Fürdőket vizsgált az ÁNTSZ 

ÁNTSZ: az ellenőrzött fürdők, strandok többsége megfelelt a közegészségügyi feltételeknek.

Napenergiával csökkentették a költségeket 

Számos a nagyközönségnek szóló beruházás után a Gránit Gyógyfürdő Zrt. ezúttal olyan fejlesztést valósított meg, amelynek köszönhetően megújuló energia hasznosításával csökkenthetők a fürdő működési költségei.

Harmincöt magyar fürdő várja vendégeit a víz világnapján 

A korábbi évekhez hasonlóan idén is különböző programokkal várják a vendégeket március 22-én, a víz világnapján a hazai fürdők - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.
Kormányzati gyámság alatt a bezárt szentgotthárdi szálloda

Kormányzati gyámság alatt a bezárt szentgotthárdi szálloda 

A szentgotthárdi fürdőt és a mellette található, kilenc hónapja zárva tartó négycsillagos szállodát üzemeltető társaságokat stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítették.

Remek évkezdet a dévai Aqualand-ben 

A vakációbeli langyos időjárás jelentős hasznot hozott a dévai élményfürdőnek. A sízésről, szánkózásról lemondó turisták valósággal elözönlötték az Aqualand-et - írta a Nyugatijelen.com.

Miben különböznek a bécsi fürdők? 

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének közreműködésével a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. menedzsmentje, valamint a Széchenyi-, Gellért- és Király gyógyfürdők vezetői tapasztalatcsere keretében fűzték szorosabbra Bécs város illetékeseivel szakmai kapcsolataikat. 

Bezárt a "legkevesebb hasznot hozó közjóléti elem" Pápán 

Takarékossági okokból ideiglenesen bezár a pápai uszoda.

Megnyitott Bükön a termál szezon 

Több mint 250 milliárd forintnyi vissza nem térítendő európai uniós támogatási forrás áll majd rendelkezésre a következő hét évben turizmusfejlesztésre - hangoztatta pénteken Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára a Büki Gyógyfürdőben rendezett termál szezonnyitó ünnepségen.    

Az árvíz ellenére jó szezont zártak a fővárosi fürdők 

A fővárosi Dagály és a Palatinus strandon az árvíz miatt egy hónappal később tudták beengedni a fürdőzőket, de a júliusi és az augusztusi forróságnak köszönhetően nőtt a látogatók száma, írja a hirado.hu.

Lemondott a dombóvári Gunaras Zrt. vezérigazgatója 

(MTI) - Lemondott tisztségről a gyógyfürdőt és szállodát működtető dombóvári Gunaras Zrt. vezérigazgatója - erősítette meg az MTI értesülését a cég felügyelőbizottságának elnöke kedden.

Jobban sikerült a vártnál az idei év a fürdőkben 

A Magyar Fürdőszövetség 47 fürdő körében végzett felmérést az év első 8 hónapjáról és a nyári szezonról. A 2013-as év a fürdők számára a szélsőségekről szólt, ezzel az üzemeltetők az éves tervek meghatározásánál nem számolhattak. A február és március hónapokban tapasztalt hideg időjárás és a havazás okozta országos katasztrófahelyzet, a júniusi árvíz következtében időszakosan bezárt fürdők és az előző évinél változékonyabb nyár (átlagos időjárás és kánikula) kihívások elé állította a fürdőüzemeltetőket. Összességében azonban sikeres volt az év mögöttünk álló része.

Fotókkal rekonstruálják az egykori magyar fürdőéletet 

A brit Brighton Swimming Club példája alapján, a vizuális szociológia eszközeivel próbálják feltérképezni a hazai fürdők hangulatát. Fényképek segítségével próbálják rekonstruálni a magyar strandok egykori életét, az ott zajló szociális, társas érintkezések hangulatát, olvasható a Magyar Fürdőszövetség közleményében

Regionális Gyógyfürdő lett a Kecskeméti Fürdő 

2013. szeptember 1-jén Regionális Gyógyfürdő minősítést kapott a 2011 decemberében nyílt Kecskeméti Fürdő, ezzel Bács-Kiskun megye lakosai számára lehetőség nyílt, hogy igénybe vehessék a fürdő összes gyógyszolgáltatását.

Fedett gyerekrészleggel gazdagodott a zalakarosi fürdő 

A zalakarosi fürdőben megnyílt a fedett Vízipók élménybirodalom, így a legkisebbekezentúl télen, nyáron, hidegben és melegben egyaránt kedvükre pancsolhatnak.

Tűz volt a győri fürdőben 

Eddig tisztázatlan okból tűz ütött ki a győri fürdő területén az éjjel – tájékoztatta a katasztrófavédelem megyei szóvivője az MTI-t csütörtök reggel.

Kalákában épül a kisbaconi fürdő 

Augusztus 7-étől kezdődően tíz napon keresztül az Ars Topia Alapítvány vezetésével magyarországi tájépítészek, egyetemi hallgatók, valamint a helyiek bevonásával a Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka program keretében Kisbacon határában újabb népi fürdő épül, közölte Kovászna megye.

