Látta már a Duna-part új, trendi betonpadjait?

Duna-parti ülőalkalmatosságok is készültek az idei, immár ötödik BETON kurzuson. A budapesti munkálatokban ezúttal hat felsőoktatási intézmény mintegy 60 diákja vett részt, és a csapatok a „megosztás” jegyében készítettek köztéri alkotásokat betonból az S’39 Hibrid Design Manufaktúra tervezőinek irányításával.

Akadálymentesített Braille-graffiti látássérülteknek, újragondolt Demszky¬-karók, urbánus közmondások a járdán, padok a Duna-parton, fűszernövényes oszlop a street food kedvelőinek– ilyen alkotások készültek az idei BETON kurzuson. Az S’39 Hibrid Design Manufaktúra (korábbi nevén a Szövetség’39 Művészeti Bázis) tervezőinek irányításával ebben a szemeszterben mintegy 60 egyetemista ismerkedett a beton kreatív felhasználási módjaival. A különböző intézmények építész, mérnök, forma- és bútortervező, valamint képzőművész hallgatói csapatokat alkottak, és a „megosztás/sharing” mottó jegyében készítettek köztéri beavatkozásokat.

A BETON kurzus első alkalommal 2011-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) indult el, de később más felsőoktatási intézmények hallgatói is csatlakozhattak. Idén már a BME, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF), a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE), a Budapesti Corvinus Egyetem és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének (NYME-AMI) mintegy 60 hallgatója tervezett és készített különböző köztéri beavatkozásokat betonból. A BETON kurzus és a workshop teljes mértékben non-profit kezdeményezés, amely a Visegrádi Alap, hazai cégek és szakemberek támogatásával, a szervezők és a diákok lelkesedéséből jött létre.

A BETON szervezője idén is az S’39 Hibrid Design Manufaktúra (korábbi nevén a Szövetség’39 Művészeti Bázis) volt, amely elsősorban komplex művészeti tervezéssel foglalkozik. Nevéhez fűződik egyebek mellett a Budapesti Gettó Emlékfala a Dohány utcában, valamint a CALTROPe nevű élő gátrendszer ötlete, amellyel a magyar tervezők elnyerték a francia Jacques Rougerie Alapítvány innovációs építészeti versenyének fődíját.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.