Közlekedési nehézségek a Dunakanyarban

Közlekedési nehézségek a Dunakanyarban 

Vonatpótló hajó is segíti a közlekedést - a pótlóbuszok mellett - a szobi vonalon, Nagymaros-Visegrád megálló és Zebegény között péntektől - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
Nyert a BudaPart egy jelentős építészeti világversenyen

Nyert a BudaPart egy jelentős építészeti világversenyen 

A világ legjobb városnegyed-fejlesztése lett a Property Market fejlesztése, a BudaPart Párizsban a világ legrangosabb ingatlanfejlesztési megmérettetésén, a FIABCI versenyén.
Már hétfőnként is látogatható a Bosch-kiállítás

Már hétfőnként is látogatható a Bosch-kiállítás 

Már több mint százezer látogatója volt a Szépművészeti Múzeum április 9-én megnyílt Bosch-kiállításának, amely ezentúl hétfőn is várja a közönséget.
Szeptember közepéig tart az idei MOL Nagyon Balaton

Szeptember közepéig tart az idei MOL Nagyon Balaton 

Mintegy száz programnap, tizenöt esemény, világsztárok és népszerű hazai művészek várják az érdeklődőket a MOL Balaton nyári rendezvénysorozaton, amelyet immár tizedik alkalommal szerveztek meg.
Megújult a Sziget fesztivál magyar zenei koncepciója

Megújult a Sziget fesztivál magyar zenei koncepciója 

Indul a kultúrmisszió a szervezők részéről, hogy a külföldiek minél inkább megismerjék a színvonalas magyar előadókat.
Két hét múlva VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

Két hét múlva VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó 

Kilencedik alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót, amely az elmúlt tíz év alatt a visegrádi négyek legjelentősebb kulturális eseményévé vált. Június 23. és 26. között Nagymaroson a cseh, szlovák, lengyel és magyar színházi élet izgalmas produkcióit tekinthetik meg az érdeklődők.
Az erősödő turizmus felfelé hajtja a budapesti Airbnb-árakat

Az erősödő turizmus felfelé hajtja a budapesti Airbnb-árakat 

Folytatódott májusban a bérleti díjak emelkedése a fővárosban, ahol a múlt hónapban a turizmus erősödése miatt a kínálati oldal folyamatos szűkülése hajtotta felfelé az árakat, áll a Rentingo.com legfrissebb közleményében.
Így utaznak és költenek idén a magyarok

Így utaznak és költenek idén a magyarok 

A világjárvány visszaszorulásával a magyarok újra szívesen töltik szabadságukat határainkon kívül, legyen szó akár hosszabb nyaralásról vagy egy hétvégi városlátogató útról. Ezeken az utazásokon pedig készpénz helyett előszeretettel használják bankkártyájukat, okostelefonjukat vagy okosórájukat fizetésre – derül ki a Visa megbízásából nyolc közép- és kelet-európai országban - köztük Magyarországon is - készült „Utazási és fizetési szokások 2022" tanulmány megállapításaiból.
Támogatást kapnak a diákokat alkalmazó cégek

Támogatást kapnak a diákokat alkalmazó cégek 

Idén is elindul és szja-mentes jövedelmet biztosít a Nyári diákmunka program. Júliustól már dolgozhatnak a támogatással elhelyezkedő fiatalok - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) csütörtökön az MTI-vel.
A Ryanair kritikája a különadóról

A Ryanair kritikája a különadóról 

Logikátlan, rosszul időzített ötlet extraprofitadót kivetni egy olyan iparágra, amely súlyos veszteségeket szenved el, nagyon sokat fog ez ártani a magyar turizmusnak – áll a Ryanair közleményében.

Budapest menő konferencia-helyszínnek számít  

Közzétette az International Congress and Convention Association (ICCA) 2021-es ranglistáját, ahol Budapest a 12. helyezést érte el a világ összes városa közül, olyan desztinációkat maga mögött hagyva, mint London, Koppenhága vagy Róma.

