Hollókő most megmutatja, miként esküdtünk az elmúlt 40 évben

Negyven év esküvőit idézik fel a világörökségi Hollókőn szombaton nyíló kiállításon, amely a Nógrád megyei falu esküvői népszokásait, eszközeit és ruhadarabjait mutatja be a dr. Román András Látogatóházban.

Terékné Szabó Erika, a kiállítás rendezője az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy a bemutatott tárgyak, képek mind-mind a helybéliek féltett, nagy becsben őrzött kincsei, amelyek hűen tükrözik a falu évtizedes hagyományait. Az Esküvők Hollókőn az elmúlt 40 évben című kiállításra valamennyi hollókőitől kértek esküvői képeket, így azokon a lakosok szülei, nagyszülei, dédszülei láthatók, valamennyi generáció legszebb pillanatai. A mintegy 400 fotót képeslap nagyságban, fehér masnival díszített képkeretekben állítják ki. Összegyűjtöttek 15 menyasszonyi ruhát is, köztük olyanokat, amelyekben a felső fehér szoknya alatt öt-hat alsószoknya és három-négy vasalt szoknya van. Lesz vőlegényruha is, amely a hagyományos népviseletnek megfelelően hímzéses fehér ing, lajbi, csizma és fekete nadrág. Bemutatják a régi gyűrűpárnákat, meghívókat, és az 1950-es, 1960-as években gyűrű helyett adott eljegyzési szobrocskákat, zsebkendőket.

Az Esküvők Hollókőn az elmúlt 40 évben című kiállítás a megnyitó napján, majd május 7-én és 14-én 11-től 17 óráig lesz látogatható. A látogatók a kiállításon több esküvői süteményt meg is kóstolhatnak: lesz lagzis barack, túrós lepény, pogácsa és kemencében sütött örömkalács. Ebbe a kelt mazsolás kalácsba tűzték a krepp papírral feldíszített hántolt mogyorófavesszőket. A résztvevőket köszöntő vőfély száz éves vőfélykönyvből olvas majd fel, és idősek emlékeznek vissza, hogyan zajlottak régen a lagzik a kikéréstől a stafírung összeállításán át az esküvő végéig. Lesz, aki azt osztja meg a rendezvényen, hogyan szöktette meg leendő feleségét - mondta Terékné Szabó Erika. A program végén rezesbanda muzsikál. Az eseményt Szabó Csaba polgármester nyitja meg, aki az MTI-nek elmondta: mindenki számára érdekes lesz látni, hogy akiket 60-70 éves asszonyokként ismernek a faluban, milyenek voltak fiatal menyasszonyként. Felidézte, hogy néhány évtizede a rokonok egy hétig is együtt dolgoztak az esküvő előtt, elmentek sátornak való fáért, azt együtt építették, díszítették, sütöttek, főztek. A látogatóházban a sátrak hangulatát adják majd vissza a két színből összehajtogatott krepp papírokkal díszített teremben.

Forrás: MTI


Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.