Életnagyságú LEGO mozdony közlekedik a hétvégén

Életnagyságú LEGO mozdony közlekedik a hétvégén 

Sőt, azok a gyerekek, akik saját építésű LEGO vonatot mutatnak be a jegyváltáskor, ingyen utazhatnak.

700 millóba került tavaly a vandálok tevékenysége 

2017-ben több mint százszor firkálták, graffitizték, és hússzor rongálták meg a HÉV-szerelvényeket. A kocsik mellett az állomásokat és a megállóhelyeket sem kímélik a vandálok – betörik a perontükröket, szétrugdossák az esőbeállókat, padokat, valamint festékkel csúfítják el az állomásépületeket is.

Módosul a vonatok menetrendje 

Pályafelújítás miatt módosul a vonatok menetrendje a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon február 26-tól július 15-ig - közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel.

433 millió Forintból újult meg a vasútállomás Tapolcán 

Az 1900-as évek elején épült tapolcai vasútállomást már ismét használatba vehették a vonattal utazók. A beruházás a MÁV Zrt. 2013-ban indult, 9,9 milliárd forintos költségvetésű, 23 vasútállomást érintő állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat-fejlesztési programja keretében, Európai Uniós pénzből valósult meg.  Az Új Széchenyi Terv KÖZOP és IKOP forrásból finanszírozott projekt egyik fontos eleme – a már megszépített pécsi, balatonszentgyörgyi, kaposvári és a 13. Média Építészeti Díj különdíját elnyerő keszthelyi állomáson kívül – a tapolcai vasútállomás épületének felújítása volt.

2019 végén jön Vácra a KISS 

A 2019-es év végére, a váci szakaszon Magyarországon elsőként fognak járni a Stadler KISS emeletes motorvonatok — tájékoztatott az MTI.

Karácsonyra készül a MÁV 

Karácsonykor három napon változik a közlekedési rend: december 24-én és 25 én az ünnepnapi, 26-án a vasárnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok — figyelmeztetett hétfőn a MÁV.
Felújítják a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszát

Felújítják a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszát 

A mai naptól elérhető a MÁV Zrt. honlapján, továbbá feladásra került az Európai Unió Hivatalos Lapjába (TED-adatbázis) is a Soroksár és Kelebia közötti, 152 km hosszú vonalszakaszra vonatkozó, tervezés-kivitelezés tárgyú beszerzési eljárás részvételi felhívása.
Nosztalgiavonatokkal ünnepel a MÁV

Nosztalgiavonatokkal ünnepel a MÁV 

Ünnepi gőzfelhős nosztalgiavonatok közlekednek a 170 éves Pest–Szolnok vasútvonal megnyitásának alkalmából, 2017. szeptember 2-án. 
Bombafenyegetés miatt késnek a nemzetközi vonatok

Bombafenyegetés miatt késnek a nemzetközi vonatok 

Szerdán délelőtt fél 10-től bombafenyegetés miatt a nemzetközi vonatok közlekedése ideiglenesen leállt az országos vasúthálózaton. 
Kék Hullám, Tekergő és Katica

Kék Hullám, Tekergő és Katica 

Június 17-én, szombattól két és fél hónapon át nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok, a több mint egymilliós, nyári, balatoni utasforgalom színvonalasabb kiszolgálása érdekében - ígéri a MÁV.

Vizes mozdony és kedvezmény a vizes vb-re 

A 17. FINA Világbajnokság versenyszámaira jegyet vásárló nézők vonattal féláron utazhatnak a rendező városokba szurkolni, annak az együttműködési megállapodásnak köszönhetően, melyet a MÁV-START Zrt.-vel kötött a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. A vasúttársaság továbbá jelentős segítséget nyújt az esemény megszervezéséhez nélkülözhetetlen 3500 önkéntes és az augusztusban induló Masters vb-re akkreditáltak utaztatásában is - tájékoztatta szerkesztőségünket a vasúttársaság.

Új hálókocsis vonatok indulnak az Adriai-tengerhez 

Idén nyáron már naponta indítja hálókocsis vonatait az Adriára a MÁV-START-tal közösen a szlovén és horvát állami vasúttársaság. A vonatok Budapestről este kelnek útra, és másnap reggel már a szlovén vagy a horvát tengerparton ébrednek az utasok. A június második felétől elérhető új járatokra érdemes előre lefoglalni a fekvőhelyeket vagy a fülkét.