A tizedik Kaláka-fesztivált rendezik meg Egerben 

Június 23. és 26. között tizedik alkalommal ad otthont Eger a Kaláka Fesztiválnak  az idén 42. alkalommal megrendezendő fesztivál vezérelve ezúttal is a sokszínűség lesz. 

Balatonlelle gyermekmentési állomást kapott 

A nyári szünetben biztosít majd a helyi mentőállomás részeként színvonalas ellátást az itt nyaraló kicsiknek. 

Munkaerőt keres? Lehet, hogy ez a megoldás 

A munkáltatók hatalomközpontú, korábbi gyakorlata a jelen viszonyok között lényegében tarthatatlanná vált, hangzik el többek közt a szakértőtől, Dudás Györgytől, a Helix vállalati tanácsadó üzletágvezetőjétől.

Változások a Mellow Mood Hotels-nél 

Immár a tervezett létszámban dolgozik Szalai-Dömötör Réka vezetésével a Mellow Mood Hotels cégcsoport HR területe

Átfogó kutatást tett le az asztalra a MaReSz 

Az érdekvédelmi szervezet felmérte a rendezvényiparág jelenlegi helyzetét és perspektíváit. Fontos megállapítások.

Legalább 150 milliós a kár a Túrkeve Termálfürdőben 

A napokban tűz ütött ki a Túrkeve Termálfürdő fedett részében. A tűzoltók hamar megfékezték a lángokat és személyi sérülés sem történt, de az anyagi kár jelentős.

Ingyenes szabadtéri koncertet ad a Fesztiválzenekar a Hősök terén 

Ismét ingyenes, szabadtéri hangversenyt szervez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a Hősök terén; június 18-án este egy Bach-szvit után Philip Glass darabjának európai bemutatóját hallhatja a közönség.

Nyitva a Szépművészeti Múzeum Barokk csarnoka 

A nagyszabású felújítást követően megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított Barokk csarnoka, így csaknem 80 év után ismét látogatható az épület három, a legfontosabb építészeti stílusjegyeket megidéző, impozáns nagy csarnoka.

Repülés esetén az extraprofitadó minimum 3900 forint 

A kormány szombati ülésén elfogadta az extraprofitadóként emlegetett új adókat és elvonásokat. Az erről szóló rendelet már meg is jelent. A repülések után 3900-9750 forintot kell fizetni,. A cégautóadó év végéig megduplázódik, derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Végre egy jó hír: fél év haladék a hazai turisztikai szolgáltatóknak és vendéglátóhelyeknek 

Egy péntek délután a parlamentnek benyújtott, alapvetően a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról és az Alaptörvény háborús veszélyhelyzettel kapcsolatos módosítása nyomán a Magyar Honvédség működését, jogosítványait és kötelezettségeit, továbbá az Orbán Viktor miniszterelnöké mellett a miniszteri biztosok, kormánybiztosok, közigazgatási államtitkárok fizetésemelését szabályozó salátatörvénybe rejtett, mindössze négysoros paragrafus segíti a járvány miatt eléggé megtépázott turisztikai szektornak a jogalkotó. 

Elemzés: a városnézés vezet, de már sokan utaznak tengerpartra 

Márciusban és áprilisban még Ausztria volt a legnépszerűbb úti cél az online utasbiztosítást kötők körében, májusban viszont Olaszország ugrott az élre. Már sokan mentek tengerpartra, de még a városnézés volt a legnépszerűbb program - derül ki a Bank360.hu adataiból. 

MaReSz-közgyűlés: új elnökségi tag 

2022. május 31-én a Bálnában tartotta idei Közgyűlését a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége, amelyen az Elnökség szakmai beszámolója és az idei évi tervek felvázolása mellett az egyik megüresedett Elnökségi tag pozícióra választottak új tisztségviselőt a tagok.

