Megtalálták a Dreamliner akkumulátortűz okát

Az amerikai National Transportation Safety Board (NTSB) vezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy sikerült több hetes munkával megtalálni a JAL (Japan Airlines) Bostonban január 7-én kigyulladt B787-esének akkumulátorhibáját. 

A többszöri kísérletek és vizsgálatok alapján most már egyértelműen kijelenthető, hogy az akkuk 8 cellájának egyikében keletkezett rövidzárlat olyan mértékű hőinstabilitást okozott, melyet már nem dolgozott fel, ezért átterjedt a többire is. A 260 C fokos melegtől a külső akkumulátor falak is átmelegedtek és kigyulladtak. Az NTSB bizottság a gyártó Boeing szakembereivel együtt az energiaforrások fizikai állapotának ismérvei alapján több száz rövidzárlatos szimulációt végeztek el, és kizárásos alapon arra jutottak, hogy csakis a nagy átmelegedés okozhatta a tüzet. Az esetet nehezítette, hogy a szimulációk szerint minden 10 milliomodik repült óra után fordulhatna elő az, hogy füst keletkezzen egy túlmelegedés kapcsán. Ezek a készülékek pedig sokkal kevesebb, mint 100 ezer repült órával rendelkeznek.

A feltételezések azonban nem voltak elegendők a pontos meghatározásra, és nem adtak magyarázatot a láncreakcióra sem, ezért egy gépnek engedélyezte az NTSB a kísérleti repüléseket, kizárólag a Boeing gyár berepülő pilótáival. A gép azzal a kikötéssel szállhatott fel, hogy a pilótáknak ellenőrizniük és számítógépben rögzíteniük kell minden felszálláskor/leszálláskor az akkumulátorok mellé telepített szenzoros mérőket, valamint repülés közben a teljes elektromos hálózat folyamatos működését. Ha a továbbiakban bármilyen rendellenesség mutatkozik, azonnal le kell szállniuk az legközelebbi repülőtéren. A földön a gépek átvizsgálása során különös gondot kell fordítani a teljes elektromos ellátó hálózat speciális vizsgálatára. A hiba forrása tehát megvan, a tesztrepülések eddigi kedvező eredményei alapján rövidesen várható, hogy a repülési tilalmat a többi gépre is feloldják.


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.