Balatonlelle gyermekmentési állomást kapott

A nyári szünetben biztosít majd a helyi mentőállomás részeként színvonalas ellátást az itt nyaraló kicsiknek. 

Gyermekmentési pontot adtak át szerdán Balatonlellén, a 140 négyzetméter alapterületű bázis a Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) és az Országos Mentőszolgálat együttműködésében a helyi önkormányzat, cégek és magánemberek támogatásával épült meg, ehhez hasonló létesítmény nincs máshol az országban.

Az MGYA a mentőszolgálattal közösen 15 éve üzemeltet nyaranta gyermek-mentőorvosi kocsit a Balaton déli partján. Eddig azonban nem volt állandó bázis a déli parton a kicsik ellátásához, és kellő közelségben nem található gyermekgyógyászati klinika sem, ez indkolta a bázis szükségességét Gesztes Éva, az MGYA elnöke szerint. A 140 négyzetméteres alapterületű új bázis megépítése 75 millió forintjába került az alapítványnak, amit egyszázalékos felajánlásokból, valamint cégek és csaknem ezer magánember adományaiból fedezett. Az északi parton alacsonyabbak az esetszámok, ott egyelőre nem tervezik hasonló gyermekmentő pont kialakítását, igaz forrásuk sem lenne rá - tette hozzá.

Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvos-igazgatója úgy fogalmazott, mind a 8500 mentődolgozónak öröm, hogy a gyermekmentési pont megvalósult Balatonlellén. Beszélt arról is, hogy a mentőszolgálat évente több mint 1,2 millió esetet lát el országszerte, köztük több mint 40 ezer esetben gyerekeknek nyújt segítséget.

A bázis egy hét múlva, a szünidő kezdetétől nyit, és augusztus végéig végzi szolgálatát a balatonlellei mentőállomás részeként. Az új bázis fedett mentőbeállóval, autótöltési lehetőséggel, mosóval, raktárral is ellátott. Az ambuláns ellátásra érkezőknek rendelkezésre áll egy gyermekbarát vizsgálóhelyiség.
A munkaidejükön túl itt szolgáló személyzet számára pihenőszobákat, a családtagjaik részére pedig vendégszobát is kialakítottak, hogy minél többet lehessenek együtt. "Egy lépést tettünk a családbarát munkahely felé" - fogalmazott Gesztes Éva.

Ács Balázs, az MGYA fő támogatójának számító Masterplast Nyrt. alelnöke arról beszélt, hogy hét éve működnek együtt az alapítvánnyal. Elismeréssel szólt arról, hogy több partnercég, illetve "kolléga" csatlakozott a lellei gyermekmentő pont megépítéséhez, önköltségi áron, vagy ingyen adva terméket, szolgáltatást, munkaidőt.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI kérdéseire elmondta, hogy a munkájukat két alapítvány segíti, az egyik a MGYA, a másik a Szent Márton Alapítvány.
Az együttműködésben az alapítványok biztosítják az esetkocsikat, a szükséges speciális felszereléseket, illetve Balatonlellén a gyermekmentési pontot, míg a mentőszolgálat finanszírozza az ott szolgálatot teljesítők bérét, és mentésirányítási központjából riasztják őket.
"Nagyon fontos, hogy Balatonlellén, az új gyermekmentési ponton kórházi szinten látják el a kicsiket" - fogalmazott.


Sétálójeggyel nyit újra a Skanzen

Sétálójeggyel nyit újra a Skanzen 

A hagyományos március 15-i huszáros nap és a húsvéti szezonnyitás előtt sétálójeggyel barangolhatjuk be hétvégenként a 75 hektáros területet.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Aktív nyaralás, gasztroturizmus, hazai élmények és lakóautók minden mennyiségben

Aktív nyaralás, gasztroturizmus, hazai élmények és lakóautók minden mennyiségben 

A nagyközönséget várja hétvégén az idei Utazás Kiállítás a Hungexpon.
Két hajó égett az alsóörsi kikötőben

Két hajó égett az alsóörsi kikötőben 

Egy vitorlás hajó és egy segédmotoros elektromos hajó égett a Veszprém vármegyei alsóörsi kikötőben.
 Környezettudatos kialakítás és okoseszközök - jön a 2024-es Konyhakiállítás

Környezettudatos kialakítás és okoseszközök - jön a 2024-es Konyhakiállítás 

A március 1-3. közt megvalósuló eseményen több mint 100 kiállító vesz részt és közel 8000 négyzetméteren várják majd az építkezőket, a konyhafelújítókat és a sütés-főzés szerelmeseit, hogy megismerkedhessenek a hazai és nemzetközi újdonságokkal.
EKF Veszprém: indul a felmérés a programról

EKF Veszprém: indul a felmérés a programról 

Háromhetes, 1200 fős, nagyszabású felmérés indul e héten Veszprémben, amely a város elmúlt hét évének változásait, kiemelten a VEB2023 EKF program hatásait kutatja.
A közelgő turisztikai idény biztos jele: nyit a Hungexpon az Utazás Kiállítás

A közelgő turisztikai idény biztos jele: nyit a Hungexpon az Utazás Kiállítás 

Pár éve elérkezett az online utazásfoglalás korszaka. Ennek tudatában, vajon van-e létjogosultsága egy, az utasokat közvetlenül, személyes találkozások alkalmával megszólító nagyközönségi kiállításnak?
Idén utazásra költenének leginkább a magyarok

Idén utazásra költenének leginkább a magyarok 

A magyarok 63 százalékának vannak olyan céljai az idei évre, amihez nagyobb anyagi forrás szükséges és a legtöbbet utazásra adnák ki.
Csontváry újra Budapesten

Csontváry újra Budapesten 

A festő felbecsülhetetlen értékű, a nagyközönség által régóta nem látott, Holdtölte Taorminában című festményét is kiállítja a Virág Judit Galéria.
Hőlégballonok színezik az eget Kaposvár fölött

Hőlégballonok színezik az eget Kaposvár fölött 

A 43. magyar hőlégballon-bajnokság a Rippl-Rónai Kupa nevet viseli és május 23-26. között kerül sor.

Interjú

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.
Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban

Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban 

Korábban írtunk már a ZAZIE „újragondolatlanul” merész, hamisítatlan magyar konyhájáról - de nem lehet szó nélkül elmenni Nagy Gergő szemet gyönyörködtető tányérdesszertjei mellett sem.