Egymillió feletti utasszám májusban Ferihegyen

Közel egymillió-százezer utas fordult meg 2022 ötödik hónapjában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ez már csak 22 százalékkal marad el a járvány előttitől - írja az AIRportal.hu.

A Liszt Ferenc reptéren 8908 le- és felszállást regisztráltak múlt hónapban, amely 17 százalékkal marad el a 2019. májusi adathoz viszonyítva. Az idei év első három hónapjában már összesen 1 979 648 utast kezeltek Ferihegyen, ami 37 százalékkal marad el a járvány előtti, 2019-es első negyedév eredményétől, a 2021 első negyedévi forgalomhoz képest pedig tízszeres lett a növekedés.

Ismeretes, a 2019-es rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 16 173 489 utas fordult meg a repülőtéren, ami 8,8 százalékos növekedés volt a megelőző évhez képest.

A Budapest Airport tájékoztatása alapján a kezelt árumennyiség idén májusban 15 650 tonna volt, ami 304 tonnával, 2 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor, vagyis az idei első negyedévben tapasztalt kiugró növekedés megtört.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a minap áprilisról adott ki jelentést, e szerint globálisan és azon belül Európában a világátlagnál is nagyobb mértékben csökkent az árumennyiség, valamint a kereslet a légiáru-szállítás piacán, amit a kínai covid-korlátozások, valamint az ukrajnai háború hatásaival magyaráznak.

 

 

Forrás: Airportal.hu


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.