Meztelen fürdő egy lakótelep közepén 

Római fürdő" nyílt a dél-lengyelországi, sziléziai vajdaságbeli, Katowice mellett fekvő Czeladzban, ahol a vendégek, férfiak és nők vegyesen, ádámkosztümben jönnek-mennek, napoznak, pihennek és hűsítik testüket a rendelkezésükre álló több medencében - adta hírül a lengyel média.

Kaposvár: 3,5 milliárdos fürdő átadása 

Immáron egy teljes egészében felújított fürdőkomplexum várja a Kaposvárra látogató vendégeket, miután pénteken délben átadták a közönségnek a 3,5 milliárd forintba kerülő létesítményt. Az Európai Unió által támogatott egészségturisztikai fejlesztés eredményeként a fürdő több ezer négyzetméterrel, újabb medencékkel és megannyi új szolgáltatással gazdagodott.

Elfogták a strandfürdő fosztogatóit 

Több mint harminc öltözőszekrényt tört fel a hódmezővásárhelyi strandfürdőben két fiatal, akiket egy újabb bűncselekmény elkövetése közben fogtak el a rendőrök - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

Kampány indult a biztonságos fürdőzésért 

Kampányt indítottak a biztonságos fürdőzésért, a vízi balesetek megelőzéséért, valamint az életmentés ismereteinek az elsajátításáért a mentők és a fővárosi fürdők üzemeltetői; a nyár végéig tartó akció programjait Budapest három legnagyobb strandján tartják, főként gyermekek számára.

Megújult a tiszakécskei termálfürdő 

Kibővítették és felújították Tiszakécskén a termálfürdőt az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Unió 330 millió forintos támogatásával, összesen 680 millió forintos beruházással.
Nagy fürdőtúra az Észak-Alföldön

Nagy fürdőtúra az Észak-Alföldön 

„Észak-alföldi fürdőtúra” elnevezéssel kezdetét vette a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának forgalomélénkítő nyári kampánya. A nyereményjátékkal egybekötött akció során tizennégy, a régióban üzemelő termál-, illetve gyógyfürdőben várják a játékos kedvű látogatókat.

Élménykampány indul Budapest-Közép-Dunavidéken 

Június 15-től indul az „Élményekkel egészségesen!” kampány a Budapest-Közép-Dunavidék Turisztikai Régióban

Megnyitott a Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdő gyógyászati részlege 

Megújult fürdőkomplexum várja az idei nyártól a vendégeket Kaposváron.

Biogázzal spórol a kaposvári fürdő 

Éves fűtésköltségének csaknem felét, 30 millió forintot takarít majd meg Kaposvár a fürdőben, miután augusztustól biogázzal üzemeltetik a berendezéseiket.
Mi lesz az egri Dobó-szoborral?

Mi lesz az egri Dobó-szoborral? 

A pletyka igaz, tényleg jelentősen átalakul Eger központja a közeljövőben: a lovasszobrot valóban áthelyezik a Dobó térről, de a város jelképének számító Dobó István-szobor a helyén marad. A hamarosan induló, több milliárd forint értékű nagyszabású fejlesztésekről, az idegenforgalmi főszezon nagyrendezvényeiről, valamint a másfél évvel ezelőtt létrejött egri TDM-szervezet eddigi eredményeiről hallhattunk a minap a hevesi megyeszékhelyen. Munkatársunktól

Félmillió fürdővendég Szigetváron 

Három és fél évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Szigetváron a gyógyfürdő, amely nagy népszerűségnek örvend nemcsak a városban, de az ország egész területén.

Koedukálttá válik a Király fürdő 

2011. május 1-jétől új nyitvatartási renddel működik a Király Fürdő, tájékoztatta a TurizmusOnline-t a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

November végére kész a bonyhádi fürdő 

Aláírták csütörtökön a bonyhádi strandfürdő kivitelezői szerződését, a termálvizet hasznosító létesítmény nettó 361 millió forintos beruházással ez év november végére készül el - közölte Glöckler Ferenc, a Bonyhádi Fürdő Kft. ügyvezetője az MTI-vel.

Hogyan tovább Gyulai Várfürdő? 

