A feketeszedres mogyoró lett az év fagylaltja

Első alkalommal rendezték meg az Év fagylatja országos cukrászversenyt és fesztivált, amelynek csütörtökön Szombathely főtere adott otthont.

A zsűri ebben az évben a nagykanizsai Wilhelm Dávid által készített, Piemont Királya névre keresztelt fagylaltjának ítélte oda az év fagylaltja címet, amelynek alapja piemonti mogyoró, amit tonkababos feketeszeder-öntettel párosított alkotója. Az év cukormentes fagylaltja illatos birs fekete ribizlivel, amelynek megálmodója egy újfehértói cukrász, Pokoraczki Ágnes. Nemcsak a zsűrizés folyt a nagyközönség előtt, de a kézműves fagylaltok készítését is bemutatták az érdeklődőknek, akik 150 féle fagylaltból választhattak a helyszínen.

Selmeczi László, a Magyar Cukrászok Országos Ipartestületének társelnöke az MTI-nek elmondta: a rendezvénnyel szeretnék közelebb hozni a cukrászdák minőségi fagylaltkínálatát a fogyasztókhoz. Szavai szerint az utóbbi években megjelentek a piacon olyan "fagylaltnak nevezett" termékek, amelyeket lelkesen vásárolnak a magyar fogyasztók, hiszen "nagy és olcsó", de jobbára csak mesterséges anyagokból, aromákból és színezékekből állnak. Mi azt szeretnénk megmutatni, megkóstoltatni, hogy milyenek a kiváló és természetes alapanyagokból, igazi gyümölcsökből, hagyományos módon készített fagylaltok - mondta. Hozzátette: természetesen készülhet jó fagylalt nagyüzemi körülmények között is, de ezeknél is feltétel a kiváló alapanyag, éppen ezért nevezhettek külön kategóriában az alapanyagokat gyártók is.

Grünwald Stefánia, a fesztivált szervező Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a fesztivál ötletgazdája egy neves helyi cukrászda, a Mészáros cukrászda. Hozzáfűzte: az év fagylaltja szakmai versenyt 1998 óta rendezik meg, általában budapesti, több alkalommal vidéki cukrászdákban, első alkalommal szerveztek köré fesztivált kulturális és szórakoztató programokkal.

Idén 40-en pályáztak az Év fagylaltja címre 56 féle fagylalttal, eredményt négy kategóriában hirdettek. Az alapanyaggyártók és forgalmazók versenyében a legjobbnak a budapesti Chef Market Zrt. Liberte névre keresztelt fagylaltját találták, amelyet Vladucz Péter készített. Ugyanebben a kategóriában a legjobb mentes fagylalt a szintén budapesti m-Gel Hungary Kft. Pisztácia parajd fűszerével nevű fagylaltja lett, amelynek kitalálója Gangel András. A közönség díját a rozmaringos fehér csokis vilmoskörte érdemelte ki, amelynek alkotója Sztaracsek Ádám, a komáromi Jánoska Cukrászda cukrásza.

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.