Brüsszelben tüntetnek a földi kiszolgálásban dolgozók

Tíz ország mintegy kétezer dolgozója demonstrál ma az Európai Parlament épülete előtt Brüsszelben. A cél olyan szabályozás kialakítása a kontinensen, amelyik nem lehetetleníti el a földi kiszolgálásban dolgozók megélhetését. A készülő európai szabályozás hazánkban is jól ismert problémákat dagaszthat tovább, közölte lapunkkal a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ).

Az Európai Parlament Közlekedési Bizottsága november 6-án szavaz a repülőtereken folytatott földi kiszolgáló tevékenység újraszabályozásának javaslatáról. A tüntetéssel a dolgozók nyomást szeretnének gyakorolni a döntéshozókra, hogy állítsák meg a szabályok folyamatos lazítását, mondjanak nemet a további deregulációs tervekre. Ennek része, hogy ne tegyék lehetővé még több szereplő piacra lépését ezen a már jelenleg is túlfeszített iramú versenyt nyögő területen.

- Ellenzünk minden további piacnyitást, mert az csak a légitársaságok rövidlátó és mohó érdekeit szolgálják – mondta François Ballestero, az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) polgári légiközlekedési szekciójának politikai titkára. – Ezzel a demonstrációval arra szeretnénk figyelmeztetni, hogy a szociális dimenziót se felejtsék ki a terület szabályozásának felülvizsgálata során. Az Európai Bizottság jelenlegi javaslataiból ezek teljesen hiányoznak – tette hozzá.

Az ETF álláspontja szerint feltétlenül szükséges, hogy a dolgozók cégek közötti átvételének szabályozásába a munkahelyeket, munkakörülményeket és fizetéseket védő szociális rendelkezések is bekerüljenek. Így lehet a szektor hosszútávon fenntartható működését szavatolni. Ingo Kronsfoth, az ETF Földi Kiszolgálás Bizottságának elnöke szerint a fizetések dömpingszerű csökkentését úgy lehet megállítani, ha kötelezően előírják a repülőtereken működő kiszolgálócégek számára ágazati kollektív szerződések megkötését, amely lefedi az egész európai régiót.

Enrique Carmona, az ETF polgári légiközlekedési szekciójának elnöke elmondta, hogy az ágazatban dolgozók harca a jobb munkahelyekért és szociális jogokért egyben az utasoknak nyújtott szolgáltatások magas színvonalát is garantálja. Mint kifejtette, a demonstráció jelentős siker az ETF számára. Továbbra is támogatni fognak minden olyan kezdeményezést, amely a szociális jogok beépítését szolgálja a földi kiszolgálást szabályozó uniós irányelv szövegébe.

A földi kiszolgálás területén folytatott parttalan versengés Magyarországon is érezteti hatását, írja a LESZ. A szövetség szerint a zsugorodó piacon a budapesti repülőtér forgalmához mérten sok, három szereplő versenyez. Eközben már megjelent a partvonalon egy új szereplő, a BudPort Kft, amely a jelek szerint piacra lépésre készül. Az ágazat hazai profittermelő képességet figyelembe véve ez semmiképp sem tűnik racionálisnak, így felveti a piac politikailag koordinált újraosztásának gyanúját. Csak remélni lehet, hogy ezt az állami tulajdonban lévő Malév GH megerősítésére, és nem kárára tervezik, írják közleményükben.

A mértéktelen költségcsökkentési harc eredményeként az elmúlt öt év folyamán, a területen legalább egyharmaddal csökkent a fizetések értéke, romlottak a munkakörülmények, illetve korábban ismeretlen, súlyos üzemi balesetekre is sor került. Jelenleg havi 110-140 ezer forintot visznek haza azok a szakemberek, akik a beszálló utasok személyazonosságát ellenőrzik, a gépek jégtelenítéséért, súlypontszámításáért, üzemanyag-tankolásáért felelnek. Túlhajszolt és kiéheztetett munkavállalókkal pedig nem lehet tartósan világszínvonalú szolgáltatásokat biztosítani.

Ahogy az ETF Brüsszelben, úgy a LESZ Magyarországon tesz meg mindent, hogy a döntéshozókat meggyőzze: a jelenlegi irány az ágazat tartós megrendülésével, a szolgáltatási színvonal további romlásával fenyeget. Ez pedig az egész légiközlekedésre, így a magyar gazdaságra is káros, a közvetlenül érintett több ezer család anyagi ellehetetlenítésén túl.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.