Friss
Remekeltünk a nemzetközi párlatversenyen
A magyar főzdék ismét kiválóan szerepeltek az idei Destillata nemzetközi párlatversenyen, ahol 12 ország, 171 (ebből 24 magyar) főzde 1 560 mintával vett részt.
Pozitív év a Luthansa mögött
A Lufthansa Csoport erős mérleggel zárta a 2010-es üzleti évet. A Csoport üzemi eredménye elérte a 876 millió eurót, ami több mint ötszörös növekedést jelent a tavalyi 130 millió euróhoz képest
Felavatták a SkyCourtot
Ünnepélyes keretek között, több mint ezer vendég jelenlétében felavatták a magyar főváros repülőterének új 2-es terminál épületét, a SkyCourtot azaz az Égi Udvart. Az eseményen jelen volt és köszöntőt mondott Dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, számos Budapesten akkreditált külföldi diplomata, a Budapest Airport vezetői és a hazai polgári repülés valamint a közélet jeles képviselői.

Népszerű az Online Utazásközvetítői Szövetség
Ugyan csak csütörtökön jelentették be az Online Utazásközvetítők Szövetségének tervezett megalakulását, máris meglepően sok az érdeklődő.
Munkatársunktól

Új üzleti vezérigazgató-helyettes a MÁV-START-nál
Morvai Katalin lett februártól a MÁV START üzleti vezérigazgató-helyettese.

Vasárnap újraindulnak az egyiptomi charterek
A terveknek megfelelően a hétvégén újraindulnak az egyiptomi charterjáratok. A kockázatok minimálisra szorítása érdekben a Kartago Tours és a Best Reisen végül úgy döntött, hogy összesen két gép indul Egyiptomba vasárnap.
Környezetbarát terminál San Franciscóban
Tízéves szünet után április közepén újra nyit a san franciscói nemzetközi repülőtér kettes terminálja. Az eredetileg 1954-ben épült és többször átalakított fogadóépület az Egyesült Államok első „zöld” terminálja lesz. Itt fogadják majd az Virgin America és a American Airlines légitársaságok utasait. Ez utóbbival várhatóan sok magyar is érkezik majd, hiszen az American áprilisban nyitja meg közvetlen Budapest-New York járatát.

Megszépül a Barátság
Minőségi szolgáltatásfejlesztés és bővítés kezdődött meg a Magyar Turizmus Minőség díjas hajdúszoboszlói Barátság Gyógy- és Wellness Szállodában***superior.
Németországba keresnek vendéglátó szakembereket
Németországi munkahelyekre keres magyar vendéglátós szakembereket a Német Szövetségi Munkaügyi Szervezet bonni központja és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ). Egy felszolgáló és egy szakács havonta több mint félmillió forintnak megfelelő eurót kereshet - írja a Magyar Hírlap.
Környezetvédő kólacsomagolás
Teljesen újrahasznosítható anyagokból készült palackot dob piacra az egyik nagy kólagyártó, ha a növényi összetevőkkel végzett kísérletek beváltják a hozzájuk fűzött reményeket - adta hírül a Somogy TV.
Elfogták a szállodai csalót
Tavaly novemberben egy kecskeméti panzióból, decemberben pedig egy hotelből távozott fizetés nélkül az a férfi, akit csütörtökön vettek őrizetbe a rendőrök. 220 ezres számlát hagyott maga mögött - adta hírül a Kecskemét TV.
Átadták a Destillata 2011 díjait
Csütörtökön Wolfgang Lukas, a Destillata igazgatója jelenlétében adták át az elismerő okleveleket és az érmeket az idei verseny magyar helyezettjeinek.
VinCE 2011
A tavalyi tagadhatatlan szakmai és közönségsiker után Decanter bormagazin az idén is megrendezte mesterkurzusokkal, workshopokkal színesített seregszemléjét, melynek során nem csak a magyar borászok és borászatok mutatkoztak be, de jelen voltak a hazai pálinkaszakma legjobbjai is. A kétnapos rendezvényen megjelentek a borokhoz, pálinkákhoz kapcsolódó gourmet-termékek (sajtok, olívaolajak, különleges kolbászok).
Nyereményjátékkal indul az Araz Bistro
ARAZ Bistro néven megnyílt a Boutique Hotel Zara új étterme. A nyitás alkalmából egy nyereményjátékot hirdet az étterem.
Jól megy a "fapados" szállodáknak
A gazdasági válság és az olcsó repülési lehetőségek bővülése miatt egyre népszerűbbek a "fapados" szállodák Európa-szerte: aki egy hétvégén alig száz euróért elrepül egyik európai városból egy nem túl távoli másikba, az nem fogja ennek kétszeresét kifizetni egy szállodai szobáért - mondja a német szállodaszövetség szóvivője.
