Friss
Spanyolország: nem lesz sztrájk a főszezonban
Maratoni tárgyalássorozat után Spanyolországban szerda reggel előzetes megegyezés született a légiközlekedési dolgozókkal, amivel elhárult az idegenforgalmi idényre tervezett sztrájksorozat veszélye.
Kedvencünk a kertészkedés
A hobbikertészet ugyan kevéssé kutatott terület, de a rendelkezésre álló adatok szerint Magyarország az európai élbolyban van ezen a területen. A magyar emberek szabadidejükben - a barátokkal való találkozás után - legszívesebben a növényeik és kertjük ápolásával szeretnek foglalkozni.
Áprilisig felfüggesztik az utakat Japánba
Több magyarországi kiutaztató iroda is úgy döntött, felfüggeszti vagy későbbre halasztja útját Japánba, a beutaztató irodáknál pedig folyamatos a lemondás a Japánban történt kettős katasztrófa miatt. Csabai Ferenc, a kifejezetten Japánnal foglalkozó Net Travel Services Utazási Iroda üzletfejlesztésért felelős vezetője az MTI-nek elmondta: áprilisig minden útjukat felfüggesztették. Az azt követőekről pedig később döntenek.
Nem szednek díjat a görög repterek
A görög közlekedési minisztérium kilenc hónapra felfüggeszti a repülőtér használati díjakat.
Báli catering & design verseny
A Vízkereszttel induló báli szezon beköszöntével a Vendég & Hotel szaklap is szeretne részt venni a zenés-táncos forgatagban, ezért Magyarországon először meghirdetjük "Vár a Bál" című versenyünket.
Új szálloda nyílik Zamárdi szívében
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv, Dél-dunántúli Operatív Program keretében elnyert pályázati támogatással épült meg Zamárdi nyáron nyíló, új szállodája, a négycsillagos Hotel Wellamarin Leisure & Wellness.

Fény az alagút végén?
Tavaly több repülőjegyet adtak el a menetrendszerinti légitársaságok járataira a magyarországi utazási irodák, mint 2009-ben, az értékesítés árbevétele is közel 10%-kal nőtt, ugyanakkor a forgalom a 2008. évit meg sem közelítette.

Így utaztok ti
Meglepő és tanulságos kulturális különbségekre mutat rá a Kuoni idén először kiadott Global Holiday Reportja, ami a világ 12 különböző küldő piacáról érkező turisták szokásbeli különbségeit, jellemzőit igyekezett feltérképezni.
Boldogok a sajtkészítők
A Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete (KKAOSZE) égisze alatt megalakult a Magyar Sajtkészítők Céhe, amelynek célja a hazai tejből sajtot készítő kis-, közép- és agrárvállalkozók képviselete, szakmai munkájuk segítése, egy általánosan elfogadott szakmai normarendszer kialakítása.

Turning Tourists
Március 24-én nyílik Luc Degryse belga animációs művész Turning Tourists című kiállítása a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Ponton Galériájában.
Ellenzi a kötelező kamarai tagság újraélesztését az OÉT munkaadói oldala
Ellenezi a kötelező kamarai tagság intézményének újraélesztését és a kötelező tagságból eredő adószerű tagdíj kivetését az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldala - derül ki a kiadott közleményből. Támogatják ugyanakkor a kötelező kamarai regisztráció gyakorlatának bevezetését egyszeri, jelképes összegű regisztrációs díj mellett.
Újabb Michelin-csillagot szerzett Budapest
A Costes volt a második kelet-európai étterem, amely Michelin-csillagot kapott. Tavalyhoz képest dupláztunk, most a Vörösmarty téri Onyx is csillagos lett. Húsz éttermet ajánl a legjobb európai éttermeket felsoroló kalauz a magyar fővárosból, írja az Index..
Új értékesítési és marketing igazgató a Carbonában
A NaturMed Hotel Carbona****superior ezúton értesíti partnereit valamint a turizmus szakma képviselőit, hogy 2011. március 1-vel a hotel korábbi értékesítési és marketing igazgatója Budavári Zoltán távozott posztjáról.
