Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Bár egész Európában piacvezető a szállodai és kiskereskedői textilpiacon - így Magyarországon is a német alapítású JAB Anstoetz KG, mégis, van néhány olyan téma, amelyről ritkán esik szó a cég kapcsán. Hat téma, amelyet körül járunk a JAB Csoport kelet-európai cégvezetője, Bakody Katalin segítségével.

Megtudhatjuk: mit rejt valójában a JAB név, hol tart ma a textilpiac, mit tesz a nemzetközi piacvezető textilcég a környezetvédelem érdekében, mire jók a trendek, melyek a vásárlói elvárások és mindenképp beszélgetünk arról a designversenyről is, amelynek megálmodásában és megalkotásában a JAB részéről Bakody Katalin már az első perctől kezdve jelen volt.

Bakody Katalin / Forrás: JAB
Bakody Katalin / Forrás: JAB

A JAB neve

Az elnevezés az alapító nevének és helyszínének rövidített változata, hiszen Josef Anstoetz a németországi Bielefieldben alapította 1946-ban textilcégét, abban a városban, amely mindig is textiles vonaláról, lenszövéséről volt ismert. Nem véletlen, hogy a város jelképe is egy lenszövő munkás, és az is köztudott, hogy nemcsak a JAB van a mai napig jelen központjával Bielefieldben, hanem egyéb textiles és neves ruhaipari cégek is itt működnek.

A JAB Anstoetz Csoport központi épülete Bielefieldben / Forrás: JAB
A JAB Anstoetz Csoport központi épülete Bielefieldben / Forrás: JAB

Iparági gyors helyzetelemzés

Az az iparág, amelyben mi tevékenykedünk – mind a mai napig nem tért még teljes egészében magához a világjárványt, a pandémiát követően. Kisüzemek, sőt nagyobb gyártók is tönkrementek a covid-lezárások, a vásárlások leállása következtében, hiszen súlyos alapanyagproblémák, szállítási nehézségek voltak sokáig – és ez olyan problémákat okozott egyes gyártók esetében, amelyet nem tudtak áthidalni, emiatt csődöt jelentettek. Nem így a JAB. Mivel cégünk mindig is előretekintett, és persze megvolt a pandémia időszaka alatt is az a szilárd háttere, amelyet a német anyacég végig biztosított, így az a sajátos helyzet állt elő, hogy a járványt követően cégünk erősebben került ki, mint amikor a lezárások elkezdődtek. Csak egy példa: a szomszédos Romániában egy ott épülő Hilton házban nem a mi textileinket választották, azonban a lezárások miatt az eredeti koncepció alapján szereplő textileket nem tudták leszállítani – így esett ránk utóbb a választás. Mi itt, Budapesten, egy napra nem zártuk be a JAB Villát, végig a megrendelőink rendelkezésére álltunk – persze, a kötelező előírások betartásával (maszkolás, levegőszűrők, távolságtartás stb.). Azonban azt mi is nap mint nap érzékeljük, hogy a magyar szállodapiac visszaesett, a beruházások megtorpantak. És a hoteliparágat működtető trendeket természetesen nem mi irányítjuk, arra nincs, sosem volt befolyásunk. Azonkívül az is tény, hogy a nagy nemzetközi láncok esetén – ilyen az IHG, a Marriott és folytathatnánk a sort – a saját almárkáik sztenderdjei szerint kell a szobákat, vendégtereket berendezni. Ilyen esetben nem számít, hogy épp mi a divat, mely színek, anyagok a legsikeresebbek, hanem egyfajta szakmai „itinert” kell követni, amely pontosan előírja, hol, milyen anyagokat, színeket kell alkalmazni.

Trendek

Persze vannak azért olyan trendek, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni még akár a nagy láncok esetén sem. Ilyen például az, hogy ma az építtetők nagy része parkettás megoldást alkalmaz (nem szőnyegpadlót, mint régebben), amelyre darab szőnyegek kerülnek. A lángállósági előírások is egyre gyakrabban kerülnek előtérbe – emiatt olyan anyagokat választanak a megrendelők, amelyek e fontos tűzvédelmi szempontnak megfelelnek. Szintén a trendek körébe tartozik manapság az a vonal, amelyet szívesen választanak az építtetők, befektetők – ez egy épülő ház esetén, ha van történelmi háttere az épületnek, akkor azt előtérbe helyezik, és „elmesélik”, megjelenítik a vendégeknek. Én is azt vallom, hogy egy „egyenhotel”, azaz amelyik olyan, mint tizenkettő egy tucat – sosem lehet annyira sikeres, mint az a szálloda, amely egyedi vonalat visz, amelynek története van, amely egy témát, történetet mesél el.