Kétarcú nyár: hatalmas mehetnék és tétovaság 

A növekvő szállásárak, a globális infláció és a szomszédságban dúló háború ellenére a turizmus visszatér a növekvő pályára a kelet-közép-európai régióban. Az aktív foglalások növekedése mellett a cross-country utazással kapcsolatos keresések száma is nőtt idén tavasszal. A versenyben maradáshoz a szállásadóknak fel kell venniük a lépést a digitalizációval: 2026-ra az online bruttó foglalási érték aránya várhatóan eléri a 97 százalékot a beutazó turizmus szegmensében. Két év COVID-zárás után 2022-ben tízből kilenc ember szeretne utazni, többnyire a régión belül.

Látogatható a megújult hollókői vár 

Hollókőn pünkösdkor nyílik meg újra a felújítás miatt csaknem két éve bezárt vár. Vasárnap és hétfőn várnapokat rendeznek a Nógrád megyei faluban, ahol megelevenednek a régi pünkösdi népszokások, és az ófalu ismét ünnepi díszbe öltözik - tájékoztatta az MTI-t a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kedden.

Különleges kezdeményezés a Várnegyedben 

A június 3-ai nyitóeseményén a Budavári Palotanegyed megújult Csikós udvarán a Danubia Zenekar képzett muzsikusai és a Máltai Szimfónia hátrányos helyzetű, tehetséges ifjú zenészei lépnek fel a Közös Hang című produkcióban.

Világsztár a szolnoki RepTárban 

Matt Bianco ad élő koncertet július 9-én.

Megújult a balatonberényi naturista strand 

Június negyedikén nyit a község akadálymentesített és felújított strandja. Kerékpáros és életmentő fejlesztésekkel is készülnek a szezonra. 

Pünkösdi portanyitogatóval indul a nyár a Zala-völgyében 

Június 3-6 között, 4 napon keresztül 20 zalai porta készül boros, gasztrós, kreatív és játékos vidékiprogramokkal Zalacsánytól Kisgörbőig.

Támogatás, amely a vonzerőfejlesztésben is jól jöhet 

Nyílt pályázatot hirdet a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat magyarországi színhelyein megvalósuló tevékenységek támogatására az NKA Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiuma.

A Velencei-tónál marad az EFOTT hosszabb távon is 

Idén azonban a Sukoró félsziget ad otthont a teljesen hulladékmentesre tervezett rendezvénynek. 

Nyitva Budapest egyetlen dunai strandja 

A BudaPart városnegyedben, a Kopaszi gáton várja a fürdőzőket a SHO Beach.

Eredményes nyíregyházi bemutatkozás Szatmárnémetiben 

Főleg a szálláshelyek elérhetőségei érdekelték a Szatmárnémeti Városnapokon a nyíregyházi turisztikai standot felkeresőket. 

Klímaváltozás, DMA, trendprognózisok 

Mindez és még sok minden a Dunakavicsok podcast legújabb adásában.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben 

Két napon át szellemi kulturális örökség bemutatók, színpadi produkciók, kézműves foglalkozások, zenei és táncos programok várják a látogatókat a Skanzenben.

Megalakul a Digitális Magyarország Ügynökség 

Mindjárt eláruljuk, ez pontosan mit is jelent. Azt is, hogy ki vezeti miniszteri biztosként.

Először nagydíjas Horvátországot népszerűsítő magyar újságíró 

A spliti Meštrović Galéria gyönyörű környezetében a Horvát Idegenforgalmi Közösség múlt pénteken 18. alkalommal adta át a rangos „Aranytoll”-díjakat újságíróknak, bloggereknek és influencereknek a Horvátországot, mint turisztikai célpontot méltató legjobb megjelent sajtóanyagokért. A díjátadón 14 ország 17 külföldi újságírója vett részt - tájékoztatta lapunkat a Horvát Idegenforgalmi Közösség.