Algyőn is négycsillagos hotel épül
Szállodaépítési hullám érte el Csongrád megyét: 2012-ig 13 megyei vállalkozás több mint 4 milliárd forintos uniós támogatással építhet, bővíthet szállodát. A mórahalmi négycsillagos Hotel Colosseum néhány hét múlva nyitja meg kapuit a vendégek előtt, míg Algyőn a 47-es számú főút és a Borbála fürdő melletti ingatlanon épülhet szintén négycsillagos szálloda - írja a Dél-Magyarország.
Igazi budai legendában az Aranykulcsosok
Márciusi találkozójukat Buda egyik legendás, régi kisvendéglőjében, a Margitkertben tartották a Magyar Aranykulcs Egyesület tagjai, és mint kiderült, nem véletlenül. Már Ungár Tamás elnök bevezetőjéből is kiderült, ez az a hely, ahová annak idején az idősebb portásgeneráció küldött folyamatosan vendégeket, és most azért itt találkoztak, hogy megmutassák ezt a legendát az ifjabb generációnak is.
Csökkenti a sör alkoholtartalmát a Heineken
A Heineken UK csökkenti egyik kulcsbrandjének - hírek szerint a Strongbow-nak - alkoholtartalmát. A változás a brit kormány „Responsability Deal” elnevezésú programjának támogatásaként kerül bevezetésre.
Qatar Airways-tanulmányút: piros pontok Budapestnek
Összességében elégedetten távozik Budapestről a Qatar Airways legutóbbi tanulmányi útja, de azért akad egy-két tanácsuk is. A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) pedig úgy tűnik jó helyen keresgél az Arab-öböl térségében újabb potenciális turisták után.
Munkatársunktól
Danubius Wine Selection
2011. március 4-én a Hilton Budapest szállodában rendezték meg az immár hagyományosnak számító Danubius Wine Selection versenyt.
Kiállítóhellyel bővül a Vidám Temető
Kiállítóhellyel és egy kápolnával bővül a furcsa és gyakran nem éppen kegyeletteljesnek tűnő sírfeliratairól ismert tiroli Vidám Temető - számolt be róla az osztrák rádió.
A madarászok mekkája
A tavalyi év sikerén felbuzdulva április 15. és 17. között másodjára rendezik meg a Pannonian Bird Experience-t, amelynek keretében kiállítás, előadások, workshopok és kirándulások várják az érdeklődőket. A rendezvénynek a Fertő-Hanság Nemzeti Park osztrák szomszédja, a Nationalpark Neusiedler See - Seewinkel ad otthont.
Felülmúlta a várakozásokat a Fraport
Rekord eredménnyel zárta a tavalyi évet a frankfurti repülőteret üzemeltető társaság, a Fraport, miután a személy és teherforgalom is növekedett.
Az érintett körzetek elhagyását kéri a Külügyminisztérium
A Fukushima atomerőműben kialakult helyzet és a szökőár következményei miatt a Külügyminisztérium azt javasolja a rendkívüli eseménnyel leginkább érintett körzetekben (Iwate, Miyagi, Fukushima prefektúra) tartózkodó magyar állampolgároknak, hogy ha maradásuk nem feltétlenül szükséges a felsorolt területeken, akkor fontolják meg e körzetek elhagyását tömegközlekedési eszközökkel vagy a rendelkezésükre álló bármely más módon a helyzet teljes normalizálódásáig.
Nagy királyi ottalvás
A dél-londoni Clapham Common területére tervezett különleges kemping egy olcsóbb alternatívát kínál majd azok számára, akik szeretnék a brit fővárosban ünnepelni az április 29-ei királyi lagzit, ám nem engedhetik meg maguknak a drága szálláshelyeket.
USA: tárgyalás Kairóval
Hillary Clinton, amerikai külügyminiszter kedden az esti órákban találkozott Kairóban kollégájával, Nabil al-Arabival, aki tíz napja kapta meg ezt a kormányzati posztot.
A külföldiek elhagyják Tokiót
Tovább súlyosbítja a földrengés és szökőár sújtotta Japán helyzetét a sugárfertőzéstől való félelem.
