Sikkasztás gyanújával nyomoznak egy utazási irodánál 

Több károsult is feljelentést tett a tatabányai rendőrkapitányságon, miután az egyik helyi utazási irodában lefoglalt külföldi útjuk nem valósult meg, az árát pedig eddig nem látták viszont, az iroda jelenleg is zárva tart.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének felhívása 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azt javasolja a fővárosban és a többi tervezett vidéki helyszínen – így Balatonon, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben és azok 10 km-es körzetében - levő szállodáknak, hogy a maximális szobakapacitás biztosításával támogassák Budapest pályázatát a 2024. évi Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékok megrendezésére.

Gyérnek ígérkezik a borszőlőtermés 

Az idei szőlőtermés az eddigi becslések szerint nem éri el az átlagost - közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Rangos nemzetközi ingatlanfejlesztési díjat kapott a Ferencváros 

A ferencvárosi tömb-rehabilitáció kiérdemelte a legrangosabb nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíj pályázat, a FIABCI Prix d’Excellence 2016. évi nagydíját.
20. születésnapjára megújult és kibővült a Corvin Hotel Budapest

20. születésnapjára megújult és kibővült a Corvin Hotel Budapest 

A kerületben a sok látnivaló mellett egyre több nívós szálláshely is kiépült. Ezek közül a legrégebbi a Corvin Hotel Budapest és a mellette lévő Hotel Sissi.
Adománygyűjtés Czubor János temetésére

Adománygyűjtés Czubor János temetésére 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete az alábbi felhívással fordul a vendéglátásban érintett szakmai szervezetek vezetőihez, képviselőihez és a vendéglátásban dolgozó kollégákhoz.
Hálózsákosok lepték el a Siroki várat

Hálózsákosok lepték el a Siroki várat 

Hétvégén új programmal jelentkezett a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület: Magyarországon elsőként hirdettek hálózsákos éjszakát műemléki falak között.
Laza farmerszettre cserélték a MÁV-egyenruhát

Laza farmerszettre cserélték a MÁV-egyenruhát 

Megkezdődött a farmerdzsekik, farmernadrágok és térdnadrágok kiosztása a MÁV-START mozdonyvezetői számára. A kollekció része a vasúttársaság azon arculati változtatásainak, amelyek keretében a vasutasok ruházata is megújul. A korábbi szolgálati öltözéket a kor követelményeinek megfelelő, kényelmes, külső megjelenését tekintve is előnyösebb egyen-formaruházat váltja.

Trópusi tengerpartot építenek Hajdúszoboszlón 

Tahiti Beach fantázianevű fejlesztést tervez a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. Az újfajta strandról Czeglédi Gyula vezérigazgató tájékoztatta lapunkat.

Növekvő utasforgalom Európa diszkont légitársaságainál 

Növelték utasforgalmukat júliusban Európa legnagyobb diszkont légitársaságai, a Ryanair és a magyar hátterű Wizz Air is kétszámjegyű bővülést jelentett az egy évvel korábbi szinthez képest - derül ki a légitársaságok honlapján közzétett statisztikákból.

Minden harmadik külföldre utazó magyarnak van utasbiztosítása 

Kockázatos vakon megbízni a bankkártyás utasbiztosításokban külföldön, ezek többségét ugyanis valamilyen módon, például egy kinti vásárlással be kell élesíteni ahhoz, hogy működjön a szolgáltatás – állítja a CLB független biztosítási alkusz cég. De van olyan bank, amelyiknél előre be kell jelenteni a kiutazást, mert csak így lép életbe a pluszszolgáltatás, amely egyébként sokkal szűkebb körű fedezetet nyújt a balesetekre, mint egy külön kötött utasbiztosítás. Évente több millió magyar utazik külföldre, de csak minden harmadiknak van valamilyen biztosítása.

200 euróba fájhat a napágyon hagyott törölköző Olaszországban 

Toszkánában és Szardínián az új szabályozás szerint azok a nyaralók, akik már előző este megpróbálják egy otthagyott törölközővel, kisszékkel vagy napernyővel biztosítani maguknak a legjobb helyeket a víz mellett, akár 200 eurós büntetést is kaphatnak.

Felhívás a XVIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton való részvételre 

A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozata idén is megrendezi a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot.

