IATA: utasforgalmi előrejelzés 2021-re

Rontotta utasforgalmi kilátásait a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a folyamatosan szigorodó utazási szabályok miatt, és arra is figyelmeztetett, hogy a járatok kiesése az árufuvarozásban is károkat okozhat.

 A montreali székhelyű, kétszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezető közgazdásza, Brian Pearce egy keddi videokonferencián azt mondta, a negyedik negyedévre szóló előzetes foglalási adatok 70-80 százalékkal rosszabbak, mint egy évvel korábban, mivel egyre szigorúbb utazási korlátozások lépnek életbe. Ennek alapján az IATA azzal számol, hogy az egész évben a korábban várt 63 helyett 66 százalékkal maradhat el az utasforgalom a 2019-es szinttől.

A nemzetközi helyzetet elemezve Brian Pearce arról számolt be, hogy az áprilisi, 94 százalékos elmaradást jelentő mélypontról augusztusra 75 százalékra lassult a felkínált kapacitás csökkenése tavalyhoz képest. Ezen belül a belföldi forgalomnak már csak a fele hiányzik, és folyamatosan javul a helyzet, míg a nemzetközi kapacitások 85 százalékos elmaradást, és stagnálást mutatnak.
 A vezető közgazdász beszélt az áruszállítás helyzetéről is. Mivel ezen kapacitások felét az úgynevezett belly cargo, a gépek alsó rakodóterében szállított áru adja, a szektor jelentős kihívások elé néz az október-decemberi csúcsidőszak előtt. A beszerzésimenedzser-indexek a gazdasági helyzet javulását, és így a megrendelések számának növekedését hozhatják, de ha a légitársaságoknak nem sikerül nagyobb kapacitást biztosítania, akkor egyre többen fognak a vízi és földi szállítás felé fordulni, amely lassabb szállítást eredményezhet a karácsony előtti időszakban.
Egyelőre nincs arról számításuk, hogy ez mekkora bevételkiesést okozhat, egyelőre azzal számolnak, hogy ebben az évben 8 milliárd dollárral több bevétele lehet az áruszállításból az ebben érdekelt légitársaságoknak a tavalyinál.
Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy Európában a légitársaságoknak újabb állami támogatásra lehet szüksége, ha a pandémia elhúzódik. Hozzátette: a rossz nyári időszak után az eddigi legnehezebb téli hónapok elé néznek a légitársaságok.

Forrás: MTI


Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres 

A kormány jóváhagyását követően a Közlekedési Minisztérium által meghatározott keretek és iránymutatások szerint repatriációs járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.