Idén így utazik a magyar

Az idén 2-3 hétre, autóval, belföldre és hotelben megszállva tervezi az utazását a magyarok többsége, a tendencia nem változott, tavaly is az ilyen utazások voltak a legnépszerűbbek - derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital év eleji kutatásából - írja az MTI.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az MTI-nek küldött felmérés szerint a megkérdezettek 65 százaléka többször is szeretne az idén útra kelni. A többség (66 százalék) olyan helyre akar menni, ahol még nem járt, de régóta a listáján van a hely. A többiek olyan helyre mennének, ahol már jártak, de visszavágynak. A 30-39 évesek még nagyobb arányban (62 százalék) mennének oda, ahol már jártak, a 18-29 éves fiatalok pedig inkább új helyre látogatnának (76 százalék).

A Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatásából az is kiderült, hogy a tervek szerint a válaszadók 81 százaléka belföldön fog pihenni 2019-ben, de ezzel párhuzamosan 58 százalék európai, nem szomszédos országba is tervez utazást. A válaszadók fele szomszédos országban pihenne. A városlátogatás, a wellness és a vízparti nyaralás továbbra is a három legnépszerűbb program, mindháromra 60 százalék körüli arányban voksoltak a válaszadók.

A kutatásban részt vevők 14 százalékának mindegy az úti cél, csak pihenjen. A közlemény szerint a válaszadók kétharmada hotelben tervez megszállni, 56 százalékuk apartmanban, minden ötödik válaszadó pedig magánházba készül. Ha tehetné, minden harmadik ember több mint 3 hetet töltene távol az otthonától, de erre reális esélyt csak minden ötödik válaszadó lát. Három emberből kettő a párjával fog utazni, sőt ha nyernének egy utazást, akkor is csak az emberek harmada vinné a szűk családját, legtöbben még egy nyereményutazásra is kizárólag a párjukkal mennének. A nyereményút célpontja a legtöbbek számára maradna Európán belül (28 százalék), de közel ugyanennyien választanának egy ingyenes amerikai utazást is.

A kutatás kitért arra is, hogy a legtöbben (73 százalék) autóval terveznek utazni, míg repülős útra kevesebben, csak 64 százalékuk vállalkozna. Az utazási irodák által teljes egészében megszervezett utak nem népszerűek a felmérés szerint: a válaszadók 68 százaléka maga szervez mindent, önállóan keresgél programok és információk után, csupán minden negyedik ember bízza magát utazási irodára.

Forrás: MTI


Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.
Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont

Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont 

Esztergom minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit az idei évben.
Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.