Megemlékezik Hajdúszoboszló
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata és a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. 2011. március 18-án, pénteken ünnepélyes keretek között tiszteleg Pávai Vajna Ferenc születésének 125. évfordulója előtt.
Ahol a szállodavendég legtöbbet kapja a pénzéért
Az Bulgária, legalábbis a hotel.info összeállítása szerint, európai összehasonlításban. Ne csügeddjünk; a 20-as listán hazánk az előkelő 4. helyen szerepel.
Munkatársunktól
Nyaralásbank nyílt Hollandiában
A nyaralásbank ingyenes vagy nagyon olcsó nyaralásokat "ad kölcsön" olyan személyeknek, akik egyébként nem engedhetik meg maguknak, hogy vakációra menjenek.
Elszálltak az Olimpiától
Máris meredeken emelik szobaáraikat egyes londoni szállodák a jövő nyári olimpiai játékok idejére; van olyan hotel, amelyik több mint ötszörös áron hajlandó csak foglalásokat elfogadni.
A halasi csipke és a turizmus
Nem mindennapi csipkés élményt nyújt az évről évre megrendezésre kerülő hagyományos Nemzetközi Csipkefesztivál, mely idén 12. alkalommal várja az érdeklődőket 2011. április 29. és május 15. között Kiskunhalason.
Részvételi rekord, hat nagyaranyérem a Syngenta borversenyen
Idén összesen 172 termelő, összesen 391 borral nevezett a Syngenta hagyományos, 10. alkalommal megrendezett Syngenta borversenyen. A Siófokon nyilvánosságra hozott eredmények alapján a 89 aranyérem között idén 6 nagy arany és 3 Quadris díj is született – közölte a Syngenta. A 29 aranyérmes fehérborból 9 volt 2010-es évjáratú - írja az Agromonitor.
Sóbojkott az egészségért
Sóstopot hirdet az Országos Alapellátási Intézet és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség. A cél a túlzott sófogyasztás visszaszorítása - írja az Agrárszektor.
Las Vegasban nyílik az első Nobu Hotel
Nem kellett sokat várni, hogy az igen sikeres – és Budapesten is jelen lévő - Nobu étteremlánc a szállodaiparban is terjeszkedni kezdjen. Az első Nobu hotel a tervek szerint Las Vegasban nyílik meg hamarosan - írja a Burzsuj Blog.
Fennállásának 40. évfordulóját ünnepli a Starbucks
A kizárólag prémium minőségű kávékat, 100% Fair Trade Certified presszókávéból készült forró és hideg italokat forgalmazó Starbucks a megújulás jegyében továbbfejlesztett logóval és tavaszi különlegességekkel (Tribute Blend és Chocolate Capuccino) ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját.
Szigorú zsűrizést követően választotta ki éttermi borait a Danubius
2011. március 4-én a Hilton Budapest szállodában került megrendezésre az immár hagyományosnak számító Danubius Wine Selection verseny.
A Tchibo két új eszpresszó kávéval bővíti kínálatát
A Tchibo két új eszpresszó kávéval bővíti kínálatát 2011. március 1-től. A Tchibo Espresso Sicilia Style az erős, karakteres délolasz íz világot, a Tchibo Espresso Milano Style pedig az elegáns, enyhén gyümölcsös érzetű, északolasz íz harmóniát kínálja a kávé és a mediterrán életérzés szerelmeseinek.
Cáfol az MT Zrt.: Idén nem történt kizárás a Torkos Csütörtök akcióból
Reagálva az Fn.hu „Csúcséttermeket zártak ki a Torkos Csütörtökből” címmel, március 8-án megjelentetett cikkére a Magyar Turizmus Zrt. ezúton is felhívja a legszélesebb közvélemény és valamennyi partnere figyelmét arra, hogy az Fn.hu írása nem felel meg a valóságnak, ugyanis idén nem történt kizárás a Torkos Csütörtök akcióból! Azok az éttermek, amelyek ellen jogos panasz merült fel a tavalyi akciót követően, idén nem is jelezték részvételi szándékukat a Torkos Csütörtök akcióban.
