Rheuma Liga a Zalakarosi Fürdőn 

Immáron második alkalommal látogatott el Zalakarosra a német Rheuma Liga, közölte lapunkkal a Zalakarosi Fürdő.
Gyógy minősítést kapott a Júlia-fürdő

Gyógy minősítést kapott a Júlia-fürdő 

Újabb nyíregyházi intézmény, a Júlia-fürdő kapta meg a gyógyfürdő minősítést, ezzel négyre bővült a számuk a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen - jelentette be Podlovics Roland, a helyi, százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón a nyírségi nagyvárosban.
Szaunaprogramok, MindQuest és miniszterek gatyában

Szaunaprogramok, MindQuest és miniszterek gatyában 

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére 2012. október 13-án ünnepeljük a Magyar Fürdőkultúra napját. Az alkalomra Budapest 4 fürdője különböző programokkal készül.

15 problémás fürdő Tolnában 

A Tolna megyei fürdőknek csak egyötöde tartotta be maradéktalanul a közegészségügyi előírásokat, a gyógyvizes medencék vize bakteriológiai szempontból is problémás volt a nyári fürdőszezonban - közölte a Tolna megyei tiszti főorvos kedden az MTI-vel.

Október 10 a Lelki Egészség Világnapja 

Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 2030-ban a depresszió képezi a világ legnagyobb egészségügyi terhét.

Új eljárás a halálos fürdőbaleset ügyében 

Hatályon kívül helyezte a 2008-ban Ballószögön történt halálos fürdőbaleset ügyében hozott elsőfokú ítéletet, és új eljárást rendelt el a Kecskeméti Törvényszék szerdán.
Változik a nyitva tartás az Aquarius Élményfürdőben

Változik a nyitva tartás az Aquarius Élményfürdőben 

Az Aquarius Élményfürdő 2012. október 01-jétől várhatóan 2013. január végéig karbantartási munkálatok miatt szűkített nyitva tartási idő szerint működik. 

Fürdőfejlesztésre készülnek Gyomaendrődön 

A helyi fürdő fejlesztése is a témák között szerepelt a gyomaendrődi képviselő-testület csütörtöki ülésén, írja a Beol.hu

Élményparkká bővítenék Rapp fürdőjét 

Egyre népszerűbb a magyar-szlovák határtól alig öt kilométerre található, Rappi termálfürdő, számolt be a Duna Híradója.
Élénkült a forgalom a zalakarosi gyógy- és élményfürdőben

Élénkült a forgalom a zalakarosi gyógy- és élményfürdőben 

Az árbevételt is javítva a tervezetthez képest több vendég látogatott el az év első nyolc hónapjában a zalakarosi gyógy- és élményfürdőbe, ahol emelkedett a külföldiek aránya és a korábbinál nagyobb számban érkeztek gyermekes családok is - tájékoztatta a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója az MTI-t.

A Zalakarosi Fürdő 5 évtizede 

A Zalakarosi Fürdő 5 évtizede

Közös marketinggel az egész éves szezonért 

Két burgenlandi fürdőhely Bad Tatzmannsdorf és Frauenkirchen azon munkálkodik, hogy náluk az idegenforgalmi főszezon ne érjen véget a nyár elmúltával, hanem egész évben tartson. 

Stegersbach: a turizmusra alapoznak 

A magyar határhoz közel lévő, alig két és félezer lelkes, burgenlandi Stegersbach  (Szentelek) sokáig a hátrányos helyzetű települések közé tartozott. 

Átadták az új termálfürdőt Balmazújvárosban 

Átadták az 1,2 milliárd forintból épült új termál- és gyógyfürdőt pénteken Balmazújvárosban; a 460 millió forint uniós forrás bevonásával megvalósult, 3500 négyzetméteres fedett komplexum 30 új munkahelyet teremt.

