Motorblokkon készítettek csokimázat a Balatonon, Schwarzeneggertől kapták az ihletet

A tegnapelőtt befejeződött Nyitott Balaton akció keretében megvalósult 128 rendezvényen, mintegy húszezer ember vett részt. Az akcióhoz 130 étterem, pincészet és cukrászda is csatlakozott, amelyek kedvezményesen kínálták egyes ételeiket, édességeiket. Ezek közül egyet, most az autó motorházán is elkészítettek.

A tegnapelőtt befejeződött Nyitott Balaton akció (április 28.-május 14.) keretében megvalósult 128 rendezvényen, mintegy húszezer ember vett részt. Az akcióhoz 130 étterem, pincészet és cukrászda is csatlakozott, amelyek kedvezményesen kínálták egyes ételeiket, édességeiket. Ezek közül egyet, most az autó motorházán is elkészítettek. 

A balatoni csokitortához egy Jaguar motorháztetőjén melegítették az öntetet. A sütit nem véletlenül készítették egy luxusautó bevonásával. Az akcióval azt akarták reprezentálni, hogy a rossz idő ellenére is érdemes a Balatonra jönni, hiszen a tavaszi, minőségi turizmus motorja a Balaton. A hűvös idő ellenére is számos értékes program, szálloda, kiváló étterem, cukrászda várja a vendégeket – mondta Semsei Sándor, a Magyar TDM Szövetség elnöke.

Joós Adél, az akciónak helyszínt adó Hunguest Hotel Bál Resort igazgatója elmondta: a Balaton környéki (wellness) szállodák szemléletének meg kell újulnia. A fiatalokat nem annyira vonzza a a klasszikus wellness-csomag, más attrakciók kellenek nekik. Számukra a wellness az egészséges életforma újszerű megközelítése, amelyben nagy hangsúlyt kap az élet élvezete is. Szerinte a szállodáknak nyitottabbá kell válniuk a vendégekre, hogy ők is nyitottabbá váljanak a világra.

Patakfalvi Andrea, cake designer, a füredi Trüffel Csokibár tulajdonosa hozzátette: a Balaton partján már sok jó étterem, cukrászda létezik, de csak kevés vendéglátóegységben figyelnek oda a különböző ételallergiáktól szenvedő turistákra. A Balatonnak ebből a szempontból még fejlesztenie kell kínálatát.

Szabó Győző, színművész is jelen volt az eseményen, aki segített elkészíteni a Jaguar motorháztetőjén az ételallergiás vendégeknek szánt édességet. A sütés mellett azt is elmondta, hogy a Kultkikötő szervezéseben, 60 olyan színházi esemény lesz a déli parton, amely a klasszikus kőszínházak előadásaival is vetekszik.

Éskovács Péter, a Nyitott Balaton akció sajtófőnöke elmondta azt is, hogy az összefogásnak köszönhetően, az utóbbi napokban is többezren voltak a balatoni rendezvényeken. Elmondta, hogy valószínűleg nyáron is a hajóké lesz az egyik kulcsszerep, a hajókon és a kikötőkben is lesznek olyan kulináris, zenés- és gyerekprogramok, amelyek miatt érdemes lehet vízre szállniuk a turistáknak. Ezek közül kiemelkedik a BAHART - Nemzeti Regatta versenye, amelyet Siófokon június 10. és 11-én rendeznek meg.

 


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.