Hagymakupolát kap a hagymafőváros fürdője

Európában egyedülálló organikus épületegyüttes, megannyi egyedi fürdőszolgáltatás, minőségi gyógyászati ellátás, városközpont rehabilitáció, munkahelyteremtés, a turizmus fellendülése – hosszútávon vonzó jövő Makó városa számára. A fürdő munkálatai 16 év várakozás és előkészítés után néhány héttel ezelőtt megkezdődtek. És ezzel a visszaszámlálás is kezdetét vette, 2011 júliusától új időszámítás lép életbe Makón, a város hamarosan a legnevesebb magyar fürdővárosok sorába lép.

Június elején a beruházást végző KEVIÉP Kft. a fürdő gyógyászati szárnyának szerelő betonozását megkezdte. Makónak már az 1998–2002-es ciklusban érvényes Széchenyi-terves pályázata volt a fürdő megújítására, amellyel ugyan nem nyert, ennek ellenére folyamatosan fejlesztette a fürdőt. 2006-ban új termál kutat fúrtak a fürdő területén, és elindultak a fejlesztés munkálatai. 2007-ben adták át a makói fürdő új épületegyüttesét. Az intézmény ekkor legjobb szezonját zárta, rekordszámú látogatóval. Még ebben az évben mutatta be az új fürdő vázlatterveit Makovecz Imre Kossuth-díjas építész, melyet a képviselő-testület elfogadott. Elkészültek az engedélyes építési tervek, és az önkormányzat döntött a makói fürdőfejlesztéshez kapcsolódó kötvénykibocsátásról. 2008-ban az új fürdő megépítésének pályázata is elkészült, amellyel a város végül nyert.

A júniusban indult beruházás során összen tíz új medence épül. A termálvízre és gyógyiszapra támaszkodó gyógyászati részlegben beltéri és kültéri gyógymedence, gyógytorna-medence, súlyfürdő áll majd rendelkezésre.

Három élménymedence  a kikapcsolódástszolgálja majd sodrófolyóval, toronyvízeséssel, gejzírrel, talp- és oldalmasszírozóval, pezsgőággyal és pezsgőpaddal, trópusi vízeséssel – hogy csak néhány különlegességet említsünk.

A wellness részlegben fény- és hangterápiás kezelés, iszapkádas kezelés, gyógynövényes terápia, számos masszázs köztük thai masszázs várja a feltöltődésre vágyókat. Családi részleg is épül csúszda- és bébimedencével. A szaunavilágban jég- és gőzkabin, infraszauna, bio-gőzkabin, aroma-, makói- és finnszauna, merülőmedence, élményzuhany és szaunakert teszi egészen különlegessé a fürdőt.

A pihenőtereken baba-mama pihenő, szépség- és fitnesz szolgáltatások, gyermekmegőrző, étterem és büfé kapnak helyet.

A tervek szerint 2011-ben megnyíló makói fürdő évente négyszázezer látogatót fogad, a szolgáltatóiparban közvetetten több száz munkahely létesülhet. A fürdő beruházásához kapcsolódó városközpont rehabilitáció, a Maros-part komplex fejlesztése, új zöldterületek kialakítása, parkolók építése, kerékpárutak létrehozása mind arról árulkodnak, hogy a fürdő nemcsak Makó városa, de a térség számára is kiemelkedő jelentőségű lesz, és meghatározó turisztikai célpontként turisták ezrei számára jelent vonzerőt.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.