Perrel fenyegetik az EU-t a kínai légitársaságok

A kínai légi szállítási szövetség (CATA) az Air Chinával és más kínai légitársaságokkal együtt még az idei év vége előtt pert kíván indítani az Európai Unió ellen, miután március óta folytatott tárgyalásaikon nem jutottak egyezségre az unió légi közlekedésre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátást korlátozó - őket érintő - intézkedéséről.

Az Európai Bizottság döntése értelmében az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerét (ETS) a jövő évtől kezdődően kiterjesztik a légi közlekedésre, s ennek következménye, hogy a kibocsátási kvóták egyre nagyobb százalékáért lehet majd csak árverésen hozzájutni. A szabály szerint az Európába belépő összes repülőgép után a környezetszennyezés mértékétől függően kell fizetniük a társaságoknak. A szabálysértők szigorú büntetésekre számíthatnak.

A CATA közlése szerint mind a 33 érintett kínai légitársaság alanya az uniós intézkedésnek, amely listázta a kibocsátásuk korlátozására kötelezett társaságokat. Pekingi becslések szerint a kínai légitársaságoknak európai útjaik miatt 2012 és 2020 között 17,6 milliárd jüan, vagyis körülbelül 2 milliárd euró kibocsátás-kereskedelmi adót kell majd kifizetniük. Ez a Kínából Európába utazó utasonként a költségek 300 jüanos, nagyjából 10 ezer forintos emelkedését vonja maga után.

"A törvény növeli az EU-tagországok adóbevételeit, miközben közvetetten csökkenti azokat az alapokat, amelyeket a légitársaságok a zöld energia kutatására fordíthatnának" - jegyezte meg a fejleményeket kommentálva Csaj Haj-po (Chai Haibo), a CATA főtitkárhelyettese a Global Times (GT) című lap keddi online kiadásában.

"Nem tudom megállapítani, hogy mi az Európai Uniónak a törvény mögött húzódó valódi szándéka, de mint az európai hajtóműgyártó vállalatok ügyfele úgy vélem, hogy nem a mi felelősségünk a légi ipar kibocsátásának problémájával megküzdeni" - állapította meg a China Eastern légitársaság képviselője, Luo Csu-ping (Luo Zhuping), aki még leszögezte: szerinte az ETS sérti a szuverenitást és ésszerűtlen.
A már idézett Csaj Haj-po szerint ha az Egyesült Államok, Oroszország és Kína összefogva ellenzi az uniós szándékot, akkor annak végrehajtása megakadályozható. A másik két ország érintettjei már korábban ugyancsak kifejezésre juttatták határozott ellenzésüket, és jogi lépéseket is kilátásba helyeztek.

Kína polgári repülési hivatalának (CAAC) egyik név nélkül nyilatkozó vezetője a Hszinhua hírügynökségnek szintén kedden azt hangoztatta, hogy Peking reméli: egymás kölcsönös tiszteletére alapulóan az EU eláll az egyoldalú lépéstől. Azt is kifejezte, az ágazat kínai irányítói támogatják a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) múlt heti montreali találkozóján elfogadott határozatot, amely ellenzi az ETS kiterjesztését a nem EU-tagországok légitársaságira.

Forrás: MTI


Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.