2021-ben is Nyíregyháza a marketing fővárosa

Immár hetedik alkalommal hirdette meg a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete a Városmarketing Gyémánt Díj pályázatot.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ebben az évben 149 nevezés érkezett 25 várostól, köztük elsőként határon túlról is, a szerbiai Magyarkanizsáról. A pályázó szervezetek 5 kategóriában nevezhettek. Idén is a rendezvény, esemény kategóriában érkezett a legtöbb nevezés, összesen 49 - olvasható a városmarketingdíj.hu-n.

Az ismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte. Minden olyan pályázat, amely megfelelt a zsűri előzetesen meghirdetett kritériumrendszerének elnyerte a Városmarketing Gyémánt Díj gyémánt elismerését. Idén 101 „gyémánt-oklevelet” adtak át.

Az idei év fődíjasa, Nyíregyháza városa lett, így viselheti a Marketing Fővárosa 2021 kitüntető címet. A város 20 elismerésben részesült, azaz a legtöbb Városmarketing Gyémánt díjat nyert el. A díjakat Prof. Dr. Piskóti István, a program vezetője, a zsűri elnöke és Dr. Papp-Váry Árpád, az MMSZ alelnöke adta át Zagyva Gyulának, a Város-Kép Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának.

Városmarketing nagykövete különdíjat Budapest II. kerülete kapta a nagyszámú pályázataiért, amellyel bizonyította, hogy komplex marketingtevékenységet folytattak az elmúlt esztendőben.

A Marketingaktív Megye díj Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét illeti. A megye 26 marketing gyémántdíjat nyerte el - Nyíregyháza és Vásárosnamény városa által.

A Kisvárosi első elnevezésű díjat Vásárosnamény városa tudhatja magáénak, hiszen a díj legaktívabb nevezőjének bizonyult kisváros kategóriában, ezzel is mutatva elkötelezettségét a városok és a városmarketing irányába.

A díj megalapítása óta bevezetésre került a Gyémánt Ranglista, hiszen nem elegendő egy adott évben jó marketingtevékenységet folytatni. A gyémánt ranglista mutatja, hogy a települések összesen hány gyémántot szereztek 2015 és 2021 között. A ranglistán az 5. helyen áll Vásárosnamény 31 gyémánttal, őt követi 4. helyen Siófok 33 gyémánttal, a 3. helyen Győr áll 37 gyémánttal, a dobogó 2. fokán Nyíregyháza áll 44 gyémánttal. A ranglistát 2021-ben Miskolc városa vezeti 48 gyémánttal.

A városok mindennapjait is átíró COVID 19 járványra választ adó marketing aktivitásokat idén „covid-marketing különdíjjal” jutalmaztuk. Hat különdíj került kiosztásra a szakmai zsűri döntése alapján: Budapest II. kerület, Miskolc, Gödöllő, Siófok, Budapest VI. kerület valamint Pécs városok marketing megoldásai részesültek külön elismerésben.

Az MMSZ elkészítette a 2021-es Városmarketing Térképet, amely bemutatja a marketingaktív megyéket és városokat.

Városmarketing gyémánt elismerésben részesült városok 2021.

 

VÁROS - PÁLYÁZÓ SZERVEZET

KATEGÓRIA

PÁLYAMŰ

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Városmarketing feladatok veszélyhelyzetben

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata

rendezvény-esemény

Szolnok város megjelenése a budapesti Utazás Kiállításon

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Terézvárosban eszem-iszom

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Terézváros melléd áll!

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Terézváros brand - a VI. kerület arculata

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Ez is Terézváros! - videoklip pályázat

Oroszlány Város Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Karanténrádióból Víztorony rádió – a helyi közösség hangja

Oroszlány Város Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

1%-ot az oroszlányiaknak!

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

rendezvény-esemény

Zenevonat A XIII. Kerület Utcáin

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

rendezvény-esemény

Piknik Életérzés - Online Előadásokkal!

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Ismerd Meg A Nálunk Élő Kortárs Művészeket!

