Augusztusban újra Sziget

Két év kényszerű kihagyás után, meglepő változásokkal tér vissza Magyarország legnagyobb szabadtéri zenei rendezvénye.  

Európa egyik legnagyobb szabadtéri zenei rendezvényét augusztus 10. és 16. között a Hajógyári szigeten rendezik meg. 52 ország fellépőivel és mintegy ezer programmal várják az érdeklődőket. A szervezők számos újítással készülnek: eltörlik a nulladik és mínusz egyedik napot, tehermentesítik a környék forgalmát, száműzik a műanyagot és megújul a vendéglátás is, hangzott el a pénteki sajtótájékoztató alkalmával.

Ed Sheeren teltházas koncertjével indult a 2019-es, sorban a 27. Sziget Fesztivál. Európa egyik legnagyobb szabadtéri zenei rendezvénye az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt elmaradt. A sziget visszatér, számos újítással.

Bye, bye nulladik, mínusz egyedik nap

„Valószínűleg örökre szakítunk a nulladik, mínusz egyedik és egyéb fantázianevű, ilyen bevezető napokkal. Egy hatnapos teljes fesztiválélményt fogunk a vendégeinknek nyújtani. Ez azt jelenti, hogy már a Sziget első napjától, augusztus 10-től az összes helyszínünk működni fog”, mondta a pénteki tájékoztatón Kádár Tamás főszervező.

A szervezők idén a környék forgalmát is mentesítik, ezért a beléptetés a K-híd belső oldalán lesz. A Szigeten a galériaerdő menti részt a természetvédelmi területté minősítés miatt lezárják, valamint száműzik a műanyagot és megújul a vendéglátás is.

Budapestnek is jó

„A Sziget az a főváros egyik legmenőbb turisztikai attrakciója”, ezt Faix Csabától, a Budapest Brand vezérigazgatójától hallhattuk, aki kiemelte, a Sziget Fesztivál Budapest turizmusának is jót tesz, mert a közel száz országból érkező fesztiválozó viszi a város jó hírét szerte a világba. Ezért a Főváros Közgyűlése úgy döntött, újabb 5+5 évre ad otthont a rendezvénynek.

„Közösen kialakítottunk egy olyan terméket, a Budapest kártyának a Sziget Edition termékét, amiben ingyenes tömegközlekedés, ingyenes fürdőlátogatás van, és azok az attrakciók, amelyek egyébként itt vannak a városban. Ezzel próbáljuk megmutatni a turistának egy ösztönző erővel, hogy mi mindent lehet még felfedezni a városban”, fejtette ki Faix.

Orosz és ukrán fellépők is lesznek

A Szigetre 52 országból érkeznek a fellépők, és mintegy ezer program várja a látogatókat.

„Olyan nevek zárják majd a Sziget nagyszínpadát, mint Dua Lipa, Justin Bieber, az Arctic Monkeys, a Tame Impala, Calvin Harris és a Kings of Leon”, ismertette Csiszár Virág, nemzetközi booking menedzser.

A szervezők hangsúlyozták: nem hisznek a kulturális embargóban, elítélik az orosz agressziót, ugyanakkor a fesztiválon orosz és ukrán fellépők is lesznek.

A Sziget Fesztiválra a jegyek már kaphatók. A hatnapos fesztiválbérlet jelenleg 120 ezer, a háromnapos 85 ezertől, a napijegy 28 ezer forinttól indul.
 

 

Forrás: Sziget / atv.hu / Turizmus Online


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.