Ismét Budapesté lett Kelet-Európa legjobb repülőtere

Egymás után másodszor szerezte meg a Budapest Airport a Skytrax brit légiközlekedési elemző cég felmérésén a legjobb kelet-európai repülőtérnek járó díjat. Az utasok véleményének összesítésén alapuló rangos Skytrax-elismerést Huszka Péter, a Budapest Airport forgalmi igazgatója vette át a Párizsban zajló Passenger Terminal EXPO 2015 nemzetközi kiállításon.

Óriási sikere a hazai légiközlekedésnek, hogy 2014 után idén is a régió legjobb repülőterének választották az utasok a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A nemzetközi légiközlekedési minőségvizsgáló és tanácsadó cég, a brit Skytrax független utaselégedettségi felmérésében világszerte nem kevesebb, mint 550 repülőtér vett részt, a szavazás összesítése alapján ítélik oda a díjakat. A 2015-ös elismeréseket idén Párizsban a Passenger Terminal EXPO 2015 repülőtéri szakkiállításon adták át.

„A Kelet-Európa legjobb repülőterének járó Skytrax-díj az egyik legrangosabb szakmai kitüntetés, amit a nemzetközi légiközlekedésben elérhettünk. Ugyanakkor ez egy nagyon fontos visszajelzés is a számunkra, valamint minden repülőtéri partner és szolgáltató számára, hogy a tavaly elért siker nem egyszeri alkalom volt. Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a szolgáltatásaink minőségét és a kiváló teljesítményt nemcsak megtartani, hanem tovább növelni.” – nyilatkozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: „A legnagyobb öröm az, hogy az elmúlt évek repülőtéri fejlesztései, az utasoknak nyújtott új szolgáltatások, mind hozzájárultak ahhoz, hogy Budapestet sikerült a régió legjobb repülőterévé alakítanunk. Ezt díjazták a Skytrax szavazáson az utasaink, amiért igazán hálásak vagyunk nekik.”

„Mindig kiemelkedő jelentőségű, ha egy ilyen tekintélyes díjat, egymást követően többször is sikerül elnyerni. Ez a mi esetünkben visszaigazolja azt a folyamatos elhivatottságot és figyelmet, amit a budapesti repülőtér fordít utasaira és elismeri a teljes repülőtéri személyzet kiváló teljesítményét.” – fogalmazott Huszka Péter, a Budapest Airport forgalmi igazgatója a díj átvétele után. Mint elmondta: „Teljes mértékig hiszünk abban, hogy az egyre szélesebb körű kínálatunk és szolgáltatásaink hozzájárulnak az utazás élményéhez. A díj ismételt odaítélése megerősít bennünket abban, hogy jó úton haladunk és innovatív szemléletünk elismerésre talált utasaink körében, számunkra pedig ez a legfőbb mérce.”

A Skytrax utaselégedettségi felmérése a világ legnagyobb független, szakmai felmérése. A szavazás összesen 39 különféle kategóriára terjed ki, a repülőtéri szolgáltatások minőségét és a termékek minőségét ellenőrzik, az indulástól egészen az érkezésig. A minősítést az utasok anonim, egységes szavazási rendszerben leadott véleménye alapján határozzák meg. A 2015 World Airport Award nem kevesebb, mint 112 ország 13 millió utasa által 2014. május és 2015. január közötti időszakban kitöltött kérdőív eredményein alapul. A Budapest Airport az elmúlt évben először végzett régiós verseny élén, amit 2015-ben sikerült megtartania. Az idei Skytrax-díj egyúttal a budapesti repülőtér régiós népszerűségének az emelkedését is jól tükrözi.


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.