Három nyíregyházi fürdő létesítmény lett gyógyfürdő 

Gyógyfürdővé minősítettek három nyíregyháza-sóstógyógyfürdői létesítményt: az üdülőközpont parkfürdője, élményfürdője és fürdőháza használhatja ezentúl a megnevezést, amely együtt jár gyógyászati ellátásuk országos kategóriába sorolásával.

Befürödtek a fürdőzni vágyók Zalakaroson? 

Pórul jártak azok, akik a zalakarosi Aqualandbe vásároltak majdnem 100 évig tartó medencehasználati jogot. A szálloda új üzemeltetője szerint ugyanis ehhez már nincs joguk, a fogyasztóvédelmi hatóság szerint azért még van remény valamilyen kártérítésre.

Eredményesen zárult a magyar–román fürdőprojekt 

A Dél-alföldi régió és a határ menti térség turisztika trendjeiről és idegenforgalmának fejlesztési lehetőségeiről szóló konferenciával zárult a Spatour – fürdő- túra a határ mentén című projekt pénteken Makón. A Magyar–Román Határ Menti Együttműködési Program támogatásával, európai uniós forrásból megvalósult projekt keretében öt település – magyar részről Makó, Gyula és Orosháza, román részről pedig Buziás és Mennyháza – önkormányzata fogott össze annak érdekében, hogy közösen népszerűsítsék a fürdőiket a határ mindkét oldalán.

Együttműködnek Magyarország és Vajdaság fürdővárosai 

A Magyar Fürdővárosok Szövetsége több tagtelepülése évek óta jó partneri kapcsolatot ápol a Vajdasági Egészségturizmus Klaszter Alappal.

Fürdők a határon 

A dél-alföldi fürdők hosszabb távon is számíthatnak a romániai vendégekre - állítja aradi tudósítónk, aki három dél-magyarországi fürdőt járt végig a napokban a SpaTour program meghívására. 

Fürdőtúra a román határ magyar oldalán 

Gyula, Orosháza, Makó, romániai oldalon pedig Buziásfürdő és Menyháza fogott össze, hogy egy uniós projekt keretében, közös marketingtevékenységgel, a  piaci igényeknek megfelelő szolgáltatás-csomagokkal növeljék a látogatóik számát.

Nyolcvanmilliós beruházás a lesencetomaji Gubacsi malomban 

Több mint nyolcvanmillió forintos beruházással fejlesztették a Gubacsi malmot Lesencetomajon, a projekt 41 millió forintos támogatást nyert a Közép-Dunántúli regionális Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott pályázaton - tájékoztatta az MTI-t Zsigó Ferenc kommunikációs menedzser.

Világörökségi listára kívánkoznak a cseh fürdővárosok 

Cseh fürdők - Európa Szalonja néven településcsoportot hozott létre négy cseh fürdőváros, hogy könnyebben kerülhessen fel az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) világörökségi listájára.

Élménymedence-rendszert adtak át Agárdon 

Gárdonyban újabb jelentős projekt valósult meg, a város turisztikai vonzerejének fejlesztése érdekében. Még áprilisban készült el az egri várat felidéző rönkvár, kiépült a főbb gárdonyi turisztikai nevezetességeket összekötő Gárdonyi Géza tematikus sétány, most hétvégén pedig ünnepélyes keretek között felavatták az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő új szabadtéri élménymedence-rendszerét, amely egyben projektzáró rendezvény is volt.

Balkán Spa és Szerb Spa: tervek és lehetőségek 

Balkán Spa és Szerb Spa: tervek és lehetőségek

Fejlesztik a hegykői termálfürdőt 

Európai uniós támogatással fejlesztik a gyógyászati és a rekreációs szolgáltatásokat nyújtó hegykői termálfürdőt.

Új prémium szolgáltatások a Gellért fürdőben 

Számos új kényeztető szolgáltatást vezetett be az idei évben a Szt. Gellért Gyógyfürdő. Díszkád, VIP-masszázs és Szauna Szeánszok is várják a felfrissülni vágyó fürdőzőket.

