Itt a lista, hol lehet Szép-kártyával élelmiszert venni februártól

Bár a vendéglátósok és szállodások, érthető módon, nem örülnek annak, hogy februártól Szép-kártyával is lehet élelmiszert venni, a vásárlók egy része biztos él majd az új lehetőséggel. Az még kérdés, hogy mely áruházláncok fogadják majd el a kártyát. 

Masszív áremelkedéssel szembesül Magyarország, köztük minden vásárló. Elég csak arra gondolni, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által mért éves infláció novemberben és decemberben is 7,4 százalékos volt, ami másfél évtizedes csúcsot jelent. Az áremelkedés pedig szinte minden területet érint, köztük az élelmiszereket is. Az inflációs adatok szerint az élelmiszerek ára éves szinten 8 százalékkal nőtt decemberben. A drágulás miatt a kormány élelmiszerár plafont rendelt el hét élelmiszernél – étolaj, cukor, csirkemell, csirkefarhát,  sertéscomb, 2,8 százalékos tartós tej, liszt -, ezeket a kereskedők kötelesek a tavaly októberi szinten adni februártól. 

Mennyiben segítség a Szép-kártya?

Az élelmiszer-kiadások csökkentésében segíthet, hogy akiknek van Széchenyi Pihenő Kártyája (Szép-kártya), az azon lévő pénzből élelmiszerboltokban is vásárolhat. Erre egy a múlt év végén hozott jogszabály nyújt lehetőséget, korábban ezt nem lehetett megtenni a Szép-kártyásoknak. A kártyának három “zsebe” van, az egyikből vendéglátásra, a másikból élelmiszerre, a harmadikból szabadidős dolgokra lehet költeni. A múlt év végi jogszabályváltozás azonban lehetővé teszi az átjárhatóságot, azaz hiába van a vendéglátás zsebben adott összeg, nem muszáj azt étteremben elkölteni, élelmiszerre is lehet: a SZÉP-kártya bármelyik zsebéből vásárolhatunk majd élelmiszert, a tervek szerint egyelőre február 1-étől május 31-éig.

Hol használható? 

A legnagyobb áruházláncok közé tartozó CBA és a Spar már jelezte, hogy elfogadják majd a Szép-kártyát, de rajtuk kívül még sok helyen lehet majd élni a lehetőséggel.

A Spar a 24.hu hírportál érdeklődésére a következőt mondta: a céljuk, hogy a teljes országos hálózatban, amely közel 600 üzletet jelent, elérhetővé tegyék a vevők számára a Szép-kártya-elfogadást. A CBA szerint jónak látják a lehetőséget és élni kívánnak vele. “Franchise-láncként a hozzájuk kapcsolódó vállalkozások önállóan döntenek a kérdésben, de arra számítanak, hogy széles körű lesz az elfogadás a hálózatban” – tette hozzá a boltlánc. Az még kérdés, hogy például a diszkontláncok közé tartozó Aldi és Lidl is beszáll-e.

Annak, aki élni akar a lehetőséggel, vásárlás előtt érdemes ellenőriznie a Szép-kártya-kibocsátók elfogadóhely-keresőjében, hogy hova mehet. 

Az OTP keresője itt érhető el.

Az MKB Bank keresője itt érhető el.

A K&H Bank keresője pedig itt érhető el.

Forrás: Store Insider


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.