Erdélyben is használható lehet a pálinka terméknév 

 Az Erdélyi Pálinka Lovagrend képviselői a Földművelésügyi Minisztérium illetékeseivel folytatott megbeszélés után bíznak benne, hogy hamarosan Erdélyben is használhatják a pálinka terméknevet- írta hétfőn a Krónika erdélyi magyar napilap.

Mars-dokut forgatott Budapesten a NatGeo 

Először forgatott Magyarországban több mint százfős stábbal a National Geographic Channel. Az Oscar-díjas producerek, Ron Howard és Brian Grazer nevével fémjelzett Mars - Utunk a vörös bolygóra című sorozatban a dokumentumfilmes részek közé egy tudományos-fantasztikus filmrészletek vegyülnek, amelyek egy elképzelt űrmisszió történetét mutatják be - számolt be róla a csatorna közleménye.

Kívül-belül műalkotást akartunk létrehozni 

Társlapunk, a Kreatív nyolcadik alkalommal rendezte meg a PAKK csomagolásdizájn-versenyt, melynek végeredményeként 29 munka lett döntős és 21 kapott díjat, ebből 4 volt az arany. Idei újítás volt, hogy kiemeltünk egy kategóriát, a kisüzemi sörök kategóriáját, amely a magyarországi kisebb termelők kreativitását, dizájn-megoldásait hivatott díjazni és népszerűsíteni. A PAKK arany díjasait bemutató sorozatunk első darabjaként a kategória első helyezettjével, a Mad Scientist söröket megálmodó csapattal, Tarján Csabával, Szilágyi Tamással és Závodszky Gergővel beszélgettünk.

Hat nap küzdelem után fékezték meg az erdőtüzet La Palma szigetén 

Sikerült megfékezni a lángokat a spanyolországi Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén a Jedey hegyen, ahol már hat napja ég az erdő összesen több mint 4500 hektáron - közölték a hatóságok hétfőn.

Nemzetközi fesztivállal ünneplik a hagyományos mesterségeket 

Közel 100 helyszínen játék, 2 színpadon majdnem 60 órányi zenés-táncos produkció, többszáz fellépő művész, 11 vendégország, és 800 hazai kézműves a 30. évfordulón.  Augusztus 18. és 21. között így ünnepel a Mesterségek Ünnepe a felújítások ellenére is a szokásos helyszínen, a Budavári Palota körül. 

Áthatja a környezettudatottság a Sziget Fesztivált 

A Sziget a kezdetektől fontosnak tartja a fenntartható fesztiválozást, idén azonban hangsúlyosabb akciókkal és kommunikációval segítik a látogatók körében is népszerűsíteni a környezettudatosságot. Vezérelv az újrahasznosítás, de számos fontos területen igyekeznek jó példákkal segíteni, és aktív közreműködésre serkenteni a rendezvény keretein belül.

Jól sikerült a Fütyülős online kampánya 

A Fütyülős idei atl-kommunikációjának középpontjában az Élj színesen! üzenet áll – ehhez kapcsoltak a márkánál egy integrált, digitális fókuszú kampányt. Az idei új íz (Pisztáciás Macaron) bevezetésén túl céljuk volt az is, hogy új módon mutassák meg, milyen sokrétű a márka (nagy ízválaszték, többféle felhasználási mód). A kampányról az alkotók tájékoztatását olvashatják a továbbiakban.

Ahol még fantáziát látnak a vendéglátásban 

Sorra nyitnak új éttermek, bárok Pécs belvárosában, ahol továbbra is látnak fantáziát a vendéglátásban gondolkodó befektetők - olvasható a bama.hu oldalán.

Több autót bérlünk, de egyre kevesebb ideig 

A magyarok körében már most 12 százalékkal nőtt az autóbérlések száma a nyári foglalások és előjegyzések alapján a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A leggyakrabban Olaszországban és Spanyolországban van szükségünk bérautóra – derült ki az autokolcsonzes.hu online bérautó-foglaló oldal nyári foglalási statisztikáiból.

Szereti a szilvát? - Akkor Szarvason a helye! 