Avatás Balatonalmádiban 

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata  (VMSZ) ingyenesen biztosít mentőmellényeket strandokon, kikötőkben gyermekek számára, melyeket egy messziről is jól látható mentőmellényállványon helyeznek el. Az első mentőmellényállványt ma avatták fel Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon a Kürt Zrt. finanszírozásában - tájékoztatta lapunkat a VMSZ.

A magyarok utazási kedvét a zsebük fogja vissza 

Az idei nyaralás szempontjából a járvány már kevésbé jelent akadály, sokkal inkább a pénzügyi lehetőségeken múlik a tervezés; külföldi nyaralással ugyan nagyobb arányban számolnak a megkérdezettek, mint tavaly, de a legalább 5 napos belföldi utat tervezők aránya nem változott egy év alatt, és a többség ennél rövidebb vakációval számol - derül ki a K&H Bank felméréséből.

Új Kolodko-alkotások Budapesten 

Kolodko Mihály, Kárpátaljáról származó művész, új miniszobrokkal örvendeztette meg a budapestieket, és a hozzánk látogató, a szobrokkal szívesen fotózkodó külföldieket.

Újra nyitva Buda egyik kedvelt lazulós helye 

Pénteken ismét megnyitott a Romkert, az Erzsébet-híd lábánál.

QR-kódos "tárlatvezetés" a fiumei temetőben 

Kiállítótérként értelmezi a Fiumei úti sírkertet a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) új, Szoborpark a Fiumeiben elnevezésű projektje, melynek részeként a síremlékeken fellelhető, művészeti szempontból legkiemelkedőbb szobrok QR-kód által, tárgyleírások segítségével válnak beazonosíthatóvá, értelmezhetővé magyar és angol nyelven.

Hétvégén is mehetünk útlevelet cseréltetni 

Ezen a hétvégén már nyitva vannak a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréje miatt érkező ügyfelek előtt - tájékoztatta a Miniszterelnökség pénteken az MTI-t.

Idén visszatérhet a rendes kerékvágásba az utasbiztosítási piac 

Az előző évek korlátozó intézkedéseinek feloldása visszahozta az utazási kedvet: a Netrisk.hu vezető biztosításközvetítő portálon május közepéig értékesített utasbiztosítások száma már közelíti a koronavírus-járványt megelőző 2019-es év azonos időszakának kötési szintjét. Az utasbiztosítások napi átlagdíja idén 720 forint, ami mindössze néhány százalékkal haladja meg a három évvel ezelőtti szintet - tájékoztatta lapunkat a társaság.

Az MTÜ-vezér bemutatta új helyetteseit 

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója május 26-án mutatta be a szakmai szervezetek képviselőinek két új helyettesét, akik a turizmus további fellendítésén dolgoznak majd a következő időszakban.

Résen kell lenni idén a Balatonnál 

Az újra megrendezendő nagyfesztiválok miatt is erős nyári szezonra számít a rendőrség a Balatonnál, ahol a korábbi évekhez hasonlóan középiskolások is segítik majd a bűnmegelőzési munkát - közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány szerdán Balatonföldváron.

Kiállítás egy felejthetetlen éjszaka emlékére 

Megnyílt szerdán a Sisi-kiállítás a gyulai Almásy-kastélyban, ahol a királyné napra pontosan 165 éve töltött el egy éjszakát férjével. A Gödöllői Királyi Kastéllyal közösen megvalósított időszaki tárlat 2023. május 28-ig látogatható a békési fürdővárosban.

A pályaelhagyók háromnegyede nem tervez visszatérést 

Magyarországon csaknem kétmillió pályaelhagyó van, háromnegyedük biztos benne, hogy többé már nem fog az előző szakmájában dolgozni, a visszatérést csupán a pályaelhagyók negyede tervezi - közölte a Profession.hu szerdán az MTI-vel tavaly ősszel készült reprezentatív online felmérése alapján.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!