Megérkezett Budapest új LMBTQ imázsfilmje

A Humen Travel Turisztikai Egyesület által életre hívott Pink Budapest projekt immáron második alkalommal készítette el Budapest LMBTQ imázsfilmjét annak érdekében, hogy vonzóbbá tegye Budapestet az átlagnál többet utazó és költő meleg turisták számára szerte a világban. Míg 2018-ban az egyedülállókhoz igyekeztek szólni, idén már elsősorban a párokhoz kívánják eljuttatni üzeneteiket. Az egyesület több mint húsz tagja számára fontos, hogy a városba érkező látogatók minél pozitívabb élményeket gyűjtsenek, és minél inkább keltsék annak jó hírét. Ezért szükséges az évente megalkotott imázsfilm, amely igyekszik a legtöbb, a célcsoportnak szánt felületen megmutatkozni és felkelteni az érdeklődést a város iránt. Az elértek száma a tavalyi kampány alapján több százezerre tehető.

A tavalyi évben indult Pink Budapest LMBTQ turisztikai projektet tizenkét budapesti turisztikai vállalkozás kíséretében hívta életre az LMBTQ marketing és turizmus területén már évek óta tevékenykedő Humen Media Hungary. Az egyesület zászlójára tűzte akkor, hogy Budapestet mint LMBTQ-barát desztinációt népszerűsíti az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer) utazók körében, és kiemeli azokat a szolgáltatókat, akik szívesen látják a közösség tagjait. Az Egyesület taglétszáma az eltelt időszakban mára megduplázódott. Ebből is látszik, hogy a budapesti turisztikában tevékenykedő vállalkozásoknak fontos lett, hogy olyan célcsoportok felé forduljanak, akik a minőségi utazóközönséget képviselik és hálásak minden feléjük továbbított pozitív gesztusért, jelen esetben, hogy ezek a vállalkozások alkotják ma Budapest LMBTQ-barát turisztikai kínálatát.

{youtube|id=iTbhYjbsSXU}

Az LMBTQ utazók köztudottan az átlagnál – átlagosan kétszer – többet utaznak és utazásaik során többet is költenek, továbbá előnyben részesítik az LMBTQ-barát hoteleket, éttermeket és turisztikai szolgáltatókat. Nem véletlen, hogy a Humen Travel Turisztikai Egyesületen keresztül Budapest is szeretne ebből az évi több mint 1000 milliárd dollárt termelő turisztikai szegmensből egy szeletet kiszakítani. Míg a tavalyi Pink Budapest imázsvideó főszereplője három fiú volt, három különböző kontinensről, addig az idei imázsfilmben már a párok kapták a főszerepet, ezzel is jelezve, hogy Budapest szeretettel várja az azonos nemű párokat is. A 2018-as és az idei filmben se véletlenül volt ázsiai származású a főszereplő, ugyanis a Humen Travel Turisztikai Egyesület nem titkolt célja, hogy jövő évtől az eddig más európai városok által még meg nem célzott és óriási potenciált rejtő ázsiai LMBTQ turisztikai piac felé is kommunikáljon. A Pink Budapest október végén elindítja weboldalának új verzióját, amely a korábbihoz képest még több funkcióval, interaktív térképpel és hamarosan mobil applikációval is szolgál a Budapestre érkező LMBTQ utazók számára.

Forrás: Turizmus Online


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.