A Gyulai Várfürdő márciusban kinevezett, „régi” igazgatójával Boros László Attilával beszélgetett Gyulavári Andrea, az EconoConsult munkatársa, a fürdőre vonatkozó tervekről, fejlesztésekről.

A vajdasági Óbecsén fejleszt fürdőt az Aquaprofit 

A vajdasági Óbecse önkormányzata megbízásából fürdő- és szállodafejlesztési koncepciót készít a fürdőváros számára az Aquaprofit Zrt.

Négy éve üres Kisbér elkészült fürdője 

Négy éve tartották meg a csikóistállóból kialakított Monarchia-fürdő próbaüzemét Kisbéren, a több száz millió forintból megépített wellness-központ azóta üresen áll

Óriásfürdő épül Zágráb tőszomszédságában 

A zágrábiak kedvelt kirándulóhelyének számító Samobor városka melletti egykori Šmidhen fürdő helyén egy két szállodából, hatalmas szórakoztató-, vízi- és sport-parkból, valamint egyéb sport- és vendéglátó-ipari egységekből álló komplexumot kívánnak kialakítani.

Új fürdőkomplexum Cserkeszőlőn 

Cserkeszőlőn, három szinten új fedett fürdőkomplexum készült el, amelyet kedden adtak át a fürdőzőknek. Ezen a napon mindenki ingyen vehette igénybe a fürdő új és régi szolgáltatásait - tájékoztatott a helyszínről munkatársunk.

Ki lett a SPAgetti különszám nyertese? 

Megvan a Napi Turizmus novemberi SPAgetti különszámában megjelent nyereményjáték nyertese!

Fürdőszövetségi tag lett az Aquaworld 

Magyar Fürdőszövetség tagja lett az Aquaworld élményfürdő.

Gyermekfürdő és szaunavilág Mórahalmon 

2010. október 29-én, pénteken ünnepélyes keretek között adják át a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő új szárnyát.

Október 9.: a Magyar Fürdőkultúra Napja 

Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére első alkalommal rendezik meg 2010. október 9-én a Magyar Fürdőkultúra Napját. A kezdeményezés elsődleges célja egy olyan – minden évben ismétlődő, hagyományosan október második szombatján megszervezésre kerülő – rendezvény megvalósítása, amely felhívja a figyelmet nemzeti kincsünkre: a gyógyvizekre, gyógyfürdőkre, fürdőkultúrára, szórakoztatva tanít, hagyományt őriz és felejthetetlen élményeket nyújt. Ugyanakkor elősegíti a hazai turizmus fejlődését, erősíti a fürdők imázsát.

Fürdőkultúránk elfeledett titkai 

2010. október 9-én nemcsak a hazai fürdők vizébe, hanem a fürdők kultúrájába is belecsobbanhatnak az érdeklődők, ugyanis e napon rendezik meg első alkalommal a Magyar Fürdőkultúra Napját.

Hagymakupolát kap a hagymafőváros fürdője 

Európában egyedülálló organikus épületegyüttes, megannyi egyedi fürdőszolgáltatás, minőségi gyógyászati ellátás, városközpont rehabilitáció, munkahelyteremtés, a turizmus fellendülése – hosszútávon vonzó jövő Makó városa számára. A fürdő munkálatai 16 év várakozás és előkészítés után néhány héttel ezelőtt megkezdődtek. És ezzel a visszaszámlálás is kezdetét vette, 2011 júliusától új időszámítás lép életbe Makón, a város hamarosan a legnevesebb magyar fürdővárosok sorába lép.

Többmilliós beruházás Cserkeszőlőn 

Bokrétaünnepet még nem tarthatnának a Cserkeszőlői Gyógy és Strandfürdőben, mert csak a nyár végére készül el teljes egészében az a fürdőfejlesztés, amelyre uniós pályázaton és forrásból 451,5 millió forintot nyertek.

Hazugság, hogy Bajor eladná éttermét! 

A juj.hu kiderítette: hazugság volt minden olyan híresztelés, amely szerint Bajor Imre annyira megégette volna magát a Kicsi huszár étteremmel, amely ugyebár a Dob utcában található, hogy már azzal kísérletezne, hogy eladja az intézményt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!