Nyitva Budapest egyetlen dunai strandja

A BudaPart városnegyedben, a Kopaszi gáton várja a fürdőzőket a SHO Beach.

Június elsején kinyit a SHO Beach a BudaPart területén, a Kopaszi gáton. A BudaPart városnegyed beruházás fejlesztője, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatója Schrancz Mihály elmondta, hogy jó vízminőséggel, és a jelentős fejlesztésnek köszönhetően magas szintű szolgáltatásokkal várják a fürdővendégeket, akik közül a budaparti és a XI. kerületi lakosok jelentős kedvezménnyel vásárolhatják meg a belépőjegyet.

A tavalyi, első szezonban 3.000 látogatója volt a létesítménynek, idén még több strandolóra számítanak. A jegybevételek 2021-ben 6 millió forintot értek el, a jegyárak idén csak minimálisan emelkedtek. A strand forgalma, bár nagyban függ az időjárástól, de annak köszönhetően az idén a látogatószám növekedésre számítanak, hogy egyre többen laknak a BudaPart városnegyed fejlesztés elkészült lakásaiban, tette hozzá az ügyvezető igazgató. 

 

A SHO Beach Budapest egyetlen olyan homokos strandja, ahol a Dunában lehet fürödni, ahol a vízminőséget rendszeresen ellenőrzik, a fürdőzők biztonságát úszómester és vízimentő szolgálja, ahol kültéri zuhanyzó, napágyak, bérelhető vízi játékok és járgányok, frissen nyírt fű és változatos gasztro kínálat várja a látogatókat.

A Property Market Kft.közel 300 millió Ft összeget áldozott a strand épített környezetének kialakítására (tereprendezés, füvesítés, az épületek kialakítása, mosdók, öltözők létesítése), az üzemeltető pedig további jelentős beruházást eszközölt a mobiliák és a vendéglátáshoz szükséges eszközök beszerzésébe, emellett a fenntartásra - kertápolás, takarítás, úszómester - évente több millió forintot költenek. A költségeket a belépődíjak és a gasztronómiából származó bevételekből finanszírozzák.

Napszaktól és időszaktól függően a BudaPart lakosainak, illetve az ott dolgozóknak a belépődíjakból mintegy 50-70%-os, a XI. kerületi lakosok részére a belépődíjakból 25%-30% közötti kedvezményt biztosít. A belépőjegyek a helyszínen található gasztro egységekben levásárolható kupont is tartalmaznak.

 

Forrás: bepresent.hu / Turizmus Online


Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.