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Prevenciós Médiumok A Digitális Térben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Okos Óvoda Okos Gyerekek

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

városfejlesztési projektek marketing programjai, kampányai

„Szemetelni Ciki!” Szemléletformáló Kampány

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

városfejlesztési projektek marketing programjai, kampányai

Nemzetközi Konferencia A Smartx!!! Program Keretében

Gödöllő Város Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

A könyvtár házhoz megy - Házhoz visszük a könyvet

Lébény Város Önkormányzata

városfejlesztési projektek marketing programjai, kampányai

Zöld Lébényért Akcióterv

Pécs - Pannon Filharmonikusok-Pécs NKft.

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Pécs most csendes – A dal

Pécs - BIOKOM Nonprofit Kft.

városfejlesztési projektek marketing programjai, kampányai

Pintér János Parkmegújítási Program

Pécs - Pécsi Kommunikációs Központ Korlátolt Felelősségű Társaság

márka és identitásépítés, értékesítéstámogató marketingstratégia és program

PécsNyitva

Pécs - Zsolnay Örökségkezelő NKft.

rendezvény-esemény

Az Advent Pécs Épületfestő Gyerekrajz Pályázata 2020

Pécs - Zsolnay Örökségkezelő NKft.

külső kommunikációs megoldások és tartalom

20 Éves A Pécsi Világörökség

Pécs - Zsolnay Örökségkezelő NKft.

rendezvény-esemény

Nemzetünk Hímestojásai 2021

Pécs - Zsolnay Örökségkezelő NKft.

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Ahol csak lehet- KÖZART

Abony Város Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Abony APP: a jövő helyi kommunikációja a jelenben

Abony Város Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

www.abony.hu website, a lakossági tájékoztatás modern, felhasználóbarát eszköze

Abony Város Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Az abonyi közösségi oldal, mint a hypergyors, egzakt tájékoztatás legfőbb alappillére

Abony Város Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Szeretlek Abony- Városi dal imázsfilm

Abony Város Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Abonyi Napló: Nyomtatott kommunikációs forma a szegmens marketing eszközeként

Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft.

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Hajdúszoboszlói Inspirációs Programfüzet - Hi! 2020 Nyár

Paks Város Önkormányzata

városfejlesztési projektek marketing programjai, kampányai

Atomváros - zöldváros: elektromos buszok Pakson

Magyarkanizsa Község Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Hello Kanizsa

Nagykőrös Város Önkormányzat

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Nagykőrös város COVID-marketing kommunikációs stratégiája a járvány alatt

Nagykőrös Város Önkormányzat

márka és identitásépítés, értékesítéstámogató marketingstratégia és program

Nagykőrösi Turisztikai Pont

Siófok Város Önkormányzata

márka és identitásépítés, értékesítéstámogató marketingstratégia és program

Belvárosi Estek - frissítő kulturális élmények Siófokon

Siófok Város Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Siófok kommunikációja a Covid-19 árnyékában

Siófok Város Önkormányzata

márka és identitásépítés, értékesítéstámogató marketingstratégia és program

Siófoki Séták - kulturális örökség bemutatása tematikus sétákkal

Siófok Város Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

I. Siófoki SUP Kupa - vízi sportok, nyári élmények Siófokon

Vásárosnamény Város Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Beregszász-Vásárosnamény közös testvérvárosi rádiós műsor

Vásárosnamény Város Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Online Advent Vásárosnaményban

Vásárosnamény Város Önkormányzata

városfejlesztési projektek marketing programjai, kampányai

Vásárosnamény iparterület kisfilm

Vásárosnamény Város Önkormányzata

városfejlesztési projektek marketing programjai, kampányai

Vásárosnamény és térsége helyi foglalkoztatási paktum kisfilm

Vásárosnamény Város Önkormányzata

rendezvény-esemény

Kerékpárversenyek Vásárosnaményban 2020-ban

Vásárosnamény Város Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Advent film 2020/2021.

Sárospatak Város Önkormányzata - PURE Design Team

márka és identitásépítés, értékesítéstámogató marketingstratégia és program

Sárospatak márkakoncepció

Zalakarosi Turisztikai Egyesület

külső kommunikációs megoldások és tartalom

COVID magatartási kódex

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Hétköznapi Hősök kampány a koronavírus idején 2020

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Koronavírus kommunikáció

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

márka és identitásépítés, értékesítéstámogató marketingstratégia és program

Miskolc pont jó turisztikai kampány

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Vásárolj miskolcit kezdeményezés és online karácsonyi vásár

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Helyi termelőket támogató karácsonyi miskolci ajándékcsomag

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Mihő edukációs kampány - animációs filmsorozat

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

MIVÍZ applikáció és kommunikációja - animációs film készítés

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

rendezvény-esemény

Avasi Kvaterka rendezvénysorozat

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Az ország legmagasabb karácsonyfája

Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft.

