Hurghadai baleset: péntekig hazérhetnek a holttestek

A miniszterelnök szóvivőjének szerda reggeli televíziós nyilatkozata szerint péntekig hazakerülhetnek a buszbalesetben elhunytak holttestei.

Hétfőn Egyiptomba érkezett két magyar rendőrségi szakértő, addigra a tizenegy holttest közül hármat már azonosítottak az ottani hatóságok. A magyar szakértők bevonása azt eredményezheti, hogy péntekig haza tudják szállítani valamennyi holttestet - mondta.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök hétfőn utasította Hende Csaba honvédelmi minisztert, hogy a magyar honvédség repülőgépei a lehető legrövidebb időn belül hozzák haza a holttesteket. Hende Csaba ez alapján arra utasította Benkő Tibor vezérkari főnököt, hogy készítsen elő két AN-26-os repülőgépet, amelyek alkalmasak erre a feladatra. A két gép - tíztagú személyzettel - készenlétben áll.   

A holttestek azonosítása zajlik, és amint ez befejeződik, a magyar honvédségi gépek három órán belül el tudnak indulni Kecskemétről Egyiptomba - mondta a szóvivő. Kedd esti információk szerint a Hurghadában ápolt sérültek közül négyet szerdán haza lehet hozni - tette hozzá a szóvivő.   

Kedden két repülőgéppel - kora délután és este - összesen 17 sérültet hoztak haza Egyiptomból. Legfrissebb hírek szerint él 12 után néhány perccel felszállt Kecskemétről, és úton van Hurghada felé az az An-26-os katonai szállító repülőgép, amely az egyiptomi buszbalesetben elhunyt magyarok holttesteit szállítja majd haza. A vasárnapi hurghadai balesetben 11-en vesztették életüket és 29-en sérültek meg.

turizmusonline.hu is támogatja a társadalmi gyűjtést, amely a Nemzeti Segélyvonalon keresztül folyik az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozói, illetve annak sérültjei számára. Olvasóink a 1752-es telefonszám felhívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el számukra az öt legnagyobb magyar segélyszervezeten keresztül. Kérjük, hívják a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat!

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.