A JAB egyik gyönyörű termékcsoportja, a Grandezza - egyedi megjelenésű termékeiket sorra rendelik Európa-szerte a nívós hotelek vendégszobáiba, közösségi tereibe / Forrás: JAB
A JAB egyik gyönyörű termékcsoportja, a Grandezza - egyedi megjelenésű termékeiket sorra rendelik Európa-szerte a nívós hotelek vendégszobáiba, közösségi tereibe / Forrás: JAB

Környezetszennyezés, környezetvédelem

Közismert, a textiliparág az egyik legkörnyezetszennyezőbb gyártási folyamattal rendelkezik. Emiatt a JAB különösen érzékenyen és kiemelt mértékben kezeli ezt a kérdést – elhivatott követője a fenntarthatóságért tett lépéseknek. A termékek közül ma nagyon sok újrahasznosított technológiával készül, és hozzá kell tenni, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy azok drágábbak lennének, mint az eredeti, amely az alapanyag. A fiatal generáció nagyon fogékony e témában: szívesen vásárolnak olyan textiltermékeket, amelyekkel védik, óvják a környezetet. Nem ilyen volumenű, hanem sokkal kisebb mértékű egy másik példa, de ez is jelzi, hogy a cégünknél mennyire fontos a környezet védelme: a JAB bielefieldi központjában anyagilag támogatják azokat a dolgozókat, akik elektromos kerékpárt vesznek, és azzal járnak dolgozni. Azonkívül folyamatosan mérik a városban a CO2 kibocsájtás mértékét – egy bizonyos határ fölé nem mehet az érték, és napelemeket is alkalmaznak, amellyel az energiatermelés során sok energiát visszatöltenek a város számára is.  

Hotelszoba JAB-textilekkel / Forrás: JAB
Hotelszoba JAB-textilekkel / Forrás: JAB

Megrendelők elvárásai

Ami ma jellemző: folyamatosan nőnek a megrendelők elvárásai, a láncok esetében ez különösen igaz. Mivel a mi célközönségünk alapvetően a felsőbb kategóriás házak építtetői, befektetői közül kerül ki, így logikus, hogy magas minőségű anyagokat választanak a szobákba, vendégterekbe egy-egy hotel építése esetén. A mai, egyre nagyobb mértékben felmelegedő világunkban érthető, hogy a teljes elsötétítést biztosító blackoutok nagyon keresettekké váltak, és azok a kültéri anyagok úgyszintén, amelyek jól tűrik a tűző nap okozta, a nagy szárazságok vagy a hirtelen változó időjárás viszontagságait. Ha egy befektetés, egy induló építés vagy átépítés esetén már az elején, akár a tervezés időszakában bevonnak minket a megrendelőink az adott munkába, akkor szívesen és örömmel segítünk tanáccsal a meglévő, sok-sok éves tapasztalataink alapján. Aztán persze a vevő joga, hogy elfogadja-e, amit javaslunk, vagy inkább más úton halad tovább.

 

 Lobby JAB-textilekkel / Forrás: JAB
Lobby JAB-textilekkel / Forrás: JAB

Klasszis TopDesign verseny

A TopDesign verseny megszületésének első pillanatától kezdve személyesen végig kísérem évről-évre ezt a megmérettetést. Már akkor is zsűriztem a beérkező pályamunkákat, amikor még főként romkocsmák szerepeltek a pályázók között, és kisebb panziók, hostelek neveztek a szálláshelyek közül. Akkor is élvezettel néztem át a pályázatokat, pontoztam a versenyzőket, vártam a személyes találkozót a többi zsűritaggal, hogy közösen beszéljük meg, döntsük el, ki legyen a győztes. Az elmúlt időszakban már inkább főként magas minőséget kínáló szálláshelyek szerepelnek a pályázók között, mellette sok a megvalósításra váró terv, kreatív ötlet – és mindig találok köztük olyat, ami abban az évben nagy kedvencem lesz. A döntő érv különben, amiért igazán szeretem ezt a versenyt, az, hogy bár sokféle megmérettetést hirdetnek meg szálláshelyek, vendéglátóhelyek számára, azonban ez az egyetlen Magyarországon, amelynek során a designt, a szépséget nézi és pontozza a nemzetközi rangos szakértőket is felvonultató zsűri. Más esetben az üzemeltetést, a hatékonyságot, a számokat, a vendégelégedettséget mérik, vizsgálják és hasonlítják össze, a mi versenyünk esetén mindez másodlagos – itt a megjelenés, a designmegoldások a mérvadóak. A TopDesign versenyben a belsőépítészek szerepe, elképzelése és terveik megvalósítása áll a fókuszban, és emiatt tartom ezt a versenyt minden évben izgalmasnak, szépnek és várom, hogy beérkezzenek végre a pályázatok, és zsűritársaimmal együtt elkezdjük a bírálatot. 

 


Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.
MSZÉSZ-elnök: erős évet zárt a hazai szállodaipar 2024-ben

MSZÉSZ-elnök: erős évet zárt a hazai szállodaipar 2024-ben 

Somlyai Zoltán ismertette a legfrissebb adatokat, információkat a budapesti régióülésen.
Közeledik a Hotels Tomorrow 2025

Közeledik a Hotels Tomorrow 2025 

Az idei Hotels Tomorrow konferencia 2025. június 30-án és július 1-jén kerül megrendezésre Párizsban.
INS: friss vendégéjszakaszámok Romániából

INS: friss vendégéjszakaszámok Romániából 

Csökkenő turistaérkezést és vendéjszakaszámot regisztráltak keleti szomszédainknál.
Akcióban a HotelHero

Akcióban a HotelHero  

A szállodák és éttermek összefogásának köszönhetően 2025. február 2-a óta vasárnaponként 300 rászoruló jut egy-egy tányér meleg ételhez.
Az Accor valóban egyedi élményeket kínáló brandje idén további házakkal bővül

Az Accor valóban egyedi élményeket kínáló brandje idén további házakkal bővül 

Európa-szerte tovább bővül az egyedi szálláshelyeket kínáló Handwritten Collection.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.