Terítéken Budapest új turisztikai stratégiája a TDM konferencián

2016. május 18-20. között rendezik meg Székesfehérváron a XV. Országos TDM konferenciát, mely során Budapest készülő turisztikai stratégiájáról is szó esik.

A május 18-i nyitónapon a Magyar TDM Szövetség Közgyűlését tartják, május 19-én szakmai előadások, pódiumbeszélgetés, valamint „TDM szervezetek a mindennapokban” címmel szekcióülések lesznek programon; május 20-án pedig kerekasztaloknál – különböző témákban – zajlik majd kötetlen szakmai eszmecsere.

A május 19-i előadások témái: A turizmusirányítás új rendszere; A TDM-ek lehetséges helye az új turizmusirányítási rendszerben – Semsei Sándor, a Magyar TDM Szövetség elnökének előadásában. Nagy Nikoletta, a Nemzetgazdasági Minisztérium GINOP-Projektmenedzsere a GINOP-TDM pályázatok tapasztalatairól tájékoztat.

Az országos konferencia csütörtöki előadásai között szerepel Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetőjének prezentációja is Budapest készülő turisztikai stratégiájáról. Az előadás – többek között – felteszi a kérdést: Miért van szükség új turizmus stratégiára, valamint bemutatja, hogy mit tett, illetve mit tesz ezért a BFTK.

A BFTK előkészített egy – a stratégia alapját képező – fővárosi turisztikai koncepciót, ami nem helyettesíti, hanem előirányozza a széles körben egyeztetett és magas – fővárosi és nemzeti – szinten elfogadott stratégia szükségességét. A stratégia alkotás hosszú távú folyamat és jelentős a forrásigénye.

Bán Teodóra előadása Budapest készülő turisztikai stratégiájáról 2016. május 19-én 12 órakor kezdődik a XV. Országos TDM konferencián.

A május 20-i zárónap kerekasztal beszélgetésein – neves szakmai moderátorokkal – a következő témaköröket járják körbe a turisztikai szakma képviselői:

I. Adatgyűjtés a TKM mutatóhoz, „Hogyan győzzük meg tagjainkat?”
II. Bevált online marketing megoldások az egyes TDM szervezeteknél
III. Nemzetközi és hazai pályázati lehetőségek
IV. TDM-ek önfenntartása: saját bevételek, tagdíjak, egyéb bevételi források
V. Innováció – termékfejlesztés, best practise példák, praktikák.


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.