Mi az MTÜ feladata egy friss kormányrendelet szerint?

A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg a Magyar Turisztikai Ügynökség feladatait kijelölő kormányrendelet.

Néhányat emelnénk ki csupán, de nem bízzuk a többit az olvasó fantáziájára: a rendelet teljes szövegét a Magyar Közlönyben bogarászhatja egy kávé mellett.

A rendelet értelmében az MTÜ „a turizmussal kapcsolatos állami feladatokat közfeladatként látja el.” Feladatai ellátása során költségvetési támogatások nyújtására is jogosult. 

„A turizmusért felelős miniszter a turisztikai ügynökségen keresztül összehangolja Magyarország turisztikai tevékenységének körében a kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek munkáját, meghatározza a turisztikai feladatok ellátását és annak módját.

Az MTÜ-nek szintén feladata közreműködni a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásána körüli szakpolitikai feladatok ellátásában. Részt vesz valamennyi operatív program elsődlegesen nem turisztikai célú, de a turizmusfejlesztést közvetetten érintő fejlesztési programok szakmai tartalmának kidolgozásában.

Javaslatot tesz a turizmusért felelős miniszternek az európai uniós jogharmonizációs feladatokra. A rendelet itt az utazási csomagokról és az utazási szolgáltatás együttesekről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a  2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, továbbá a  90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2015. november 25-i 2015/2302 európai parlamenti és a tanácsi irányelv hazai jogba való átültetéséről szól.

Szintén javaslatot tehet a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályaira és ellátja az ezzel kapcsolatos turisztikai szakmai feladatokat, részt vesz a feladatok végrehajtásának ellenőrzésében. Javaslatot tesz „a  turizmust és a  vendéglátást érintő stratégiai dokumentumokra (koncepciókra, stratégiákra, fejlesztési programokra), különös tekintettel a 2016–2026. évekre vonatkozó Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióra és az országmárka-kommunikációra.”

Hasonlóképpen javaslatot tehet a turisztikai desztinációk és kiemelt turisztikai fejlesztési térségek meghatározására. Elvégzi a TDM szervezetek regisztrációját, a regisztrált szervezetek listáját honlapján közzéteszi. „Gondoskodik a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény szerinti Turizmus-Vendéglátás Ágazati Értéktár működtetéséről. Közreműködik a Modern Városok Program keretében megjelent kormányhatározatokban szereplő turisztikai feladatok végrehajtásában és a kapcsolódó kormánydöntések előkészítésében, kapcsolatot tart az érintett városokkal, szervezetekkel.”

És még bormarketingel, javasol és feladatot vállal a szakirányú oktatás felmérésében, újratervezésében. „Javaslatot tesz az ágazatra vonatkozó statisztikai adatok gyűjtésére.” A Nemzeti Kulturális Alappal közös pályázatot működtet, hogy segítse a turisztikai vonzerővel bíró kulturális és gasztronómiai rendezvények támogatását.

Akad mégis néhány feladat, amit nem varr a kormány az MTÜ nyakába; hatásköre ”nem terjed ki az irányító hatósági feladatokat ellátó minisztériumi szervezeti egységek feladat- és hatáskörébe tartózó kérdésekre” és nem lesz egyebek mellett „pálinkaellenőrző hatóság”, ahogy „tenyésztési hatóságként” sem kell fellépnie.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.