Ombudsmani állásfoglalások a bulinegyeddel kapcsolatban

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához fordultak a bulinegyed lakói. Leveleikre megérkeztek az első állásfoglalások.

Az Élhető Erzsébetváros civil csoport szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint, a kerületben egyre súlyosbodó körülmények miatt a lakosság hiába fordult panasszal a Polgármesteri Hivatal érintett vezetőjéhez, hathatós, hosszú távú intézkedés nem történt.

Idén nyár óta, jogaik érvényre juttatása érdekében számos helyi lakos beadvánnyal fordult az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához, melyben elsődlegesen Erzsébetváros Önkormányzata képviselő-testületének az üzletek éjszakai nyitva tartásáról szóló 9/2013 (II. 12.) önkormányzati rendelete kapcsán fogalmazták meg aggályaikat.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztos helyettese, Dr. Bándi Gyula a már megvizsgált beadványokkal kapcsolatban többek között leszögezte:

„Nem vitás előttünk, hogy a szórakozóhelyek működése rendkívüli (elsősorban esti, éjszakai) zajterheléssel jár, továbbá az igen nagyszámú látogató viselkedése, közterületi magatartása is sok esetben kifogásolható.”

Közli, hogy az elmúlt években hozzájuk beérkező szórakozóhelyeket érintő panaszokkal kapcsolatban megállapították, hogy adott ügyben a jegyző teljesítette a kötelezettségét, de elismeri, hogy egy olyan területen, ahol ennyi szórakozóhely üzemel, képtelenség hatóságilag szabályozni a működést.

„Ám jogosan merül fel a kérdés, hogy elegendő-e a jogszabályszerű hatósági fellépés, ha annak ellenére sem változik érdemben a panaszok alapját képező állapot. A vizsgálatok alapján is egyértelműnek látszik, hogy a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek oly nagy számban működnek, hogy a jegyző hatósági jogkörei adta lehetőségek, azaz pusztán az utólagos szankcionálás nem hoz kellő eredményt.”

„Az a szabályozási megoldás pedig, amely szerint a kerületnek épp azon részében nincs korlátozva az éjszakai nyitva tartás, amelyben szinte egymást érik a vendéglátó üzletek, felveti az alapjogi visszásság gyanúját.”

„Kertv.) 6. § (4) bekezdésének a) pontja alapján az üzletek éjszakai (22 és 6 óra közötti) nyitva tartását a települési önkormányzat képviselő-testülete (Budapesten a kerületi önkormányzat képviselő-testülete, a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi önkormányzat közgyűlése) – a helyi sajátosságok figyelembevételével - rendeletben szabályozhatja.”

Fenti megállapításból egyértelműen kiderül, hogy az Önkormányzatnak szabadságában áll decentralizáltan szabályozni a nyitvatartási időt.

E mellett nagyon fontos kiemelni a levélben hivatkozott Alkotmánybírósági határozatokat, miszerint: a vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan.

"A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást.”

A nyitvatartási idő korlátozása nem akadályozza a szabad vállalkozási jogot és a vállalkozó jog nem sérthet alapjogokat.

A jelenlegi állásfoglalás mellett kíváncsian várjuk a gyermekek jogaiért síkra szálló szülők beadványára adott válaszokat.

Az ombudsmani állásfoglalás alapján határozottan követeljük, hogy a helyi Önkormányzat egyenlő jogokat biztosítson az őket megválasztó állampolgároknak. Ne kiszámíthatatlan, időt húzó, jelenleg megfellebbezett népszavazással akarják kijátszani a kerületi lakosokat - írják a közleményükben. 


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.