Bevásárol Debrecen az érmelléki borvidéken

Mintegy egy hektáros szőlőbirtokot vásárol Debrecen az érmelléki borvidéken, s ezzel jelképesen is hozzájárul az egykor a város szőlőskertjének tekintett térség fejlesztéséhez - jelentette be a cívisváros polgármestere a Debrecen idei borait bemutató sajtótájékoztatón pénteken.

Papp László (Fidesz-KDNP) emlékezetett arra, hogy valamikor nem is számított komoly debreceni gazdának az, akinek nem volt szőlőskertje Érmelléken. Történelmi tény, hogy Érmellék, amely évszázadokon át a város szőlőskertje volt, az egyik legjelentősebb fehérboros vidéknek számított. Trianon előtt a várostól mintegy 40 kilométerre lévő érmelléki terület a fehér borok tekintetében Tokaj és Balaton-felvidék után a harmadik legjelentősebb bortermelő terület volt - mutatott rá a polgármester.

A város turisztikai kínálatának szélesítését, Debrecen város kulturális hagyományainak fenntartását, a gasztronómiai, a borturizmus népszerűsítését stratégiai célnak nevezte a polgármester, utóbbi megvalósításában Bihardiószeggel működnek együtt - jelezte.

Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere hozzátette: az a céljuk, hogy borvidékük újra ismert és elismert legyen, s ebben komoly szerepet szánnak a térség egykori jelképes bora, a bakator újratelepítésének és termesztésének.

A sajtótájékoztató keretében mutatták be Debrecen város 2017-es borait, amelyeket mintegy száz hazai bormintából választottak ki.

A zsűri döntése értelmében a város fehér bora 2017-ben Szászi Endre 2015-őr olaszrizlingje (Badacsonyi borvidék, Szigliget); a város vörös bora a Centurio Szőlőbirtok 2015-ös évjáratú Összetett bora (Mátrai borvidék, Gyöngyöstarján, borász: Ludányi Balázs).

Debrecen város prémium fehér bora 2017-ben a Tokaj-Hétszőlő Zrt., 2012-es Furmint Selection bora (Tokaj-Hegyaljai borvidék, borász: Makkai Gergely); Debrecen prémium vörös bora az idén a Bodri Pincészet Kft., Gurovice 2013-as Kékfrankos bora (Szekszárdi borvidék, borász: Bodri István).

A győztes borok jogosultak az éremcímke használatára. Különlegességként említette Papp László polgármester, hogy a város prémium vörös bora, a Gurovice 2013 Kékfrankos a pincészeten kívül kizárólag Debrecenben kapható.

Forrás: MTI


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.