Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

A minősítés célja, hogy a vállalatok tulajdonosait és üzemeltetőit támogassa a személyzet, a látogatók és más érdekelt felek egészségének megóvásában.

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér által 2023-ban megszerzett WELL Health-Safety Rating minősítést, amely igazolja, a repülőtér-üzemeltető minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy az utasok és a személyzet biztonságát és egészségét garantálni tudja.

A minősítés célja, hogy a vállalatok tulajdonosait és üzemeltetőit támogassa a személyzet, a látogatók és más érdekelt felek egészségének megóvásában.

Liszt Ferenc Nemzetközi  Repülőtér SkyCourt
Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér SkyCourt
Fotó: Budapest Airport

Magyarországon jelenleg a budapesti repülőtér 2. Terminálja az egyetlen létesítmény, amely rendelkezik ezzel a tanúsítvánnyal, és a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren: rajta kívül egyedül a San Franciscó-i 1. Terminál rendelkezik hasonló minősítéssel, amely a WELL Platinum fokozatot tudhatja magáénak.

A WELL Health-Safety minősítési folyamat során független szakértők öt fókuszterületet vizsgáltak az utasterminálokon: a takarítási és fertőtlenítési eljárásokat, a vészhelyzeti készültségi programokat, az egészségügyi szolgáltatási erőforrásokat, a levegő- és vízminőség-menedzsmentet, illetve az érdekelt felek bevonását és a velük való kommunikációt.

A minősítést korábban kizárólag amerikai és kanadai repülőterek érdemelték ki, jelenleg pedig a budapesti repülőtér 2. Terminálja az egyetlen, ilyen minősítéssel rendelkező utasterminál a világon.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.