Egyiptomi piramisban fürödhetünk Demjénben

Egyiptomi piramisban fürödhetünk Demjénben 

Az utóbbi tíz évben megváltozott Demjén arculata, valóságos turistaparadicsommá alakították a Heves megyei falut, a fejlesztések azonban korántsem értek véget.

Múltidéző programokkal ünnepel a százhúsz éves Anna fürdő 

Százhúsz éves a szegedi Anna fürdő, a jubileumot változatos múltidéző programokkal köszöntik kedden éjszaka - közölte az intézményt üzemeltető Szegedi Sport és Fürdők Kft. kommunikációs referense.

Sörben lubickolhat a Széchenyi Fürdőben 

A sör nem csak elkortyolgatva jó, belecsobbanni is nagy élmény. A Széchenyi Fürdőben ezt most bárki megtapasztalhatja.
Hazai fürdők, amelyeket ki kell próbálni

Hazai fürdők, amelyeket ki kell próbálni 

Néhány forró, kánikulai héten ugyan már túl vagyunk, de biztosak lehetünk benne, hogy a nyárnak vannak még tartalékai. Az Év Fürdője szavazás szervezői ajánlanak most hét különleges fürdőt, amelyeket érdemes ezen nyáron kipróbálni.
Népszerűek a hazai strandok

Népszerűek a hazai strandok 

 A tavalyihoz hasonló magas fürdőlátogatottságot hozott eddig az idei év, akár megismétlődhet a 2015-ös forgalom. Augusztus végén derül ki, hogy megdől-e a korábbi rekord - közölte a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

60 millió forintból fejlesztik a debreceni fürdőt 

Elkészült a debreceni Kerekes-telepi gyógyvizes fürdő hideg vizes medencéje, ezzel befejeződött a strandkomplexum felújításának első üteme - mondta a város polgármestere pénteken a helyszínen sajtótájékoztatón.

Több mint egymilliárd forinttal tartozik a Rác fürdő két beruházó cége 

Együttesen több mint egymilliárd forinttal tartozik a budapesti Rác fürdő két, felszámolás alatt lévő beruházó cége a Fővárosi Önkormányzatnak és egyik gazdasági társaságának - közölte Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala.

Nemzetközi díjat kapott Hévíz 

Nemzetközi szintű elismerést kapott a Hévíz Tradicionális Kúra védjegy, valamint a hévízi szálláskiadók támogatása érdekében kidolgozott egyedi pályázati rendszer. Hévíznek a közelmúltban ítélte oda az Európai Fürdővárosok Szövetsége az Innovatív fürdő- és gyógyhely desztinációt megillető díjat, melyet a franciaországi Vichy-ben adtak át.
Csúszdaparkkal erősít a szezonban a harkányi fürdő

Csúszdaparkkal erősít a szezonban a harkányi fürdő 

A jó idő eljövetelével vízzel telnek meg a strandmedencék, így a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben is, ahol emellé heteken belül megnyílik a legújabb attrakció, a hét elemből álló csúszdapark.
Összecsapnak a magyar fürdők

Összecsapnak a magyar fürdők 

Közel egy hónapja zajlik a nagy hazai fürdőverseny, Az Év Fürdője. A termalfurdo.hu a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával 2016. május 1. és augusztus 31. között második alkalommal szervez közönségszavazást, amelynek keretein belül Magyarország legjobb fürdőit keresi. 

Nemzetközi versenyen tarolt a Széchenyi fürdő 

A Széchenyi fürdő nyerte Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője díjat a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság Lapja (IMTJ - International Medical Travel Journal) 2016. évi egészségturisztikai díjainak átadóján - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH).

Alacsonyabb áfakulcsot kérnek a magyar fürdők is 

Kiáll a SZÉP-kártya rendszer fenntartása mellett a Magyar Fürdőszövetség, ugyanakkor gondot jelent szerintük az OEP-térítési díjak évekkel ezelőtti befagyasztása, ráadásul alacsonyabb áfakulcsot is szeretnének a magyar fürdők. 

