Habár a lámákat Magyarországon nem tartják háziállatként – legfeljebb hobbiállatként -, ám Dél-Amerikában, az Andokban élő indiánok számára nélkülözhetetlen ennek a fajnak a tartása, mivel kiválóan alkalmazkodott a magashegységi viszonyokhoz, és igen sokféleképpen hasznosítják. Például málhás állatként teherhordásra, vastag gyapjából ruhát, szőnyeget, bőréből és csontjából különféle használati tárgyakat készítenek, fogyasztják tejét és húsát is. A december első napjaiban világra jött lámacsikó fajának megfelelően 10-11 hónapos vemhesség után jött a világra, és születése után nem sokkal már lábra is állt, követte anyját, és gyorsan megismerkedett a csapat többi tagjával is.
A magyartarka szarvasmarha viszont sokkal ismertebb háziállat a hazai látogatók számára is. Ezt a fajtát – ahogy neve is mutatja – Magyarországon tenyésztették ki a 19. században, kettős hasznosításra, azaz tejtermelése és a húsa is jelentős. Mint őshonos háziállatunk, védelem alatt is áll. A most egyhónapos bikaborjú anyjával, Pirossal együtt látható a Tanyaházban, akit a gondozók rendszeresen fejnek, így az állatkertbe kilátogató gyerekek azt is láthatják, hogy honnan származik az a tej, amit sokan valószínűleg csak a boltok polcairól és a hűtőből ismernek.