Korszerűsítik a Kelenföld-Százhalombatta vasúti szakaszt 

Több mint 51 milliárd forintból korszerűsítik a Kelenföld-Százhalombatta közötti, 20,5 kilométeres vasúti vonalszakaszt, a fejlesztésnek köszönhetően 2020 végétől óránként 120 kilométeres sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok - hangzott el a korszerűsítési projekt alapkőletételén szerdán, Budapesten.

A pécsi és a soproni vasúti járatokat is érinti a pályazár 

Pályazár lesz érvényben május 17-től június 1-ig a Keleti pályaudvar és Kelenföld között, emiatt több vonat is módosított menetrend szerint közlekedik.

Nagyon költséges szélmalomharcot vív a MÁV a szemetelőkkel szemben. 

Még a Föld Napja előtt komoly szemétszedési akcióba kezdett a MÁV - közölte a MÁV.

Hamarosan ilyen emeletes vonatokon utazhatunk itthon 

A magyar vasút életében kiemelt jelentőségű keretmegállapodást írt alá a MÁV-START Zrt. és a Stadler Bussnang AG. Ezzel belátható közelségbe kerül a vasúti személyszállítás fejlesztésének következő állomása, az első kétszintes személyszállító járművek forgalomba állítása 2019 tavaszán.

Jelentős változások lesznek az esztergomi vasútvonalon 

A Budapest–Esztergom vasútvonalon végzett felújítási és villamosítási munkák miatt március 31-től július 29-ig változik a vonatok menetrendje, korlátozásokra kell számítani. Három hétvégén péntek estétől hétfőn hajnali 3:00 óráig Pilisvörösvár–Esztergom között vonatpótló autóbuszok közlekednek. Húsvétkor nem lesznek korlátozások.

Így készül a nyárra a MÁV-START 

A MÁV-START a nyári turisztikai főszezonban gyakoribb és gyorsabb utazást biztosít a balatoni vonalakon, amelyeken több légkondicionált járművet és bicikliszállító kocsit állít forgalomba, a nemzetközi úticélok közül pedig a nyári főszezonban naponta indulnak vonatok Magyarországról Splitbe, Rijekába és Koperbe. A montenegrói Bar településre, a bulgáriai Burgaszba és Várnába pedig hetente kétszer lehet vonattal eljutni - közölte az Utazás kiállításon az újdonságait bemutató vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV és a Corvinus 

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-csoport és a Budapesti Corvinus Egyetem tudásbázisaik összekapcsolása, valamint a közös oktatási és kutatási programok, szakmai gyakorlóhelyek létrehozása és a tehetséggondozás biztosítása érdekében - közölte a vasúttársaság.

Szeretné, hogy gyermeke vasutas legyen? 

Február 4-én indul a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút tavaszi tanfolyama, amelyre az érdeklődő iskolások még regisztrálhatnak. A négyhónapos képzést követően a gyerekek a nyáron állhatnak először szolgálatba - tudtuk meg csütörtökön a MÁV-tól.

A Wizz Air, a MÁV és a Varga pincészet a legmeghatározóbb márkák között 

Ez egy szubjektív lista: társlapunk, a Kreatív sztetoszkópjával megpróbálta végigtapogatni a magyar néplelket, és meghatározni azt, melyik 25, Magyarországon aktív márka eltűnése után maradna itthon a legnagyobb űr. Ez nem egy kívánság- vagy kedvenclista. Azokat keresték, amelyek a legtöbbet mondják el rólunk, magyarokról. A háromrészes márkalista első része.

Jövő vasárnap lép életbe az új vasúti menetrend 

December 11-én lép életbe az új belföldi és nemzetközi vasúti menetrend, amely szerint egyebek mellett Budapest egyes elővárosi vonalain több járat közlekedik majd - közölte a MÁV-Start.

Rapbandával kampányol a MÁV 

A szpotokban a Hősök zenekar tagjai hívják fel a figyelmet a szabálytalan vasúti átkelés veszélyeire. A koncepciót Network 360 dolgozta ki.

Okostelefonon is bemutatható az e-vonatjegy 

Mostantól bármely belföldi vonaton okostelefonon, tableten vagy laptopon – kinyomtatás nélkül is – bemutatható az elektronikusan megváltott és az otthon nyomtatható vasúti jegy. A feláras vonatokon már korábban is lehetett utazni mobilkészüléken tárolt és azon megnyitható jeggyel, de az utasok kérését figyelembe véve a MÁV-START minden belföldi vonatra kiterjesztette a lehetőséget. Az interneten váltott e-vonatjegyek továbbra is három százalékos kedvezménnyel vásárolhatók meg. A fejlesztéstől a papírmentes, digitális jegyváltás népszerűbbé válását várja a vasútvállalat - tudtuk meg pénteken a vasúttársaságtól. Csupa praktikus információ, szinte változtatás nélkül közöljük.