Úttörők a nyolcban: Fraser Residence Budapest
Már üzemel és várja vendégeit a Fraser Residence Budapest apartman hotel a 8. kerület külsőt és belsőt váltó részében, közel ahhoz a helyhez, ahol egykor Boka János, Nemecsek Ernő, Áts Feri és a Pásztorok mentek ölre egymással a grundért.
Munkatársunktól
Beengedik a muglikat
A Warner Bros. bejelentette, hogy stúdiótúrákat tervez a Harry Potter sorozat forgatási helyszínén. Az egyedülálló túra során a látogatók betekinthetnek minden idők legsikeresebb filmsorozatának kulisszatitkaiba
Külügy: ha lehet, halassza japán útját
A Külügyminisztérium a japán helyzet értékelése alapján az I-es, utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriába sorolja át Iwate, Miyagi és Fukushima prefektúrákat.
Elkészült az új Nemzeti Lovasprogram
Kétéves szakmai munkát követően elkészült az új Nemzeti Lovasprogram, amelynek célja a magyarországi lovassport tömegesítése és az ágazat presztízsének javítása - mondta Fehér Károly, a Magyar Lovassport Szövetség kommunikációs igazgatója csütörtökön egy zánkai konferencián.
November végére kész a bonyhádi fürdő
Aláírták csütörtökön a bonyhádi strandfürdő kivitelezői szerződését, a termálvizet hasznosító létesítmény nettó 361 millió forintos beruházással ez év november végére készül el - közölte Glöckler Ferenc, a Bonyhádi Fürdő Kft. ügyvezetője az MTI-vel.
Megalakul az Online Utazásközvetítők Szövetsége
A változó utazási szokások, valamint a magyar utasok érdekeinek védelme érdekében, a Start Utazási Iroda kezdeményezésére még a nyári főszezon előtt megalakul az Online Utazásközvetítők Szövetsége.
Harminc évre bérbe adják a pozsonyi repülőteret
A szlovák kormány döntése értelmében egy magánbefektetőnek harminc évre bérbe adják a pozsonyi repülőteret.
Szálloda épülhet a Vásárcsarnok mögött
Hogy kicsoda, micsoda építi még nem tudni, mindenestre Budapest egy - jelenleg - kevésbé tetszetős része szépülhet meg a szállodai beruházás révén is.
Munkatársunktól
Aranynap ragyog a legjobbaknál
Március 17-én este immár 6. alkalommal rendezték meg az Aranynap-díj 2010 gálát, ahol hét kategóriában vehették át a legjobb hazai konferencia és wellness szállodák az elismeréseket.
Már két Michelin csillag ragyog Budapesten!
A Gerendai Károly tulajdonában lévő budapesti Costes étterem a tavalyi siker után az idén újrázott, azaz megtartotta Michelin-csillagát, de újoncként felzárkózott mellé a szintén fővárosi Onyx is - adta hírül a Napi Online.
Mégiscsak átnevezték a Ferihegyet
És lett Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A Budapest a fővárost jelöli a három tulajdonnévből. A többi pedig értelemszerűen kivételes képességű és világhírű zeneszerzőnk neve.
Munkatársunktól
A gép mellé gördül a limuzin
A NetJets Europe üzleti légitársaság és a Sixt AG autókölcsönző vállalat március 9-én kötött együttműködésének köszönhetően a légitáraság európai úton lévő ügyfelei már a leszállópálya mellől kivételesen képzett sofőrökkel, exkluzív, első osztályú Sixt limuzin szolgáltatásokat vehetnek igénybe.
Változások a bejelentkezésnél
A SkyCourt átadása után az utasok jegykezelésének rendjében is változások történnek Ferihegyen.
Kostyál Gábor Zamárdiban folytatja
A Vendég & Hotel értesülése szerint Kostyál Gábor lesz Zamárdi nyáron nyíló, új szállodája, a négycsillagos Hotel Wellamarin Leisure & Wellness konyhafőnöke.
Járatdömping a mediterrán térségbe
Barcelona, Malaga, Korfu, Zakintosz, Heraklion, Rodosz, Thesszaloniki, Larnaca, Várna, Burgasz és Split, vagyis a legnépszerűbb spanyol, görög, bolgár és horvát tengerparti nyaralóhelyekre repül a Malév a nyári szezonban.
A magyar hajóépítés gyöngyszemei
Budapesten épült tengeri hadihajó, konténerszállító és úszódaru a luxushajók között, 8 éve épülő luxusgőzös – modellen a Közlekedési Múzeumban.
