Nem érte el az 1 milliót az utasok száma novemberben Ferihegyen

Kevesebb mint egymillióan fordultak meg novemberben a Liszt Ferenc reptéren, a cargo mennyisége meghaladta a 17,6 ezer tonnát - írja az AIRportal.hu.

A magyar főváros légikikötőjében 969 888 utast regisztráltak múlt hónapban, ez 24 százalékkal marad el a 2019-es év azonos hónapjának eredményétől.

Az év első tizenegy hónapjában összesen viszont meghaladta a 11 millió 200 ezret az érkezők és indulók száma, ami a járvány előtti rekordév hasonló időszakának 75 százaléka.

A Budapest Airport idei évi utasforgalma így várhatóan meghaladja a 12 milliót, amint azt egy szeptemberi szakmai rendezvényén prognosztizálta az üzemeltető.


Forrás: Budapest Airport/Baranyi Róbert

A budapesti reptéren az árumennyiség 17 635 tonna volt novemberben, ami 1324 tonnával, azaz 8,1 százalékkal haladja meg a tavalyi tizenegyedik havi adatot. Az idei első tizenegy hónapban összesen már 178 361 tonna légiáru fordult meg a Liszt Ferenc reptéren, ami több mint 13,4 ezer tonnával, 8,1 százalékkal több a tavalyi azonos időszak adatához képest.

A Liszt Ferenc reptéren 7724 le- és felszállást regisztráltak idén novemberben, ami 20 százalékkal marad el a 2019-es azonos hónaphoz viszonyítva.




Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.