Új elemekkel bővül Zalaegerszeg legnagyobb fesztiválja

Színházi előadással, verbunkosversennyel, fúvószenekari találkozóval készül egyebek mellett idén is Zalaegerszeg legnagyobb fesztiválja.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A programokról hétfőn tartott sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester azt mondta: Zalaegerszegen nincsenek jelentős történelmi emlékek és nem számít nagy egyetemi központnak sem, ezért a rendezvényeivel, az üzleti turizmussal és a természeti környezetével tudja felvenni a versenyt más nagyvárosok kínálatával, adta hírül az MTI.

A következő hétvégén zajló Street Food Fesztivál, illetve prószafesztivál után június 13-án kezdődik a város legnagyobb rendezvénye, az EgerszegFeszt.


Fotó: Egerszegfeszt

Tompa Gábor fesztiváligazgató, a Kvártélyház Kft. ügyvezetője kiemelte: idén a Meseautó előadása lesz a kiemelt színházi rendezvénye a fesztiválnak. A Kvártélyház más városokba is elviszi az előadásait, hogy egy-egy hasonló eseményen több ezren juthassanak színházi élményhez.

A három színpadon zajló zalaegerszegi programok egyike közkívántra Korda György és Balázs Klári koncertje, de a helyi zeneiskolások is több helyszínen fellépnek majd, a hagyományos fúvószenekari találkozó pedig ugyancsak része ezúttal is a programsorozatnak.

Csaknem kétszáz ember vesz részt a fesztiválhelyszínek felépítésében, kialakításában, és új elemként a belvárosi kereskedők is részei lesznek a rendezvénynek hosszabb nyitva tartással és például szemüvegdivatshow-val.

Kísérletképpen a diákokat is bevonják szervezőként, elsőként a Zrínyi gimnázium tanulói maguk állítják össze a nekik tetsző programokat, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményeinek lakói ezúttal is árulják majd az általuk készített termékeket, de megint lesz civil udvar és a népművészek Gubanc Fesztiválja – sorolta a fesztiváligazgató.

Tompa Gábor arról is beszámolt, hogy június végén a 19. évadját kezdi idén a Kvártélyház Nyár, amelynek nyitórendezvénye a Békéscsabai Jókai Színház Szabó Magda-előadása, Az őz lesz.

Hrutka Róbert
Hrutka Róbert
Fotó: EgerszegFeszt

A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál sorozatában ad koncertet Hrutka Róbert triója, felnőtt beavató színházi interaktív beszélgetést is folytatnak a zenés színház rejtelmeiről, Ujj Mészáros Károly rendezésében a Fekete-fehér című monodrámát Göttinger Pál adja elő, illetve filmzenei koncert is része a programsorozatnak.

A Kvártélyház korábbi repertoárjából a 2008 óta játszott Padlás című musical 150. előadása is sorra kerül ezen a nyáron, és visszatér a tavalyi Hair is néhány estén. Az idei bemutató a Spamalot, a Monty Python társulat Gyalog Galopp című filmjének musicalváltozata lesz Zalaegerszegen – emelte ki Tompa Gábor.


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.