Élőzene kedvezményes ÁFA kulccsal
Másfél héttel a benyújtása után szerdán szavazott a parlament arról a törvényjavaslatról, amely a kedvezményes, 5 százalékos áfakörbe sorol bizonyos élőzenei szolgáltatásokat. Az [origo] kormányzati forrásoktól és egy neve elhallgatását kérő kormánypárti képviselőtől úgy tudja, az áfacsökkentést a cigányzenészek járták ki, akik már két évvel ezelőtt is győzködték Orbán Viktor miniszterelnököt - írja a RomNet.
Elkezdődött a sörforradalom
A háztáji pálinka után a múlt héten a kisüzemi sörfőzés volt az egyik téma a Parlamentben. A képviselők adócsökkentést javasolnak.
Csábítás flamencóval, Riojával és serrano sonkával
A Spanyol Idegenforgalmi Hivatal a korábbi éveknél intenzívebb megjelenést tervez az idén Magyarországon. Első lépésként nagyszabású fogadást adtak március 16-án a budapesti Szépművészeti Múzeumban, ahol a meghívottak öt érzékük segítségével fedezhették fel a mediterrán országot.
Részben helyreállt a közlekedés Tokióban
A Japán Nemzeti Turisztikai Hivatal (JNTO) legutoljára kedden frissített közleménye szerint Tokióban és környékén részben helyreállt a közlekedés a múlt pénteki földrengést követően.
Nem lett kínaiaké az Egervin, új pályázat következik
Külföldi érdeklődők is voltak az egykori Egervinre, de ajánlataik elmaradtak a várttól. Hamarosan új pályázatot írnak ki - írja a HEOL.
Tavaszi kampányt indított az MT Zrt. Ausztriában: fókuszban az egészségturizmus
A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete a sikeres téli forgalomélénkítő kampányát követően március közepétől újabb, ezúttal on-line taktikai kampányt indított, amelynek célja a hazai egészségturisztikai szolgáltatások és aktuális tavaszi wellness-ajánlatok népszerűsítése a szomszédos Ausztriában.
Éjszakai MÁV jegyek az internetről
Az idei év jelentős újdonsága a MÁV-START Zrt-nél, hogy már az éjszakai vonatokon lévő fekvőhelyes és hálókocsikba is lehet az interneten jegyet váltani.
Az idén is a Föld Napja - Csatlakozásra buzdít a Magyar Szállodaszövetség
2011. március 26-án 20.30-kor kezdődik az idei Föld Órája akció, amelynek alkalmával idén is sor kerül a szokásos éves villany-lekapcsolásra.
Balaton Mix 2011-ben is
A MÁV-START Zrt. és a Balatoni Hajózási Zrt. március elején írta alá megállapodását a 2011-es Balaton Mix ajánlatról, amely egy vagy két napos konstrukcióban, felnőtt, gyermek és családi változatban lesz kapható.
Újabb haladék a dohányosoknak
Nem akartak belepiszkálni az idei költségvetési bevételekbe a dohányzás tiltásával, ezért a parlamentben hetekkel eltolták a törvény elfogadását. Tilosban dohányzás miatt bírságot így leghamarabb egy év múlva szabhatnak ki a szórakozóhelyeken - írja a Bombahír.
Avis: gyorsabbá válik a visszavétel
Az Avis Autókölcsönző a magyarországi piacon egyedülálló szolgáltatást vezetett be, mely ötvözi a legújabb technológia gyorsaságát a személyes kiszolgálás előnyeivel.
Green Travel: újabb charterlánc Bodrumba
Az előzetes várakozásokat lényegesen meghaladó érdeklődésnek köszönhetően a Green Travel újabb charterláncot indít a törökországi Bodrumba.
Menjünk világgá Miskolcon
Március 17-én nyílik a Szervíziroda Utazásszervező Kft. által megrendezett miskolci "Menjünk világgá" utazási kiállítás, melynek idei belföldi díszvendége Sárospatak, külföldi díszvendége pedig Székelyföld.
Nyárra vízummentességet ad Horvátország
Április elsejétől október végéig ideiglenesen felfüggeszti a vízumkötelezettséget az orosz, ukrán és kazah turisták számára Horvátország.
Négycsillagos szálloda épül ősszel Algyőn
120 vendég befogadására lesz alkalmas az a négycsillagos luxusszálloda, amelyet jövő év végéig nyitnak meg az algyői Borbála fürdőhöz építve.
Részeg pilóták miatt egy napot késett a mexikói repülőgép
Egy nappal később indulhatott útnak egy repülőgép és száz utasa Costa Ricából Mexikóba, mivel a pilóta és a másodpilóta is ittas állapotban érkezett munkába.
Kávézókból, kaszinókból is kiűzik a dohányfüstöt
Minden kávézóra és a királyság kilenc kaszinójára is kiterjesztik a dohányzási tilalmat Belgiumban július 1-től.