Négymillió utas fordult meg a nyáron Ferihegyen

Augusztusban  folytatódott a nyári hónapokra jellemző utasszám-növekedés, 1 299 814 utas fordult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a nyári hónapokban összesen 3 802 591 utast szolgáltak ki, megközelítően annyit, mint a járvány által leginkább sújtott 2020-as évben összesen - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.

Augusztus zsinórban a harmadik hónap volt, amikor az utasforgalom elérte, vagy meghaladta a koronavírus-járvány előtti, rekordévnek számító 2019-ben regisztrált volumen 80 százalékát, és a negyedik, amikor a teljes havi utasforgalom meghaladta az egymilliót. A hónapban a legnépszerűbb célállomás Tel-Aviv, London, Amszterdam, Antalya és Frankfurt volt. A Budapest Airport közleményében hangsúlyozta, a globálisan jellemző csökkenő tendencia ellenére a cargo árumennyiség továbbra is stabil.

A január-augusztusi időszakban az árutömeg 47 százalékos növekedését mérték a Cargo City megnyitása előtti, 2019-es év hasonló periódusában kezelt forgalomhoz képest. Az augusztusban kezelt 15 375 tonna árumennyiség minimálisan, 2,1 százalékkal csökkent 2021 azonos hónapjához viszonyítva.

Szeptemberben a Budapest Airport megkezdte a 2A terminál poggyászkiadó területének bővítését, hogy felkészüljön a jövőben várhatóan emelkedő utasforgalom gördülékeny kiszolgálására. A fejlesztés miatt szeptember 15-től egyes járatok a megszokottól eltérően a 2B terminálra érkeznek, és az utasok itt kapják meg feladott poggyászaikat - tájékoztatott a Budapest Airport.

Forrás: MTI


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.