A sztárvároska fejet hajtott a közfelháborodás előtt

A festői felső-ausztriai Hallstatt település az elmúlt hetekben a nemzetközi médiaérdeklődés figyelmébe került - írja a GD Consulting.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ezúttal nem a látványosságai miatt, hanem - éppen azokat a turisták fényképezőgépei és mobiltelefonjai elől eltakaró – szelfi-kerítés felhúzása miatt. A nemzetközi és helyi felháborodásnak köszönhetően a település legszebb panorámapontján felállított kerítést azóta eltávolították, de a „probléma ezzel nem oldódott meg” – nyilatkozta   Alexander Scheutz, a település polgármestere az osztrák Kuriernak. „A 730 lelket számláló községünk számára hatalmas kihívás a folyamatosan érkező látogatósereg. Az önkormányzat 12 főt foglalkoztat csak a forgalomterelés érdekében. Az elmúlt években már limiltálták azoknak a  járműveknek a számát, amelyek behajthatnak a városba. Egyszerre 54 busz és 450 autó tud parkolni, többet nem engednek behajtani. A helyi lakosság nehezen tolerálja az óriási látogatóforgalmat, ezért is próbálkozunk újabb és újabb megoldásokkal, mint az utóbbi napokban „elhíresült” szelfi-kerítés” – magyarázta a történteket a polgármester.

 

A jövőben a kerítés helyett egy tábla figyelmezteti a turistákat, hogy az általuk meglátogatott település másoknak a  lakhelye, az itt élők mindennapjaikat nyugodt körülmények között szeretnék tölteni. A polgármester elmondása szerint nagy ázsiai tour operátorokkal már felvették a kapcsolatot, s időablakok kialakítását dolgozzák ki, hogy ezáltal is elősegítsék a nagyobb csoportok tartózkodásának időbeni optimalizációját. Megoldás még, hogy a csoportok vezetői fejhallgatós mikrofonokon keresztül tájékoztassák a vendégeiket, hogy hangos kiabálásukkal ne zavarják a környék lakóit.

Ausztriában átlagban igen magas a helyi lakosság szimpátiája a turizmus iránt. Az úgynevezett turisztikai elfogadottsági index azonban egyes, a turistaforgalom által kritikusan érintett településeken az átlagosnál értelemszerűen alacsonyabb. A cél az, hogy megfelelő szabályzókkal a látogatóforgalom a helyben élők életminőségének növelését szolgálja – idézi a GD Consulting az osztrák turizmus stratégiai dokumentumát.


Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen

Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen 

Egyre erősebb az ellenállás Mallorcán a tömegturizmus következményeivel szemben.
Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás

Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás 

Olaszország északkeleti tengerpartjain csökkentették a napernyők számát.
Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon?

Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon? 

Az okmányellenőrzések helyett a rendőrség más módszerekkel felügyeli majd az államhatárt.
Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom

Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom 

A vendégek száma 5 százalékkal, a vendégéjszakáké 7 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok

Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok 

Lengyelország legszínesebb Úrnapja eseménye Łowiczban.
Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében

Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében 

Carnuntum Ausztria egyik legjelentősebb római kori régészeti emlékhelye, mindössze 30 percre a magyar határtól.
Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás

Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás 

Elindult a hajózási szezon a Csorba-tónál, napi üzemmódra váltottak a térség felvonói is.
Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját?

Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját? 

Virtuálisan körbejárható a Villa Certosa néven ismert villa és az azt övező park.
UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére

UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére 

Az UN Tourism legfrissebb adatai szerint 2026 januárja és márciusa között összesen 307 millió turista utazott nemzetközi szinten, mintegy hatmillióval több, mint 2025 azonos időszakában.
Így áll most a Sagrada Famila-saga

Így áll most a Sagrada Famila-saga 

Az építkezés befejeződött – a templom ez év elején elérte végleges, 172,5 méteres magasságát.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.