Több mint tíz százalékkal nőtt a hazai fürdők bevétele 

Tavaly a magyarországi fürdők üzemeltetői átlagosan 12,5 százalékos árbevétel-növekedést értek el az előző évhez képest, az átlagárak 5,1 százalékos növekedése mellett - derül ki a Magyar Fürdőszövetség tavalyi évet összefoglaló elemzéséből.

Kivirágzott a debreceni Aquaticum 

Nagyszabású növénytelepítései beruházást hajtottak végre a debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdőben.

20 százalékkal nőtt fürdőink bevétele tavaly nyáron 

A Magyar Fürdőszövetség tagjai körében végzett felmérés alapján összeállította a 2015-ös év főbb mutatószámaira épülő elemzését. A felmérésben részt vevő fürdők adatai előzetes iránymutatásul szolgálnak a KSH által publikált adatokhoz, melyek várhatóan 2016 első félévének végén ismerhetők majd meg. A Fürdőszövetség elemzése a turisztikailag kiemelt fürdőket érinti, azokat döntően lefedi.

Rekordszámú vendéggel Hajdúszoboszló aratta a babérokat 2015-ben 

Remek turisztikai évet zárt Hajdúszoboszló 2015-ben. Az alföldi fürdőváros önkormányzati statisztikái - amelyek a kereskedelmi szálláshely adatai mellett már az egyéb szálláshelyek eredményeit is tartalmazzák - több rekorderedményt is mutatnak.

Országszerte féláron pancsolhat fürdőinkben február végén 

A szökőév tiszteletére február 29-én kedvezményes belépőkkel, sőt, sok helyen félárú masszázsokkal és szaunaszeánszokkal ünnepelnek a hazai fürdők.

A következő szezonban már télen is nyitva lesz a mezőtúri fürdő 

Európai uniós támogatással, 180 négyzetméteres új szárnnyal bővült a Mezőtúri Városi Strandfürdő és Fedett Uszoda, így a jövő szezonban már télen is nyitva lesz. A 94 millió forintból 52 millió forint az európai uniós támogatás, 42 millió forinttal a település önkormányzata járult hozzá a költségekhez - mondta Herczeg Zsolt polgármester.

Hamarosan télen is nyitva áll a bogácsi kemping a turisták előtt 

Kiemelkedő turisztikai évet zártak tavaly a gyógyfürdőjéről országos hírű Bogácson. A dél-borsodi kis faluban 290 ezer látogatót fogadtak, a vendégéjszakák száma pedig elérte a 65 ezret. A turisták között sok olyan volt, aki pihenésre tért vissza erre a településre, de szép számmal akadtak olyanok is, akik 2015-ben jártak először a Bükkalja egyik legszebb településén.

Közel négymillió vendég a fővárosi fürdőkben 

Jó évet zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., tavaly csaknem 4 millióan keresték fel a fővárosi fürdőket - mondta Czinege Szilvia, a cég marketingigazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Eger – a te történeted 

Eger nem csupán Heves megye székhelye és az északi régió legjelentősebb idegenforgalmi központja. Eger nem csupán a bikavér és a csillag és a gyógyító termálvizek hazája s nem csupán „barokk ékszerdoboz” vagy éppen a török kor magyar csodája. Eger mindez, együtt – Eger maga Magyarország egy helyen!

„A rómaiak lábnyomában - római fürdők Európában” 

Az Európai Fürdőszövetség” (ESPA), és a németországi FIT Reisen közös szervezésében, valamint a Magyar Turizmus Zrt. támogatásával Budapesten tartották a hasonló című projekt záró rendezvényét. A konferencia egyúttal az Európai Unió által támogatott projekt továbbfolytatását kívánja megalapozni a lehetséges további partnerek bevonásával.

