Budapest Airport: nőtt a forgalom, maradt a veszteség

Annak ellenére, hogy Budapest Airport tavalyi utasforgalma 20 százalékkal, a légiáru mennyiség pedig 36 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest, a vállalat a koronavírus-járvány második évét is komoly veszteséggel zárta: a 2021-es pénzügyi évét 143 millió euró nettó árbevétel mellett 87,6 millió euró veszteséggel fejezte be.

A cég MTI-nek küldött, hétfői közleménye úgy fogalmaz: a tavalyi egy újabb "katasztrofális év volt a légiközlekedési iparágban", bár a pandémia első événél, 2020-nál valamelyest jobban alakult. Az év második felében megkezdődött a kilábalás a koronavírus-járvány okozta súlyos válságból. Folyamatosan épültek vissza a légitársaságok kapacitásai és ezzel párhuzamosan a repülőterek forgalma, de az utasszámok még továbbra is messze elmaradtak a 2019-es szinttől - tették hozzá.

A vállalat 143,3 millió euró nettó árbevétele az előző évit 21 százalékkal haladja meg, a veszteség pedig 20 százalékkal csökkent 87,6 millió euróra. A Budapest Airport ezt az utasszámcsökkenéshez köthető hatalmas bevételkiesést továbbra is a rekord cargo-forgalommal és olyan stabil, az utasszámtól függetlenül működő bérlőktől származó ingatlanhasznosítási bevételekkel tudta valamelyest pótolni, mint például a repülőgép-karbantartó vállalatok és az integrátorok - írták. A cég 2022 márciusában átlagosan 13 százalékkal emelte a dolgozói béreket. Közölték azt is, tavaly 36,6 millió eurót fordítottak fejlesztésekre, így ezzel a 200 millió eurót is meghaladta az elmúlt 3 évben elvégzett kapacitásbővítő, infrastrukturális és fenntarthatósági beruházások értéke.

A Budapest Airport megkezdte az 1. Terminál újranyitásának és az új, 3. Terminál építésének előkészületeit. A két beruházás összértéke meghaladja majd az 1 milliárd eurót. Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben kiemelte: büszkék rá, hogy a második, járvány sújtotta évet is át tudták vészelni állami támogatás nélkül, és minden nehézség ellenére a fejlesztéseket is dinamikus ütemben folytatták. Reményét fejezte ki, hogy idén az utasforgalomban, és így a bevételekben is megközelítik a 2019-es eredményeket.

Forrás: MTI


SIA Csoport: úton a karbonsemlegesség felé

SIA Csoport: úton a karbonsemlegesség felé 

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.