Így változik a vasúti menetrend a munkanap-áthelyezés miatt 

A hétvégén a munkanap-áthelyezés miatt megváltozik a vonatok közlekedési rendje. 

A Google Térképen a teljes magyar vasúti menetrend 

Belföldi utazók és külföldi turisták egyaránt örülhetnek annak az új fejlesztésnek, amelynek eredményeként a teljes magyar vasúti menetrend elérhető mostantól a Google Térkép online útvonaltervező rendszerében.

Fejlesztésekről tárgyaltak az osztrák és a magyar vasúttársaságok felsővezetői 

A szolgáltatási színvonal további fejlesztéséről és az együttműködés még hatékonyabbá tételéről egyeztettek az osztrák és a magyar vasúttársaságok vezetői.

Látta már a Balaton egyik legszebb vasútállomását? 

Befejeződött az 1895-ben épült balatonszentgyörgyi vasútállomás műemlékvédelmi szempontok szerinti teljes felújítása. A beruházást a MÁV az állomásfejlesztési program keretében döntő részt uniós forrásból hajtotta végre. A rekonstrukció részleteit, a projekt eredményeit Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese, Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója, valamint Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere mutatta be.

Változások a vasúti menetrendben Augusztus 29-től 

A MÁV-START folyamatosan elemzi a tavaly decembertől érvényes menetrendet az utasok észrevételei, a vonatok foglaltsági adatai és menetrendszerűsége alapján. Hétfőtől több vasútvonalon változások lépnek életbe a tapasztalatokra reagáló, idei utolsó országos szintű menetrend-módosítással.

Laza farmerszettre cserélték a MÁV-egyenruhát 

Megkezdődött a farmerdzsekik, farmernadrágok és térdnadrágok kiosztása a MÁV-START mozdonyvezetői számára. A kollekció része a vasúttársaság azon arculati változtatásainak, amelyek keretében a vasutasok ruházata is megújul. A korábbi szolgálati öltözéket a kor követelményeinek megfelelő, kényelmes, külső megjelenését tekintve is előnyösebb egyen-formaruházat váltja.

Utascentrummal bővül a megújult székesfehérvári vasútállomás 

Megnyílt a székesfehérvári vasútállomás teljesen felújított utascsarnoka, a jegypénztárak is visszaköltöztek a megszépült épületbe. Az állomáson hamarosan egy Utascentrum is megkezdi működését, amely minőségi újdonságot jelent a székesfehérvári szolgáltatások körében.

Kreatívok, figyelem! Arculati ötletpályázatot hirdetett a MÁV 

Ötletpályázat útján frissítené a megújuló állomások belső tereinek arculatát a MÁV-START. A személyszállító vasúttársaság szeptember 7-ig várja a kreatív pályázók egyedi, dinamikus és fiatalos ötleteit a vasútállomási utasterek korszerűsítésére.

Pozsonyi időutazás a MÁV Nosztalgiával 

A XIX. és XX. század fordulóját idéző berendezéssel és hangulattal várta utasait a MÁV Nosztalgia Kft. vonata, hogy június 25-én 6:30-kor elinduljon Pozsony koronázási ünnepségére.

A MÁV vezetője lett a Magyar Vasúti Egyesület elnöke 

A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület közgyűlése Dávid Ilonát, a MÁV elnök-vezérigazgatóját választotta az egyesület elnökévé szerdán.

Újabb korszerű motorvonatokat indított útjára a MÁV 

Vasárnap reggel, Budapest-Déli pályaudvar és Győr között állt forgalomba a MÁV-START tavaly nyáron megrendelt 15 darabos FLIRT-flottájának első két szerelvénye. Ezzel már 110 darabból áll a korszerű, akadálymentes, hatékony energiafelhasználású motorvonat-állomány, amely év végére 123 egységre bővül. A 15 új járműből 6 darab a Budapest–Tatabánya–Oroszlány és a Budapest–Tatabánya–Győr, 9 darab pedig a Budapest–Székesfehérvár–Veszprém és Budapest–Füzesabony–Eger viszonylaton szolgálja majd az utazóközönséget. 

Miért hívták foci Eb magyar meccseinek szünetében annyian a MÁV-ot? 