A világ magyarságának fesztiválhangulatú találkozója Balatonlellén
Négy napon át, nyolc helyszínen több mint száz programra kerül sor az I. Magyar Világtalálkozón, - június 30-a és július 3-a között – Balatonlellén. A világ számos országából, az összmagyarság valamennyi korosztályából várják a résztvevőket, s e fesztiválkeretű rendezvénysorozaton a kultúra, a tudomány, a művészet, a gazdasági élet és a sport világának jeles képviselői mutatkoznak be – hangzott el a Budai Várban megtartott, nagy médiaérdeklődéssel kísért sajtótájékoztatón, Joó Géza, a rendezvény egyik szóvivőjének tolmácsolásában.
„A csipkék királynője, a királynők csipkéje”
„A halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010. szeptembere óta szerepel a Magyar Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén és ezáltal hivatalosan is a magyar kultúra védett szellemi örökségének része. Továbbá a MagyarBrands márkák előkelő listáján is szerepel a halasi csipke 2010-től.
Éves keret megállapodást kötött a Magyar Paralimpiai Bizottság és az Eger-Park Hotel Kft.
Az együttműködést tartalmazó okiratot március 3-án a Hotel Eger***& Park****-ban sajtótájékoztató keretében látták el kézjegyükkel a felek, a Magyar Paralimpiai Bizottság részéről Gömöri Zsolt elnök, az Eger-Park Hotel Kft. nevében pedig Harmati Péter szállodaigazgató.
Könnyű klasszikusok, friss, könnyű fajták, kevés alkohollal
Húsz magyar bortermelő vállalat is kiállít Düsseldorfban, a ProWein szakvásáron március 27-29. között. A világ egyik legnagyobb borvásárán kereken 50 országból 3500 cég mutatja be termékeit. Ezzel megdől a résztvevők számának múlt évi rekordja.
555 év: emlékezzünk Nándorfehérvárra!
555 évvel ezelőtt, 1456. nyarán, 200 hajót felvonultató csapatával fényes győzelmet aratott a török szultán többszörös túlerőben levő seregén Nándorfehérvárnál Hunyadi János. E győzelemnek állít emléket a déli harangszó. A mai Nándorfehérvár, Belgrád az évforduló megünneplésére készül.
Cunamiriadó a csendes-óceáni térségben
Japánban már legkevesebb 32 halálos áldozata van a pénteki 8,9-es erősségű földrengésnek és az azt követő szökőárnak a helyi sajtó szerint.
Az osztrák főváros büszke a boraira
Bécs az egyetlen főváros a világon, amely komoly bortermelő helynek számít. A bécsi borvidék enyhe lankáin évente több mint kétmillió bort állítanak elő. A sógorok fővárosa a minap Budapesten mutatkozott be, borai kíséretében.
Sítalpra magyar!
Az ünnepi hétvégén is várják a síelőket a magyarországi pályák. Öt helyen járnak még a felvonók, a korábbi hetek hóágyúzásának köszönhetően ugyanis még mindig 50 és 100 centiméter között van a hóvastagság a legnagyobb síterepeken. Ha valóban 10-15 fokos meleg lesz az ünnepi hétvégén, a műhavas pályákat akkor is biztosan lehet majd használni!
Evakuálják Hawaii part menti területeit
A pénteki japáni földrengésnek és az általa előidézett szökőárnak bizonyosan már 19 halálos áldozata van az ország északkeleti részén elterülő Tohoku és Kantó régiókban - jelentette az NHK állami televízió.
Gyeripaszka légibirodalmat – is - épít
Két regionális légi cég egyesítésével nagy orosz légitársaságot hoz létre Oleg Gyeripaszka.
Földrengés és cunami Japánban
Nagyon erős, 8,8-as erősségű földrengés rázta meg pénteken Japán északkeleti partvidékét, a fővárosban, Tokióban kilengtek az épületek, több tűz keletkezett. A hatóságok tíz méter magas hullámra vonatkozó cunamiriadót rendeltek el, de már legalább 4 méter magas víztömeg áramlik a szárazföld belseje felé - jelentették különböző médiumok.