Új tagok a Mabeuszban

Az elnökség 2 éves mandátuma lejárt, arról is szavazni kellett, valamint új tagok jelentkezéséről is döntöttek.

Az elnökség beszámolója szerint az idei év emberfeletti volt, és szinte mindenki a túlélésért küzd a covid-19 okozta válság miatt. Sajnálatos módon a Mabeusz tagjai közül néhány iroda befejezte tevékenységét.
A kudarcok mellett sikereket is elért az idei évben az elnökség, sok tekintetben a 4 szakmai szövetséggel karöltve végzett lobbimunka eredményeképpen:
- árrés áfa kötelező bevezetése elhalasztva 2021-re
- 4%-os idegenforgalmi hozzájárulást a közvetítő irodáknak nem kell megfizetni 2021 januártól
- tavaszi bértámogatás és járulékmentesség
- novemberben bejelentett bértámogatás és járulékkedvezmény
- többi szervezettel szoros és aktív együttműködés alakult ki, a támogatások elérésében ennek meghatározó szerepe van, ez az együttműködés remélhetőleg előrevetíti az újraindulás utáni összefogást is.
- szoros együttműködés és folyamatos egyeztetés alakult ki MTÜ-vel, annak nemzetközi kapcsolatok és értékesítési  igazgatóságával
- az újonnan felállt Magyar Kongresszusi Irodával is folyamatos kommunikáció zajlik, számos anyag kidolgozásában közreműködik a MABEUSZ, szakmai javaslatokkal támogatják egymás munkáját
- A Budapest Brand újonnan alakult csapatával szintén szoros együttműködést alakítottak ki, folyamatos szakmai egyeztetések zajlanak
- Tagbővítés meghirdetése, a felhívásra számos fontos szereplő jelentkezett és az elnökség örömére szolgál, hogy ebben a kritikus helyzetben is sikerült a tagságot növelni, így új tagok felvételéről is döntött a közgyűlés, mely során 2021 január elsejétől 4 új taggal bővül szövetségük és így tovább erősíthetik szakmai jelenlétüket, illetve szövetségünk jelentőségét.


A felvételt nyert irodák:
Inspiration Travel
MAURI DMC
Miki Travel
Sváda Office

A beszámoló és tagfelvételi szavazás  után az elnökség felajánlotta, hogy 2021. június 30-ig viszik tovább a vezetést a pandémiára való tekintettel, melyhez a tagság teljes egészében bizalmat szavazott.

A MABEUSZ elnökségi tagjai remélik, hogy 2021 már a lassú, de biztos építkezés ideje lesz és magunk mögött hagyhatjuk tavasszal ezt a szomorú és vérveszteségekkel járó időszakot.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.