A Ryanair kritikája a különadóról

Logikátlan, rosszul időzített ötlet extraprofitadót kivetni egy olyan iparágra, amely súlyos veszteségeket szenved el, nagyon sokat fog ez ártani a magyar turizmusnak – áll a Ryanair közleményében.

Erős hangvételű közleményben szólította meg az ír fapados légitársaság a magyar kormányt, hogy ne vezesse be  a légitársaságokra kivetett különadót - írta a hvg.hu A légitársaság szerint az adó helyrehozhatatlan károkat okozna a magyar turizmusnak, közlekedésnek és munkaerőpiacnak.

A közleményben úgy fogalmaznak:

"több, mint hülyeség, hogy a magyar kormány extraprofitadót vet ki a légiiparra, amikor nem léteznek nyereségek."

Jason McGuinness, a Ryanair kereskedelmi igazgatója azt mondta, a légitársaságok a Covid és az Ukrajna elleni orosz támadás miatt már most is veszteségesek, ezért logikátlan, rosszul időzített és rosszul megvalósított az extraprofitadó terve. Az új adó azonnal versenyhátrányba sodorta Magyarországot, és kevésbé vonzóvá tette a légitársaságok és a turisták számára – magyarázta.

A Ryanair nagy versenytársának számító Wizz Air korábban a hvg.hu-nak szintén elítélte az extraprofitadó tervét. Robert Carey, a társaság elnöke úgy nyilatkozott: „A légi közlekedési ágazat, melynek részét képezi a Wizz Air is, jelentős veszteségeket szenvedett a Covid–19-világjárvány során, és bevétele, illetve nyeresége várhatóan még hosszú ideig nem éri el a vírus kitörése előtti szintet." Ezt megerősítette a magyar gyökerű cég szerdán közölt éves jelentése is, amely szerint a március 31-ével záruló üzleti évben 642,5 millió eurós veszteséget hozott össze a Wizz Air.

Forrás: hvg.hu


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.