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Sárvári_Gépelő

Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft.

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Sárvári utazástervező segédlet

Kozármisleny Város Önkormányzata

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Városirányítás fejlesztését célzó digitális eszközök alkalmazása a lakossági kommunikációban

Gyöngyös - Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület

rendezvény-esemény

Mátrai Betyár Fesztivál és Gasztrofilmek Fesztiválja

Gyöngyös - Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület

rendezvény-esemény

Illegális hulladékgyűjtés

Gyöngyös - Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Új weboldal, hibabejelentő, költségvetési aloldal

Gyöngyös - Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Covid kommunikáció- koronavírus aloldal

Gyöngyös - Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület

rendezvény-esemény

Gyöngyösi Advent

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Sóstói Múzeumfalu Facebook oldal

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

belső kommunikációs megoldások és tartalom

„Házi kedvenceink” fotópályázat

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Nyíregyháza „legkedveltebb” desszertjei

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Hellonyiregyhaza.hu videópályázat felhívás

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Cantemus Online Rekordkísérlet

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

városfejlesztési projektek marketing programjai, kampányai

Női Információs és Szolgáltató Központ létrehozása Nyíregyházán

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Nyíregyházi Állatpark ZOO TV

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

külső kommunikációs megoldások és tartalom

Újra együtt Nyíregyháza! "rövidfilm"

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

rendezvény-esemény

Zene Sóstón

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

rendezvény-esemény

Sóstói Piknik

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

rendezvény-esemény

Mozdulj Nyíregyháza!

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

rendezvény-esemény

Jerusalema tánckihívás Nyíregyházán

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

rendezvény-esemény

Fekvőtámasz Projekt

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

rendezvény-esemény

Bringa Piknik

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

rendezvény-esemény

Polgármesteri fásítási program

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

rendezvény-esemény

VIDOR Fesztivál Nyíregyháza

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

rendezvény-esemény

Helyi Termék Workshop

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

rendezvény-esemény

Sport és Gasztronapok

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

rendezvény-esemény

Hosszúhétvége a Múzeumfaluban

Nyíregyháza - VÁROS-KÉP NONPROFIT KFT.

rendezvény-esemény

Streetball Challenge Nyíregyháza

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Dolgozók tesztelése, dolgozói gyümölcsnap járvány idején

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Kerületi zöldítés - virágokkal a fákért

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

márka és identitásépítés, értékesítéstámogató marketingstratégia és program

Virágos kerület - II. kerületi muskátlivásár

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Közterületek nőnapi névadója

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Mindenki karácsonya program

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

rendezvény-esemény

Védett tér

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Félbetört életek

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

rendezvény-esemény

Vigyázzunk Budára! - Jótékonysági koncert Presser Gáborral és barátaival

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

belső kommunikációs megoldások és tartalom

II. kerületi védőoltás-promóció

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Tiszta Buda - köztisztasági program

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

rendezvény-esemény

Lobogózzuk fel a II. kerületet!

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

rendezvény-esemény

Velünk élő Trianon

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

belső kommunikációs megoldások és tartalom

Műanyagmentes július - 2020

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

városfejlesztési projektek marketing programjai, kampányai

Margit-negyed

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

rendezvény-esemény

Kaptató Kihívás 2020

Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.

külső kommunikációs megoldások és tartalom

"Nyiss Fehérvárra!" Kedvezménykártya

Szikszói Városi Szabadidő Központ és Könyvtár

rendezvény-esemény

Spongyabob úszó-sport-kézműves napközis tábor

Kőszeg - Írottkő Natúrparkért Egyesület

márka és identitásépítés, értékesítéstámogató marketingstratégia és program

Ölellek.Kőszeg turisztikai arculattervezés és kapcsolódó bevezető marketingtevékenység


Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.
Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont

Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont 

Esztergom minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit az idei évben.
Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.