Éjszakába nyúló strandolás pénteken 

Az elmúlt években ötvenezernél is több látogatója volt a Strandok éjszakája elnevezésű programsorozatnak, amelyre idén is legalább ennyi vendéget várnak a szervezők.

Borral töltik meg a Rác fürdőt 

Egyetlen estére megnyitja kapuit a budai Rác fürdő, ahol olyan vadregényesnek hangzó fajtákból készült borok mutatkoznak be, mint a Bakator, Turán, Kövérszőlő vagy a Zenit, írja a HVG.

Vadonatúj szauna udvar nyílt Zalakaroson 

2013. július 1-jétől télen-nyáron nyitva áll a vendégek előtt a vadonatúj szauna központ a zalakarosi fürdő rekreációs részlegében.

Hogy vészelték át a kánikulát a fővárosban? 

Hogy vészelték át a kánikulát a fővárosban?

Ingyenes strandbelépőt kapnak a kitűnők 

Az idén még több, mintegy 9500 kitűnő tanulmányi eredménnyel végző fővárosi általános iskolás diák kap ingyenes strand- és gyógyfürdőbelépőt a nyári szünetre - jelentették be pénteken Budapesten.

Bezár három budapesti fürdő 

Bezár három budapesti fürdő

Fürdőbelépőt is lehet venni a SZÉP Kártya bármelyik zsebéből 

Július 1-jétől már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP Kártya mindhárom zsebéről fizetni. A változtatások eredményeképp a kártya szálláshelyi felhasználása is rugalmasabb lett, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a SZÉP Kártyával fizethető körbe. A kártya kibocsátását és felhasználását szabályozó kormányrendelet módosításáról a Kormány május 29-i ülésén döntött, közölte lapunkkal a NGM.

Később nyit ki a bonyhádi fürdő 

A tervezett május eleje helyett június közepén nyit ki a tavaly elkészült bonyhádi meleg vizes fürdő - közölte a beruházó Bonyhádi Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Víz alatti kiállítás nyílt Sárváron 

Az országban először rendeznek víz alatti kiállítást, amelyet pünkösd hétfőn a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő látogatói úgy tekinthetnek meg, hogy ők maguk is lemerülnek.

Véget érhet a Rác fürdő-saga 

A főváros többségi tulajdonába kerülhet a Rác fürdő, a budapesti városvezetés kivásárolja a Magyar Fejlesztési Bankot.

Új óriáscsúszdák a Palatinuson és a Rómain 

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. (BGYH) a strandszezonra való felkészülés jegyében több mint 600 millió forintot fordított arra, hogy a fürdők, strandok megszépült környezetben, új szolgáltatásokkal várják a vendégeket, közölte lapunkkal a BGYH.

Folytatják a karcagi fürdő fejlesztését 

A közbeszerzési pályázaton nyertes kivitelező, a Tempero Zrt. csődje után is folytatják Karcagon a Városi Strandfürdő fejlesztését, az új kivitelező, a ZÁÉV Építőipari Zrt. munkába állásával a létesítmény várhatóan a nyár folyamán már fogadhatja a vendégeket - közölte a nagykun város polgármestere csütörtökön az MTI-vel.

Ötcsillagos lett a szegedi Napfényfürdő Aquapolis 

 A szegedi Napfényfürdő Aquapolis 5 csillagos minősítést kapott a Magyar Fürdőszövetségtől - mondta el az MTI-nek a szövetség ügyvezető elnöke csütörtökön Szegeden egy konferencián.

Az osztrákoknál csökkent, nálunk nőtt a fürdők forgalma 

10 év óta először csökkent az osztrák fürdők forgalma, miközben a hazai fürdők ismét növelni tudták vendégeik számát. Ausztriában 2012-ben 1,8%-kal kevesebb fürdőlátogatót fogadtak, mint egy évvel korábban, áll Fischer&Partner kutató cég felmérésben. Magyarországon ezzel szemben 2,2%-kal több vendég látogatott el a fürdőkbe – tájékoztatta Vancsura Miklós a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke az éves közgyűlésük előtt a szakma képviselőit.

Termálenergiára tér át a békéscsabai fürdő 

Termálenergiára tér át a békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő Békéscsabán ötven százalékos uniós támogatás segítségével, a beruházás teljes költsége 246 millió forint, a kivitelezési munkálatok a napokban kezdődtek el - jelentette be Vantara Gyula (Fidesz-KDNP) polgármester szerdai sajtótájékoztatóján.

Húsvétkor nyit a kibővült Csisztafürdő 

Új fürdőépülettel bővült a kapuit húsvétkor újra megnyitó Csisztafürdő, amely a mintegy 150 millió forintos, részben uniós támogatású fejlesztéssel közelebb került ahhoz, hogy a balatoni régió egyik termálturisztikai központjává válhasson - közölte Kara Lajos polgármester a projektzáró rendezvényen szerdán.

Befürödnek a fürdők a Széchenyi-pihenőkártyával? 

