Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben

Két napon át szellemi kulturális örökség bemutatók, színpadi produkciók, kézműves foglalkozások, zenei és táncos programok várják a látogatókat a Skanzenben.

Negyven szellemi kulturális örökségét őrző közösség mutatkozik be a Skanzen immár hagyománnyá vált Pünkösdi Örökség Ünnepén. Bepillantást nyerhetnek a látogatók az ország Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén szereplő hagyományaiba, az elődöktől megörökölt és megőrzött szokásokba.

A színes kavalkádban találkozhatunk mezőtúri fazekasokkal, selmeci diákokkal, cirkuszi artistákkal, hajdúdorogi Krisztus-katonákkal. Megismerhetjük a farsangi szokások változatait: a mohácsi busójárást, a novaji remélést, a rábavidéki szlovének rönkhúzását és a mohai tikverőzést.

A táncos hagyományok széles palettája a sárközi karikázótól a csárdásig, verbunkig terjed. A matyó viseletet mellett kalocsai, buzsáki, békési, nagykunsági népi motívumokkal ismerkedhetnek az érdeklődők, de kóstolhatnak karcagi birkapörköltet, bajai halászlevet, borsodnádasdi molnárkalácsot. 


Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság

Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság 

Strandok, ahol négylábú barátokat is örömmel fogadják a tikkasztó nyári napokon.
Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény

Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény 

Hollywoodi világsztár családjától érkezik Budapestre a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik szenzációja.
Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő

Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő  

Május 1-jén a jubileumi ünnepség keretében izgalmas programokkal és kedvezményekkel várják a látogatókat.
Előremutató tanúsítvány a Cityrama DMC-nek

Előremutató tanúsítvány a Cityrama DMC-nek 

A díj a Cityrama DMC hosszú távú erőfeszítéseit ismeri el a fenntarthatóság és a vállalati, társadalmi felelősségvállalás (CSR) terén.
Körkép Budapest gyógyfürdőiről – ez várható 2025-ben

Körkép Budapest gyógyfürdőiről – ez várható 2025-ben 

Tény, hogy egyik legfontosabb turisztikai vonzerőnk, a fővárosi történelmi fürdőinek egy része felújításra szorul.
Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben

Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben 

Májust gyakran nevezik zöld hónapnak, hiszen a természet, a fák és virágok újjászületésének ideje.
A gyönyörködtetés művészete – kiállítás Budapesten

A gyönyörködtetés művészete – kiállítás Budapesten 

Három nő, három művészeti ág, egy közös nyelv: megnyílt a PRIMAVERA kiállítás a FISE Galériában.
Idén is Háromváros Kerékpáros Fesztivál

Idén is Háromváros Kerékpáros Fesztivál 

Június 7-én és 8-án rendezik meg negyedik alkalommal Békéscsabán, Békésen és Gyulán a Háromváros Kerékpáros Fesztivált .
Programhegyek az Európa-napon

Programhegyek az Európa-napon 

Izgalmas programokkal és hasznos információkkal várják a szervezők az érdeklődőket az Európa-napon és az immár hagyományos EU-s futáson.
Kék Zóna Noszvajon

Kék Zóna Noszvajon  

Különleges eseménynek adott otthont a Nomád Hotel & Glamping.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.