A szarvasi szilva ünnepére hívjuk szeptember 9-től 11-ig, ahol titkos szilvás receptekkel ismerkedhet, minősített szilvapálinkákat, kézműves szilvás söröket, süteményeket kóstolhat, és rézüstökben rotyogó eredeti szilvalekvárokat ízlelhet három napon át a Körös parti kisvárosban, szilvaérés idején. A programot élő koncertek, családi- és gyerekprogramok, valamint utcabáli forgatag színesítik.

Öt érdekes tény a világ egyik legismertebb söréről 

Forró nyári estéken, egy húzós nap után mi lehetne frissítőbb és üdítőbb, mint beülni a haverokkal egy korsó sörre? A Heineken most összegyűjtött 5 megdöbbentő sztorit, hogy mindenki többet tudjon meg a nyár kedvenc italáról. Nem árt belesni a színfalak mögé, a mai sörözéshez már meglesz a téma! Egészségünkre!

Indul az üzleti marketingmegoldások versenye 

Új kommunikációs versenyt indít a Turizmus Trend társlapja, a Kreatív. Üzleti marketingmegoldások nevezéseit várjuk.

Rendszerleállás miatt függesztette fel járatait a Delta Airlines 

Az amerikai Delta Airlines minden járatát felfüggesztette “országos szintű rendszerleállás miatt”.

31,6 milliárd forintból fejlesztik a dunai hajózást 

A dunai hajózás fejlesztésére Magyarország rendszeresen és sikerrel pályázik uniós forrásokra: a 2014-2020-as pénzügyi időszakban eddig támogatást nyert 12 projekt 31,6 milliárd forint összértékű beruházás megvalósítását teszi lehetővé - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Szereti a szilvát? Akkor Szarvason a helye! 

A szarvasi szilva ünnepére hívjuk szeptember 9-től 11-ig, ahol titkos szilvás receptekkel ismerkedhet, minősített szilvapálinkákat, kézműves szilvás söröket, süteményeket kóstolhat, és rézüstökben rotyogó eredeti szilvalekvárokat ízlelhet három napon át a Körös parti kisvárosban, szilvaérés idején. A programot élő koncertek, családi- és gyerekprogramok, valamint utcabáli forgatag színesítik.

Megkezdték a szegedi zsinagóga felújítását 

A Hajnóczy utca felőli kapu kiszélesítésével és a két mobil vécé telepítésével elkezdődött a napokban a szegedi zsinagóga felújítása.

Rövid ideig maradnak és keveset költenek a külföldi turisták hazánkban 

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) fejlesztési vezérigazgató-helyettese szerint túl kevés időt töltenek az országban az ide látogatók, és nem költenek eleget.

Több mint négymillió forintba kerül a világ első gyémántszafarija 

Dél-Afrika ismert a szafariturizmusáról, a vadvilág után azonban most egy másik természeti kinccsel csalogatják a turistákat az országba, ahol szeptemberben indul az első gyémántszafari.

Teljesen felújították a perkátai Győry-kastélyt 

Átadták hétfőn a teljesen felújított perkátai Győry-kastélyt, a nettó 380 millió forintos beruházáshoz - uniós forrásból - 345 millió forint támogatást nyert a Fejér megyei település.

Trabanttal és bikavérrel leptük meg a koreaiakat '89-ben 

Idén nyáron először jöttek közvetlen repülőjáratok Dél-Koreából Budapestre, majd' húsz évvel azután, hogy az első dél-koreai szakmai csoport 1988-ban hozzánk érkezett. A két ország közötti turisztikai kapcsolatok indulásáról Engedi Sándor számolt be lapunknak, aki akkoriban a szomszédos Japánban dolgozott IBUSZ-külképviselőként.  

Körbetekerhető lesz a Tisza-tó 

A kormány döntése szerint 3,5 milliárd forintból befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárutat, megépül a még hiányzó szakasz Tiszafüred és Poroszló között - közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos vasárnap az MTI-vel, miután ellátogatott a tiszafüredi Decathlon tavi napokra.

Vegyesen alakul a szezon a Balatonnál 

A balatoni szállásadók összességében elégedettek az idei vendégforgalom eddigi alakulásával, a dél-balatoni kis- és középvállalkozók viszont a korábbi évekhez képest bevételcsökkenésről számoltak be, amit annak tulajdonítanak, hogy a hétvégére érkező vendégkör jobban igazodik az időjárás változékonyságához - derült helyi szervezetek, vállalkozások vezetőinek beszámolóiból.