Tendert írtak ki a Miskolctapolcai Strandfürdő bővítésére 

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt közbeszerzést írt ki a Miskolctapolcai Strandfürdő II. ütemének tervezésére, amelynek a becsült értéke nettó 108 millió forint - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Kerékpárúton tekerhetünk Egerszalók és a fürdő között 

A tervek szerint az év végéig elkészül az Egerszalókot a településhez közeli fürdővel összekötő kerékpárút, a 2,2 kilométeres szakasz 199 millió forintból épül meg - mondta az egri térség országgyűlési képviselője szerdán, Egerszalók határában tartott sajtótájékoztatóján.

Őszi gyümölcsöskertek és megannyi csoda az Észak-Alföldön 

Az ősz jegyében két napos tanulmányutat szervezett a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága az Észak-Alföld Turisztikai Régióban. Az őszi szüreti és betakarítási időszakban mi más állhatott volna a study tour fókuszában, mint az alma, ez a zamatos gyümölcs pedig nagy számban terem Szabolcs-Szatmárban.

A Gozsdu udvarba költözött a Rudas fürdő 

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. szerint a fiatalok éltetik tovább Budapest fürdőkultúráját, ennek kapcsán kampányolt a Rudas a népszerű Gozsdu udvarban.

Fél évszázad, 27 millió vendég: ünnepel a zalakarosi fürdő 

A fürdő turizmust, a turizmus pedig várost teremtett a zalai dombok között, és mára az ország hatodik legnagyobb fürdője a zalakarosi, ahol több mint 27 millió vendég fordult meg a nyitás óta - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős államtitkára csütörtökön Zalakaroson.

Közel 600 millió forintból az ország egyik legmodernebb fürdője jött létre 

Átadták a csaknem 600 millió forintból az Európai Unió támogatásával megújult Berekfürdői Termál- és Strandfürdőt szombaton.

Rekordnyár a fürdőkben 

A hőségriadók a fürdőkbe terelték idén nyáron a lakosságot, a nyári meleget csak a feszített víztükrű medencék és természetes vizeink mellett lehetett kibírni. A hazai fürdőkben dolgozó szakemberek örök érvényű igazsága, hogy „jó időnél nincs jobb reklám”, mely az idei szezonban bizonyítást nyert.

Hatvanezren pancsoltak Budapesten a hétvégén 

A hétvégén hozzávetőleg 60 ezer látogatója volt a budapesti strandoknak, fürdőknek, hasonló látogatószámot az idei szezonban eddig csak egyszer, júniusban mértek - mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési igazgatója vasárnap délután az MTI érdeklődésére.

Napokon belül megnyitják a budai Vár egykori rituális zsidó fürdőjét 

Tárlatvezetésre is jelentkezhetnek az érdeklődők.

Megtelnek a hazai fürdők július 31-e éjszakáján 

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén ismét megrendezik a Strandok éjszakáját július 31-én, a jó idő miatt várhatóan megtelnek a magyarországi fürdők.

150 millió forintból újult meg a Harkányi fürdő lepkemedencéje 

Egy közel 150 millió forintos beruházás révén teljesen megújult a Harkányi Gyógyfürdő lepkemedencéje, mely Magyarország egyik legnagyobb feszített víztükrű medencéje. 

Utazás előtt megnézhetjük, milyen a strandok vízminősége 

Ma már utazás előtt, az internet segítségével, az ANTSZ oldalán is leellenőrizhetjük, hogy milyen a fürdővíz minősége a Balaton 130 strandján, esetleg Hévízen vagy a Tisza-tónál. 

Kedvezményekkel vár a Nagyatádi Termál Strandfürdő 

Az ország egyik legszebb és legkellemesebb fürdői közé sorolt strand hathektáros területén négy medence található. Kikapcsol, felfrissít még mielőtt valamelyik medence hűsítő vizébe elmerülnénk. Az egész család számára ideális pihenőhely, akár a fák hűsítő árnyékára, akár a szikrázó napsütésre vágynak.