Pál Béla, az MSZP képviselője az Országgyűlés hétfői ülésnapján "Befürödnek a fürdők a Széchenyi-pihenőkártyával?" címmel kérdést intézett a nemzetgazdasági miniszterhez. Kérdésére Cséfalvay Zoltán államtitkár válaszolt.

Kínai delegáció járt a zalai fürdőkben 

Hévíz, Zalakaros, Lenti, Kehidakustány és Keszthely turisztikai kínálatával ismerkedik az a kínai delegáció, amelynek vezetője hétfőn Hévízen tartott sajtótájékoztatót meghívójával, a Zala Megyei Közgyűlés elnökével.

Lemondott a Hagymatikum igazgatója 

Lemondott igazgatói tisztségéről Nagy Nándor, aki a Kommunális Nonprofit Kft. és a Hagymatikum Fürdő első embere volt, írja a Délmagyar.hu.

A fürdőknél nem sikersztori a SZÉP Kártya 

A Magyar Fürdőszövetség tagjai körében végzett felmérést a Széchenyi Pihenőkártya 2012-es felhasználásának tapasztalatairól. 

Élménygaranciát kínál a makói fürdő 

Több mint 200 ezer vendégre számít 2013-ban a 470 millió forintos költségvetésből gazdálkodó makói Hagymatikum fürdőkomplexum - mondta a fürdő igazgatója csütörtökön Makón sajtótájékoztatón.

A Balkán-félsziget legnagyobb római kori fürdője megszépül 

Eredeti szépségében állítják helyre a római kori fürdőt a fekete-tengeri bolgár üdülővárosban, Várnában. A munkálatokra hárommillió levát (457 millió forint) biztosít a kormányzat.

A fürdőkben tízmilliókban mérhető a hóhelyzet okozta kiesés 

A hirtelen jött, nagy mennyiségű hó miatt a vidéki fürdők többségében jelentősen csökkent a vendégforgalom, volt olyan fürdő, amelynek 70 százalékkal csökkentek a bevételei egy átlagos téli naphoz képest.

Új alapszabályt fogadott el a Magyar Fürdővárosok Szövetsége 

A megváltozott környezeti és belső feltételek miatt a Magyar Fürdővárosok Szövetsége egy korszerűbb alapszabályt alkotott meg, amely megfelel jelenlegi körülményeinknek, tájékoztatott Dr. Szabó Zoltán elnök.

Zöld utat kapott a hajdúszoboszlói attrakciófejlesztés 

December 21-én értesült a Hungarospa arról döntésről, hogy "A hajdúszoboszlói Hungarospa célcsoportorientált attrakciófejlesztése" című pályázata 500 millió forint támogatásban részesül, tudta meg lapunk.

Nyereségbe fordíthatók a fürdők 

Magyarországon több mint 300 fürdő üzemel, ezeknek kevesebb mint 10 százaléka működik nyereségesen. A szektor évente több tízmilliárd forintnyi hiányt termel, pedig a veszteséges fürdők egy részét 2-3 év alatt nyereségessé lehetne tenni - közölte az ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter csütörtökön az MTI-vel.

Bemutatkozott az ország legújabb fürdője 

Az ország fürdői közül kevés kínál igazán idősbarát szolgáltatásokat, holott a népszámlálási adatok szerint ma Magyarországon mintegy hárommillió ember töltötte be a hatvanadik életévét. A teljes lakosság több mint 30%-a. A december közepén, Bükkszéken nyíló új fürdő a nyugdíjasokat is szeretné rávenni arra, hogy látogassanak el az Egertől 20 perc autózásra lévő gyógyhelyre. A hétvégén a Nyugdíjas Expo keretén belül mutatták be az új fürdőt.

Önkormányzati összefogás a határ mentén 

Öt önkormányzat fogott össze, hogy közös marketingmunkával együttesen népszerűsítsék fürdőiket, ehhez közel 112 millió forint állt rendelkezésükre.

Befejeződött a Rudas felújítása 

Befejeződött a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda műemléki rekonstrukciója és turisztikai fejlesztése, a félmilliárd forintos beruházást csütörtökön adta át Szentes Tamás egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója.

Mégsem épül élményfürdő-komplexum Hódmezővásárhelyen 

Mégsem épít élményfürdő-komplexumot Hódmezővásárhely, az uniós támogatással megvalósítandó, milliárdos nagyságrendű fürdőkomplexum helyett saját forrásból bővítik két medencével a városi strandfürdőt és uszodát – tájékoztatta Göbl Vilmos, az önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.

Fejlesztések a győri és agárdi fürdőkben 

A közelmúltban ugyanazon a napon számolt be újdonságairól a Rába Quelle Gyógy- Termál- és Élményfürdő, és az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő.

Fürdőszövetség: érdemes lenne átvilágítani a veszteséges fürdőket 

Érdemes lenne átvilágítani a veszteséges fürdők működését, újragondolt tervekkel és a szükséges fejlesztésekkel szinte mindegyik létesítmény pénzügyi helyzete rendezhető lenne a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke szerint.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!