Lefújták Európa egyik legnagyobb bolhapiacának megrendezését 

Lemondták Európa egyik legnagyobb bolhapiacának, a Lille-i vásárnak a megrendezését a francia hatóságok a nemrég végrehajtott iszlamista erőszakcselekmények miatti biztonsági megfontolásokra hivatkozva - közölte pénteken a BBC.

TIMEA: külföldi és szemléletformáló rendezvényeket szervez az MTÜ 

A TIMEA projekt keretében a Magyar Turisztikai Ügynökség a célországok területén Magyarországot népszerűsítő szakmai rendezvények megvalósítását tervezi főként utazásszervezők, illetve a média képviselői számára, de tudásmegosztó rendezvénysorozatot is megvalósítanak - tudtuk meg az MTÜ-től.

Ezt kell tudni a magyar internetezőkről 

Megjelent a Gemius második negyedéves gyorsjelentése, amiből sok más mellett kiderül, hogy Magyarországon már 3,5 millióan interneteznek mobilról, 1,4 millió internetező pedig már nem néz naponta tévét.

Áthatja a környezettudatottság a Sziget Fesztivált 

A Sziget a kezdetektől fontosnak tartja a fenntartható fesztiválozást, idén azonban hangsúlyosabb akciókkal és kommunikációval segítik a látogatók körében is népszerűsíteni a környezettudatosságot. Vezérelv az újrahasznosítás, de számos fontos területen igyekeznek jó példákkal segíteni, és aktív közreműködésre serkenteni a rendezvény keretein belül.

Alternatív sörkorcsolyákra vadászik a Sörszövetség 

Idén először hirdet pályázatot éttermek, vendéglátósok számára a Sör Világnapja alkalmából a Sörszövetség, amelynek célja, hogy megtalálja Magyarország Sörkorcsolyáját. A szomszédos országokban a sör és gasztronómia kéz a kézben járnak, a Szövetség szeretné, ha itthon is elkészíthetnénk azokat a kísérő falatokat, amelyek legjobban illenek kedvenc italunkhoz.

Meggyújtott WC-papír miatt szabadult el a tűz La Palma szigetén 

Meggyújtott WC-papír miatt ég kétezer hektárnyi erdő a spanyolországi Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén, a lángokat már harmadik napja sikertelenül próbálják megfékezni - közölte a spanyol sajtó pénteken.

Légitársaságot alapított az Amazon 

Prime Air néven új cargo légitársaságot alapított az online kereskedelmi óriás Amazon.com. 

Óvatosan a nyaralásról posztolt képekkel! 

A nyári időszak veszélyeire, a nyíltvízi fürdőzés szabályaira, a lopásokra és a lakásbetörésekre, valamint a közlekedési balesetek megelőzésére hívta fel a figyelmet a rendőrség.

Püspökről kapta nevét, ma pecások törzshelye a tisza-tavi település 

Van egy kis falu a Tisza-tó közelében, amely a horgászok egyik kedvenc helye lett a környéken. Évente 400-500 horgász látogat el főleg hazánk keleti részeiből Újlőrincfalvára, hogy a szenvedélyének hódoljon a csendes, nyugodt környezetben.

Még lehet nevezni a Gastro Design versenyre: le ne maradjon róla! 

A Turizmus Trend / Vendég & Hotel szaklap idén harmadik alkalommal hirdette meg Gastro Design versenyét, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vendéglátás arculatának, megjelenésének fontosságára, a vendéglátóipari kommunikációban alkalmazott vizuális, dizájn és belsőépítészeti elemek minőségének kiemelt szerepére.

3 év alatt 70%-kal nőtt az osztrákok magyarországi költése 

Újabb elemzés olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség ausztriai képviseletének szakmai weboldalán, ahova frissen felkerült a "Trendek és lehetőségek az osztrák piacon" című tanulmány.

Nem felel meg a valóságnak 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe a kutyabarát szálláshelyekkel kapcsolatban.

Virtuózok öröm-ünnep koncert 

Nyári nagykoncert a riói olimpia jegyében augusztus 20-án a Margitszigeten, ahol az ünnepi tűzijátékot is kivetítik.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!