Berlinnel és a Thomas Cook-kal kooperál a Lufthansa

A berlini ITB-n rendezett sajtótájékoztatón mutatta be nyári menetrendje újdonságait, online fejlesztéseit, valamint új business class-ülését a Lufthsansa.

Amint az Jens Bischof, a Lufthansa igazgatótanácsának tagja elmondta, 61 új úti cél került be a légitársaság nyári menetrendjébe, a Berlinből kínált desztinációk száma négyszeresére bővült.  Az interkontinentális járatok közé két új kínai úti cél került be.

A nyári menetrendi időszakban, amely március 25-én indul, és október 27-éig tart, 83 ország 211 desztinációjába repül a légitársaság.

A nyári szezon jelentős újdonsága lesz

az új berlini repülőtér, Berlin Brandenburg (BER) megnyitása június 3-án. Amint a tájékoztatón kiemelték, ezzel új fejezet kezdődik a Lufthansa életében. Ekkortól a szállító a mostani 11 helyett már 39 útvonalat kínál a városból. A járatok többsége európai úti célokba közlekedik, kettő pedig a Közel-Keletre. Számos európai városba a járatgyakoriságot is növelik, reggeli oda-, esti visszautazást kínálva az ügyfeleknek. Az új úti célok mellé új árazási rendszert is bevezet a légitársaság a berlini piac számára: a jegyárak mindenhová 49 eurótól indulnak, egy útra, illetékkel együtt.

Berlinben fognak állomásozni a flotta legfiatalabb és leginkább környezetkímélő gépei, 15 Airbus. Május 22-én Berlin nevére fogják keresztelni egyik új Airbus A380-asukat. Együttműködést kezdtek a város turisztikai szolgáltatóival, ennek keretében azok a turisták, akik bemutatják beszállókártyájukat bizonyos berlini éttermekben, turisztikai létesítményekben, kedvezményre lesznek jogosultak.

Tavasztól tehát bekerül a Lufthansa menetrendjébe két új kínai nagyváros: Shenyang és Qingdao. Shenyangba pár éves kihagyás után indulnak újra a járatok, a németek által alapított, kiváló söréről híres tengerparti Qingdaó azonban most kerül be először a menetrendbe. Ugyanaz a járat érinti mindkét várost.

A Lufthansa jelentősen növeli a klasszikus üdülőhelyekre közlekedő járatai számát is. Négy új úti cél is szerepel ezek között: Knock (Írország), Montpellier, Ogyessza és Pula.

Az utóbbi hónapokban ugyanakkor – gazdasági okok miatt – a légitársaság bezárta guangzhoui, kolkatai, hyderabadi, klagenfurti, Calgary-i és bursai járatát. Jens Bischof megerősítette, hogy a jövőben is ezt fogják tenni minden olyan útvonalon, amely nem bizonyul életképesnek.

Maximális kiszolgálás üzleti utazóknak

A berlini sajtótájékoztató másik központi témája a Lufthansa új business class-ülésének bemutatása volt. Az érdeklődők a helyszínen ki is próbálhatták az ággyá alakítva 1,98 méter hosszú ülést, amelyet egy hárommilliárd eurós fejlesztési program keretében telepítenek a repülőgépekre. Az új business class-kabin néhány hét múlva debütál, amikor a Lufthansa által megrendelt Jumbók, azaz Boeing 747-8-asok megérkeznek a flottába. Az ülés nem csak kényelmet, hanem extra tárolórekeszeket és továbbfejlesztett szórakoztató eszközöket is kínál.

Az új ülés kialakításával kapcsolatos fejlesztések már 2007-ben elindultak, majd 2010-ben egy, a New York-Frankfurt útvonalon tartott, több hetes tesztelési periódus után véglegesedett a most bemutatott változat. Az új ülések elrendezése is különleges: V-alakot zárnak be kettesével, vagyis minden utas a menetirány szerint ülhet vagy alhat, ráadásul az utasok válla is távolabb került egymástól, ezzel a privát szférájuk kevésbé sérül utazás közben. A Lufthansa hárommilliárd eurós fejlesztési programjával célja az üzleti utasok maximális kiszolgálása, ennek keretében külön check-in pultokat, poggyásszsúly-kedvezményt, gyorsabb beszállítást és különleges fedélzeti menüt kínálnak a business class-utasoknak. A légitársaság összes interkontinentális repülőgépének (több mint 100 jármű) átalakítása várhatóan négy évet vesz igénybe.

Szorosabban az utazási irodákkal

A Lufthansa szorosabban együtt kíván működni az utazási irodákkal is – emelte ki Bischof. Ennek jegyében a légitársaság által kínált csomagok bekerülnek a globális disztribúciós rendszerek mellett az olyan B2B foglalási platformokba, mint a TOMA, a Bistro és a Traveltainment, így elérhetővé válnak a non-IATA-irodák számára is. Ezen túl az ITB-n debütált a Lufthansa új, személyre szabott csomagtúrákat kínáló foglalási oldala, a lufthansaholidays.com. Több mint 1000 üdülőhely több mint 8000 szállodája került be a kínálatba a Thomas Cook Deutschlanddal való együttműködés eredményeként.

A fejlesztésekkel a cég célja, hogy 2015-re az online értékesítés volumenét 40%-kal növelje, a turisztikai csatornákon keresztül történő értékesítést pedig 50%-kal bővítse – fejtette ki Bischof.  


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.