Biztonságosabb évet zárhat a légiközlekedés

A tavalyinál biztonságosabb évet zárhat a légiközlekedés, a balesetek és az áldozatok száma is jelentős csökkenést mutat - közölte Gilberto Lopez Meyer, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) alelnöke a szervezet Genfben tartott konferenciáján.

December 15-ig az előzetes adatok szerint 23 baleset történt, ebből hat volt halálos, ezekben 226 ember vesztette életét. Ezzel szemben tavaly a teljes évben 11 halálos balesetben 523-an haltak meg. Az alelnök szerint, ha az adatok nem romlanak tovább, akkor 2019 a 2017-es rekord évnél is biztonságosabbnak bizonyulhat. Akkor az egymillió járatra vetített esetszám 1,06 volt, december 15-ig 0,91 baleset jutott ezer járatra. A világ régiói közül az Egyesült Államokban (1,1) és Afrikában (4,4) növekedett a balesetek száma.

Nick Careen, a IATA biztonságért felelős vezetője azt emelte ki, hogy egyre nagyobb kockázatot jelentenek a lítiumos akkumulátorok a légiközlekedésre, mert sok gyártó és szállító nem veszi figyelembe a szállításra vonatkozó szabályokat. Ezek kimondják, hogy akkumulátort személyszállító gépen, a rakodótérben tilos szállítani, mert ezek az eszközök tűzveszélyesek. Hangsúlyozta, hogy a IATA új jelzőrendszert vezetett be, amelyen keresztül jelenteni lehet a szabályszegést, de a kormányoknak is lépniük kell, fel kell hívniuk a figyelmet a szabályok betartására, a hatóságoknak pedig minden esetben eljárást kell indítaniuk a szabályszegők ellen.

Forrás: MTI


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.