Július elsejétől megszűnik a MÁVDIREKT 06 40 49 49 49-es kék száma, helyette a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámot kell tárcsázni. Általában péntekenként ugranak meg a telefonos érdeklődések, de az elmúlt két hétben a labdarúgó Európa-bajnokság magyar mérkőzései szünetében volt a legintenzívebb a hívásszám - így a MÁV szerdai közleménye.

Állásbörzén toborzott a MÁV 

Mintegy 120-an jelentkeztek a vasúttársaság által meghirdetett állásokra a MÁV első saját állásbörzéjén, ahol a résztvevők főként a mozdonyvezetői és a forgalmi munkakörök iránt érdeklődtek - közölte a MÁV Zrt.

Szombaton életbe lép a nyári vasúti menetrend 

A jelentősen megnövekedő balatoni és velencei-tavi utazási igények kiszolgálására a MÁV-Start életbe lépteti június 18-án az augusztus 28-áig érvényes nyári vasúti menetrendet - közölte Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója.

Mégsem lesz kevesebb vonatjárat Budapest és a Balaton között 

Nemrég még úgy volt, hogy a nyári szezonban hétköznap közel felével, míg hétvégén negyedével kevesebb vonat indul majd Budapestről Balatonfüredre, mint tavaly, úgy tűnik azonban, hogy a MÁV meggondolta magát.

Múlt és jelen találkozik a MÁV ünnepi mozdonyán 

Eredményt hirdettek a MÁV-csoport „170 éves a magyar vasút!” című mozdonygrafikai pályázatán: a szakmai zsűri döntése értelmében a vasúttársaság ünnepi mozdonyát Kengyel Kristóf pályaműve díszíti majd. A MÁV hagyományos színeiben pompázó TRAXX mozdonyon egykori és jelenlegi vasutasok fotói, valamint a magyar vasút történelmének két jellegzetes járműve is megjelenik.

Grafikusok, figyelem! Pályázatot hirdet a MÁV 

Május 25-ig várja a MÁV-csoport a hazai vasúttörténet egy-egy jelenetét ábrázoló grafikák beérkezését, a 170 éves a magyar vasút című mozdonygrafikai pályázatra. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotás felhasználásával készülő óriásmatrica egy éven át a MÁV-csoport egyik, a mindennapi forgalomban részt vevő TRAXX mozdonyát díszíti majd. 

Így változik a vonatközlekedés a húsvét és az óraátállítás miatt 

Változik a vonatközlekedés a húsvéti ünnepek és az óraátállítás miatt - közölte a MÁV.

MÁV-Start: 135 millió utas, 7 milliárd kilométer 

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára MÁV-Start Zrt. standjának megnyitóján arról beszélt, hogy a 39. Utazás 2016 kiállításra megújult standdal készültek. 

Másodszor is útnak indul az Isonzó Expressz 

Több helyszín és egy nappal hosszabb utazás jellemzi az idei Isonzó Expresszt.

Változik a Bukarest-Budapest-Bécs vonalon közlekedő vonat menetrendje 

Pályafelújítás miatt február közepétől megváltozik a román szakaszon a Bukarest-Budapest-Bécs vonalon közlekedő Dacia nemzetközi vonatpár menetrendje és útvonala - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.

MÁV: hamarosan mobiltelefonon is vehetünk vonatjegyet 

A vasúti biztonság növelése és egy, az utastájékoztatást segítő mobilalkalmazás kifejlesztése is része volt a MÁV-Start most lezárult, 1,3 milliárd forintos költségből megvalósult projektjének - mondta Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. marketing és fejlesztési vezetője kedden, a projektzáró sajtótájékoztatón Budapesten.

Változik a vasúti és buszjáratok menetrendje az ünnepekkor 

Változik a közösségi közlekedés menetrendje karácsonykor és szilveszterkor, a MÁV és a Volán-társaságok járatai is ünnepi menetrend szerint szállítják az utasokat.

Páratlan nosztalgiavonat indul Tapolcára 

Páratlan és egyben unikális vonatösszeállítással, hat NOHAB-mozdonnyal, valamint négy Élményvonati kocsival és nosztalgia étkezőkocsikkal indul útjára a MÁV Nosztalgia szerelvénye december 22-én, reggel 7:09-kor Kelenföldről Tapolcára, hogy ott utasai részt vegyenek a budapesti Közlekedési Múzeumból a tapolcai állomásra szállított NOHAB-torzó 14 órakor kezdődő ünnepélyes avatásán. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!