2019 végén jön Vácra a KISS

A 2019-es év végére, a váci szakaszon Magyarországon elsőként fognak járni a Stadler KISS emeletes motorvonatok — tájékoztatott az MTI.

A típust bejelentő sajtótájékoztatón megjelent politikusok olyanokat mondtak, hogy növekvő igények miatt választotta a MÁV a kétszintes vonatok alkalmazását, mivel már nem lehet tovább sűríteni a vonatjáratokat. A váci vasúti vonalszakasz az egyik leginkább kihasznált Magyarországon, hiszen egyre többen járnak dolgozni Budapestre az agglomerációból, Dunakesziről, Vácról vagy Szobról. A kétszintes vonatok a jövő év közepére fognak megérkezni, és 2019 végére menetrend szerint fognak közlekedni. Illetve, hogy a most használt szerelvények 520 férőhelyesek, a kétszinteseken pedig közel 800 utas tud utazni, forgalomba állításuk tehát nagyban javítja a vonatok kapacitását.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kitért arra is, hogy ebben a régióban minden közlekedési lehetőség bővülni fog az elkövetkező évben: akik autóval közlekednek azoknak az M2-es autóút 33 milliárd forintból kiépülő kétszer két sávossá válása jelent jobb közlekedési körülményeket, a dunai hajózás 12,5 milliárd forintos turisztikai fejlesztései pedig megújítják a vízi közlekedést.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója szólt arról, hogy ez a vasúti szakasz nem csak az ország legrégebbi, de az egyik legnagyobb forgalmú része is, amely a vasúthálózat utasszámának közel tíz százalékát adja. A múlt évben 13,2 millióan utaztak ezen a szakaszon - tette hozzá.

A MÁV vezetője elmondta, hogy a múlt év tavaszán írták alá azt a keret-megállapodást, amelyben 40 darab, 600 ülőhelyes emeletes motorvonatra szerződtek, az első 11 darabos flotta a jövő év második felében érkezik meg. A motorvonatok alacsonypadlós kialakításúak, légkondicionáltak, korszerű utastájékoztató rendszerrel és wifivel felszereltek, rendelkeznek a kerekesszékes utasok számára kialakított mosdóhelyiséggel, és egyidejűleg akár 12 kerékpár is szállítható rajtuk - fűzte hozzá Csépke András.

Fördős Attila, Vác polgármestere elmondta, hogy a városban közel 6000 ember, a helyi lakosság több mint 50 százaléka használja a vasúti közlekedést.

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.