Porszem került a Boeing gépezetébe 

Ezúttal a törzs orrhoz közeli területén fedeztek fel még át nem adott gépeken illesztési hibákat, a Boeing ezért lelassítja a Dreamlinerek gyártását, hogy minden erőforrását a javításra tudja fordítani, adja hírül az airPortal.hu szakmai platform.

Ahogy a repülőket szinte sosem látjuk 

Munkatársunk eljutott egy olyan helyre, ahová kevés kívülállót engednek be: a ferihegyi szerelőhangárban nézett szét, miközben ott éppen brazil, orosz és norvég repülőgépeken dolgoztak a szakemberek.
Tokióba, Szöulba és Bangkokba indít járatot a lengyel légitársaság

Tokióba, Szöulba és Bangkokba indít járatot a lengyel légitársaság 

Új interkontinentális járatokat indít jövőre Varsóból a LOT lengyel nemzeti légitársaság. Elsőként Tokió Narita légi kikötőjébe repülnek 2016. elejétől, Szöul és Bangkok jövő ősztől lesz elérhető.

A Qatar Airways észrevehetetlen gépe 

Az 53%-ban karbonszálas kompozitból épített A350-et a világon első légitársaságként forgalomba állító Qatar Airways a dohai bázison a nemzetközi sajtó és az emíri Al-Thani család előkelőségei előtt mutatta be flottája új büszkeségét. 

Ekézik a Norwegian-t a vetélytársak és szakszervezetek 

Nemzetközi egyezményt sérthet a Norwegian Air Shuttle hosszú távú járathálózatának bővítése. A konkurens légitársaságok mellett több szakszervezet is támadta a légifuvarozót a bővítés miatt - írta az Aviation Week légiközlekedési szaklap.

550 millárd dolláros közel-keleti üzletet jósol a Boeing 

A Boeing előrejelzései szerint  a közel-keleti piac számára 2.610 új repülőgép vásárlására esedékes az elkövetkező 20 évben, 550 milliárd dollár értékben. 

Újabb akkumulátor problémák a Dreamlinernél 

Akkumulátorproblémák miatt nem tudott felszállni a Japan Airlines (JAL) egyik Boeing 787-es Dreamliner utasszállító repülőgépe Tokióban vasárnap, mindössze egy nappal azután, hogy a két legnagyobb japán légitársaság újra forgalomba helyezte a korábban számos hibát elszenvedő gépeket.

Mától újra repülhetnek a Boeing 787-esek Japánban 

Feloldják Japánban péntek estétől a Boeing 787-es Dreamliner utasszállító gépek repülési tilalmát, amelyet januárban több váratlan esemény, köztük egy kényszerleszállás miatt rendeltek el ideiglenesen - közölte a japán közlekedési minisztérium.

Egy hét múlva újra repülhetnek Dreamlinerek 

Hétfőn megkezdte a megerősített lítium ion akkumulátorok beszerelését az All Nippon Airways öt földre kényszerített 787-esében a Boeing, amelynek köszönhetően várhatóan az első Dreamliner egy hét múlva már visszaállhat a kereskedelmi légiforgalomba, írja a Skift.com.

Boeing 787: megvan az üzemanyag-szivárgás oka 

Lezárta a Boeing 787-es Dreamliner utasszállító repülőgépek üzemanyag-szivárgásával kapcsolatos vizsgálatát a japán közlekedési minisztérium, és a problémát pedig megoldottnak tekinti - jelentette a Nihon Keidzai Simbun japán üzleti lap pénteken.

Megtalálták a Dreamliner akkumulátortűz okát 

Az amerikai National Transportation Safety Board (NTSB) vezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy sikerült több hetes munkával megtalálni a JAL (Japan Airlines) Bostonban január 7-én kigyulladt B787-esének akkumulátorhibáját. 

Kártérítést követel a Dreamlinerek miatt a Boeingtől az ANA 

Kártérítést fog követelni a Boeing 787-es Dreamliner utasszállító repülőgépeinek sorozatos hibák miatti leállítása következtében elszenvedett károkért az All Nippon Airways (ANA) japán légitársaság az amerikai gyártótól - jelentette pénteken a Japan Today hírportál.

Vizsgálják a 787-esek akkumulátorainak gyártóját 

Helyszíni vizsgálatot tartott a Boeing 787 Dreamliner utasszállító repülőgépek akkumulátorait gyártó japán cégnél a tokiói közlekedési minisztérium az amerikai légi közlekedési hatósággal közösen hétfőn, mivel az alkatrészek a közelmúltban többször is meghibásodtak.

Felfüggesztette a Dreamlinerek átadását a Boeing 

Felfüggesztette 787 Dreamliner géptípusának leszállítását a Boeing, amíg meg nem oldják a felmerült akkumulátor-problémát, írja a TravelMole.

Megérkezett a LOT első Dreamlinere 

Európában elsőként a lengyel LOT légitársaságnak szállította le a napokban a Boeing 787-es Dreamliner repülőgépét, amelyet a varsói Frederick Chopin repülőtéren lengyel állami vezetők és a Boeing vezetői fogadtak ünnepélyes keretek között. 

Másolat készült a Dreamliner motorjáról 

Több mint 150 ezer darab Lego-kockából készítették el egy Boeing 787 Dreamliner repülőgép Rolls-Royce Trent 1000 típusú hajtóművének mozgó mását brit fiatalok.

Új ülések a Qatar Boeingjein 

Óriási sajtóérdeklődés mellett mutatták be Berlinben az ITB idején a Qatar Airways Boeing 787 Dreamlinereinek fedélzetére szánt vadonatúj üléseket. A premieren jelen volt a légitársaság vezérigazgatója, Akbar Al Baker és a német főváros polgármestere, Klaus Wowereit is.

Bidé a japán gép fedélzetén 

2012. január 21-tól indítja az All Nippon Airways japán légitársaság Boeing 787 Dreamliner típusú gépét a Tokió Haneda-Frankfurt útvonalon.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!