Sikeresen indult a budapesti strandszezon 

A nyári meleg megérkezésével megteltek a már nyitva lévő budapesti strandok és fürdők. A négy nap alatt több mint 50.000 látogató kívánta enyhíteni a forróságot a hűs vizekben.

Nagykövetek a Gellért Fürdőben 

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. vendégül látta a Magyarországra akkreditált nagyköveteket.

Öntsünk tiszta vizet a medencébe! 

A Turisztikai Tanácsadók Szövetsége a turizmus szerintük legfontosabb területein a „Versenyképesség 8 pontja” címen szakmai vitát kezdeményez.

Fejlesztések a lutzmannsburgi fürdőben 

Húsvétkor még lubickolhattak a vendégek az osztrák-magyar határon lévő lutzmannsburgi Sonnentherme fürdőben, eztán csaknem három hónapra bezár a létesítmény. A tulajdonos, a WiBAG 24 millió eurós beruházással bővíti és korszerűsíti az élményfürdőt, és a hozzá tartozó Hotel Sonnenpark szállodát. 

Elkészült a bonyhádi meleg vizes fürdő 

Elkészült a bonyhádi meleg vizes fürdő, amelyet 416 millió forintos ráfordítással, döntően önkormányzati forrásból építettek meg.

Több ezren buliztak az ötödik Fürdők Éjszakáján 

Március 10-én ötödik alkalommal rendezték meg a Fürdők Éjszakáját. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. öt helyszínes, elektronikus zenei rendezvényének idei első állomása közel kétezer ötszáz látogatót vonzott – köztük sok külföldi vendéget is.

Rövidebb időt töltünk a szállodákban a hosszú hétvégén 

A magas benzinár miatt sokan nem utaznak el a hosszú hétvégére. De ha igen, akkor is kevesebb időt maradnak az üdülőhelyeken. Ennek ellenére a vidéki fürdővárosok forgalma megduplázódik. Ilyenkor a szállodák 60-70 százalékos telítettséggel műkődnek. Vendéglátósok tapasztalatai szerint március 15-én több magyaros étel fogy, olvasható Sárvár, Bükfürdő, és a fővárosi Aquaword közös közleményében.

Új jegystruktúra a Kecskeméti Fürdőben 

A 2012. március 9-10-én, Kecskeméten megrendezett Tourex Idegenforgalmi Szakkiállítás és Vásáron a Kecskeméti Versenyuszoda és Élményfürdő új jegystruktúrájáról kaptunk bővebb információkat.

Hideg ellen melegvíz! 

Napjaink híradásaiban kiemelt témaként szerepel az aktuális hóhelyzet és a meglepően alacsony hőmérséklet hazánkban. A nézők objektív tájékoztatása természetesen elengedhetetlen, hiszen a valós akadályok, esetleges veszélyhelyzetek elkerülése, és mindenekelőtt a lakosság biztonságának, egészségének biztosítása elengedhetetlen fontosságú, írja lapunkhoz eljuttatott közleményében Kovacsics Imre, a Spa Hungary Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója.

2012-es tervek a Gyulai Várfürdőben 

Január 30-án tartotta ülését a Gyulai Várfürdő Kft. taggyűlése, amelyen – az önkormányzat képviselő-testülete döntésének megfelelően - Boros László Attilát választották meg a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatójává, közölte lapunkkal a fürdő. Az ügyvezető kinevezése 2017. január 31-ig szól.

Próbaüzemen Budapest legrégebbi török fürdője, a Veli Bej 

Jelenleg próbaüzemét tartja Budapest legrégebbi törökfürdője, a Betegápoló Irgalmasrend működtetésébe ősszel visszakerült Veli Bej fürdő. Bejutni egyelőre az Irgalmasrendi Kórház Frankel Leó úti bejáratán keresztül lehet, ám hamarosan megnyitják a fürdő Árpád fejedelem út 7. szám alatti bejáratát, mely tágas üvegportállal, előcsarnokában kávézóval csalogat majd, írja az Ingatlanhírek.hu.

