A Dubai Parks and Resorts hivatalosan is megnyitotta kapuit

A régió első Legoland témaparkja, illetve a Riverland Dubai várja az érdeklődőket. Egyelőre.

A Legoland több mint 40 interaktív játékot, showt, attrakciót és élményt foglal magába a 15,000 Lego modell közepette, amit 60 millió Lego darabból állítottak össze. A dán építőjáték-parkot 6 részre osztották. Reptérrel és klikötővel is felszerelték a Legovárost. A lovagokkal és királykisasszonyokkal teli királyságban sárkányos hullámvasúton utazhatnak. A képzelet birodalmában a babák duplózhatnak. Tengeralatti kalandokban vehetünk részt a kaland szekcióban, míg a park központjának számító Miniland-ben 20 millió kockából építették meg a világ legfontosabb építményeit.

A Riverland összeköti a három témaparkot és a vízi parkot a Dubai Parks and Resorts-ban, és nem mellékesen tárt karokkal vár mindenkit a szomszédos parkok jegyeivel vagy anélkül. Az érdeklődőket számos étterem és bolt várja tervezett utcai színházzal és szórakoztatással. A látogatók akár a folyó partján is élvezhetik ebédjüket vagy vacsorájukat a négy egyedi témazóna egyikében, ahol a múlt különböző érái elevenednek meg a középkori francia falutól kezdve, a kültéri mediterrán stíluson át az 1950-es évek Amerikájáig. Az indiai kapu India legjobbját hozza el az 1930-as évekből a vibráló ízekkel, építészettel és színekkel, melyeknek építészeti inspirációját a 19. század adta.

A Dubai Parks and Resorts-ban megtalálható lesz a MOTIONGATE™ Dubai – egy egyedi témapark Hollywood kedvenc karaktereivel a DreamWorks Animation, a Sony Pictures Studios és a Lionsgate jóvoltából.


Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.
Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy

Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy 

Nincs rá jobb szó, dögletes meleg van Borneón – de túl lehet lendülni rajta.
A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak

A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak 

Stuttgart az itt megrendezendő öt izgalmas mérkőzésen túl is tartogat számos látnivalót és izgalmas programot.
Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken

Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken 

A Kanári-szigetek lakosai tiltakozásokat és sztrájkokat terveznek a túlturizmus elleni védekezés érdekében.
Ezek a színes programok várnak Opatijában

Ezek a színes programok várnak Opatijában  

Izgalmas programok, zenei fesztiválok és koncertek.
Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel!

Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel! 

Az engedély nélküli utazásszervezőkkel való utazás veszélyeire figyelmeztet a MUISZ.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.