Nyugodtan fürödhetünk a magyar strandokon 

Az uniós és a magyar fürdőhelyek esetében is elmondható, hogy túlnyomó többségük vízminősége kiváló - derült ki az Európai Bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerdán közzétett jelentéséből.

A BKV-adósságért cserébe a Dagályt kéri az állam 

Ünnepélyes keretek között a napokban tette le Tarlós István és Orbán Viktor a Dagály Uszodaközpont alapkövét, de van, aki a strand állami kézbe kerülésével nem ért egyet.

Bezárt az érdi fürdő és hotel 

Műszaki okokra hivatkozva a hónap közepén bezárt az érdi Termál Hotel Liget, amely egyben fürdőként is népszerű volt, különösen helyi és a környék településeinek lakói közt. Évtizedek óta kedvenc helye volt, nemcsak a pihenni, hanem a gyógyulni vágyó hazai és külföldi vendégeknek is.

Közösen kampányol Hajdúszoboszló és Hévíz 

Különleges, sétahajózással egybekötött sajtótájékoztatón jelentette be Hajdúszoboszló és Hévíz, hogy a jövőben együttműködő partnerként igyekeznek népszerűsíteni a termálüdülést, elsősorban belföldön. A kampányidőszakban 3 napos szállásfoglalás mellé 1 éjszaka ajándék a fürdő ajándék a fürdővárosokban.

Megtelnek a fürdőink az ünnepek alatt 

Az ünnepi időszakra megtelnek a fedett, téli kapacitással rendelkező magyarországi fürdők a Magyar Fürdőszövetség előrejelzése szerint.

Év Vállalkozója díjat nyert a Lenti fürdő ügyvezetője 

A Lenti Gyógyfürdő ügyvezetője, Kutfej Attila nyerte el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől (VOSZ) az Év Vállalkozója díjat. Az elismerést pénteken adták át a Szövetség ünnepségén.

Nyíregyházán tanult a visegrádi TDM 

A visegrádi TDM munkatársai és választmányi tagjai, kiegészülve a település polgármesterével és az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnökével december 9-én szakmai tanulmányúton járt Nyíregyházán.

Kulturálódni járnak Szegedre a turisták 

A hatodik legnépszerűbb turistacélpont hazánkban a Dél-alföldi régió, derül ki a KSH legújabb felméréséből. A kutatás szerint Szeged, Gyula és Kecskemét idegenfogalma húzza a térséget.

A SZÉP-kártyában és a jó időben bíznak a fürdők 

Két feltételnek is teljesülnie kell jövőre ahhoz, hogy növekedjen a hazai fürdők forgalma és árbevétele jövőre - hangzott el a Fürdőszövetség gyulai közgyűlésén. 

Megújult az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő 

Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő az I. Széchenyi terv fejlesztést követően, különösen 2007-től kezdődően, minden évben különböző fejlesztéseket hajtott végre.

Beütött az esős nyár a hazai fürdőknek 

Várakozáson felül alakult a hazai fürdők első féléve, július közepétől aztán az esős idő hatására a legtöbb helyen visszaesett a forgalom, így összességében az idén a legjobb esetben is csak a tavalyihoz hasonló év várható.

Az olimpiai méretű medence kész, a wellness-fejlesztés kezdődik 

Több évi tervezést s a tavaly júniusi első kapavágást követően felépült, és csütörtökön ünnepélyesen átadták Szentes új fedett uszodáját, amelyet a Magyarország-Ausztrália női válogatott vízilabda-mérkőzéssel avattak fel.

Fürdőkkel bővül a nemzeti tanúsító védjegyrendszer 

A fürdők minősítésével bővül a nemzeti tanúsító védjegyrendszer. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Fürdőszövetség 1-5 csillaggal minősíti ezután azokat az élményfürdőket, gyógy-, wellness/orvosi wellness fürdőket, strandfürdőket és uszodákat, akik csatlakoznak a minősítési rendszerhez. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!