Nem érdeklődnek a befektetők a nagymarosi szállodaprojekt iránt 

Év végéig nem sikerült pénzügyi forrást szereznie a nagymarosi önkormányzattal szerződésben álló partnernek a város határában építendő termálfürdőhöz és a hozzá csatlakozó négycsillagos szállodához, ezért ismét megpályáztatják a beruházást - közölte a település polgármestere pénteken az MTI-vel.

Nőtt a siófoki Galerius fürdő forgalma 

A válság ellenére tavaly 3 százalékkal nőtt a siófoki önkormányzat tulajdonában lévő Galerius fürdő forgalma, a látogatók száma meghaladta a 110 ezer főt, aminek köszönhetően néhány millió forintos nyereségre is számíthat a hét éves létesítmény - mondta Baráth István, a Siófok Holding ügyvezető igazgatója az MTI-nek szerdán.

A hazai fürdők gondjai és a megoldás lehetőségei 

A hazai fürdők gondjaira csak a mielőbbi szakmai-üzleti szemléletváltás és beavatkozás jelenthet megoldást – állítja Molnár László, az EconoConsult Kft stratégiai igazgatója –, e nélkül sérülhet az ágazat presztízse is.

Megszépült a Bogácsi Thermálfürdő 

Befejeződött egy újabb fürdőfelújítás az Észak-magyarországi régióban. 2009-ben nyújtotta be a Bogácsi Önkormányzat, az ÉMOP keretein belül meghirdetett „Turisztikai attrakciók fejlesztése” című pályázatra a fürdő felújítás terveit tartalmazó pályázatát. A támogatási szerződést 2010 szeptemberében írták alá.

Elkészült a termálfürdő felújítása Nagykőrösön 

Az Európai Unió 231 millió forintos támogatásával, összesen ötszáznyolcvan millió forintot meghaladó beruházásból múlt héten befejeződött a nagykőrösi termálfürdő felújítása.

Új elnök a Magyar Fürdővárosok Szövetsége élén 

Még május végén a Magyar Fürdővárosok Szövetsége (MFVSZ) Kisbéren a Kincsem Wellness Hotelben megtartott évi rendes közgyűlésén határozott úgy, hogy Lázár Istvánt Kehidakustány polgármesterét bízzák meg az elnöki teendők ellátásával. 

Fatális véletlen okozta a makói fürdőtüzet 

Nincs megnevezhető felelőse a makói fürdőtűznek, a kivitelező szabályosan dolgozott, fatális baleset történt – ezt állapította meg az okokat tisztázó tűzoltósági vizsgálat. Várhatóan mindössze 10 napot csúszik a munka befejezése.

Felújított fürdő Borszéken 

Már csak a szállásadókon és vendéglősökön múlik, hány romániai és külföldi vendég választja a jövőben pihenésre Hargita megye egyik legrégebbi, legpatinásabb, de az elmúlt évtizedekben teljesen lezüllesztett, mára azonban ismét fejlődő fürdőhelyét, Borszéket.

Visszabontották a makói fürdő leégett kupoláját 

Lebontották a makói fürdő leégett kupolájának azt a részét, ami biztosan menthetetlen – hamarosan kezdődhet az újjáépítés. A tűz okát és a kár pontos mértékét tisztázó vizsgálat még tart.

VizesKEDDj Észak-Magyarországon 

Észak-Magyarország hazánk egyik termálkincsben leggazdagabb vidéke, ahol különféle hatású gyógyvizek találhatók. Ezeknek a kincseknek a megismertetésére idén immáron 4. alkalommal kerül megrendezésre Észak-Magyarország öt híres fürdőjében a VizesKEDDj akció, mely keddenkénti kedvezményes fürdőbelépőt biztosít mindazoknak, akik a vénasszonyok nyarán szeretnének kikapcsolódni.

Kigyulladt a makói fürdő tetőszerkezete 

Lángra kapott az épülő makói fürdő fa tetőszerkezete hétfő délután - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!