dr. Csizmadia Gábor

Mit tesz valaki, aki már gyerekfejjel filmekben szerepel, színdarabokban lép fel, szavalóversenyek győztese? Természetesen úgy dönt: színész lesz. Aztán kissé módosít az elhatározásán: inkább tanár lenne. Először gyógypedagógus, később szociológus, majd egyetemi docens válik belőle. Közben belekóstol az utazási irodák világába, egyre jobban beleássa magát a repülőjegy-értékesítésbe, új piacok felfedezésébe, meghódításába, utazási ajánlatok készítésébe. Ezért ismét vált, otthagyja a tanári katedrát, és ma már teljes mellszélességgel az idegenforgalommal foglalkozik. Dr. Csizmadia Gábor, az Air Contact utazási iroda igazgatója.

2ht A napokban érkezett haza Kínából, ahol egy pekingi turisztikai kiállításon vett részt. Csak nem?

– Ha arra céloz, hogy belevágunk-e a kínai piac meghódításába, a válaszom határozott igen. Úgy vélem, ez egy olyan új, izgalmas terület, amelyet érdemes kipróbálni. Tudva persze azt, hogy ez esetben gyors nyereségről természetesen nem beszélhetünk, ez az üzlet kizárólag hosszú távon éri majd meg. Eddig már ötször jártam Kínában, de korántsem állítanám, hogy ismerném az ott élők szokásait, ízlésvilágát, azt, hogy mitől lenne sikeres náluk egy utazási ajánlat. Nagy reményeket fűzök az olyan programokhoz, amelyek több európai országot érintenek hazánk mellett, hosszabb időtartamban is. Nagyon drukkolok, hogy „öszejöjjön” a Malévnak a kínaiakkal való együttműködés, mert ha megállapodnának és a Hainan Airlines venné meg a magyar légitársaság felkínált pakettjét, akkor elsődleges érdekük lenne a kínai tulajdonosoknak is, hogy innen, Magyarországról induljanak Európába tovább az utasok, és onnan vissza Kínába, ez pedig óriási forgalomnövekedést jelentene. Mind a légitársaságnak, mind azoknak az utazási irodáknak, akik megkapták a jogokat ahhoz, hogy kínai beutaztatással foglalkozzanak.

2ht Mint például önök?

– Foglalkoztatunk egy kollégát, akinek kizárólag Kína a profilja, és én is még egyszer idén visszalátogatok a nagy fal mögé. A bor, a természet, a fürdő- és gyógykúrák, szakmai utak, konferenciák, szakkiállítások – ezek azok a témák, amelyekben Kína-ügyben fantáziát látok. És ne feledjük, nemcsak magyarországi, hanem kínai oldalról is várom a szakmai-üzleti utazásokat, hiszen a repülő oda-vissza szállít utasokat, így magyar üzletembereket is az ázsiai térfélre.

2ht Miért cserélte fel az egyetemi katedrát egy kiállítási standra, meg az utazási irodában az ügyfelekkel való találkozásra, a napi robotra?

– Nagyon jó intellektuális közeg egy egyetem, azonban a mai világban egyre kevesebb a lehetőség az aktív jelenlétre: csökkentették az óraszámokat, átszervezések történnek annak érdekében, hogy egyre kevesebb oktatót alkalmazzanak, és minél több pénzt takarítsanak meg. Ezért váltottam, amelyet igazi váltásnak azért nem neveznék, hiszen a megalakulásunk óta részt veszek az irodánk munkájában.

2ht Én azt hittem, kizárólag repülőjegy- értékesítéssel foglalkoznak.

– Igen, valahogy ez terjedt el a köztudatban, mert ezzel kezdtük annak idején. Ma is ez az egyik tevékenységi körünk, azonban az összforgalmunknak csak egy része a repülőjegy-értékesítés, a többi ki- és beutaztatás, egyéni ajánlatok és programcsomagok összeállítása. Egyébként a repülőjegypiac mostanában szintén izgalmasan alakul: mivel nálunk még nem elterjedt az interneten való foglalás, jegyvétel, az emberek félnek az internetes vásárlástól, bankkártyájuk számának megadásától a világhálóra, vagy éppen nincs is ilyen nekik, ezért sokszor minket és más közvetítőket bíznak meg ezzel a feladattal. Fals példának tartom, amikor azzal jönnek egyesek, „bezzeg Amerikában mekkora boomot hozott az internetes kereskedelem, a jegy- és szállásfoglalás”. Igen, de ott mások a vásárlási szokások, az internetes vásárlástól nem idegenkedik az átlagpolgár. Nálunk is így lesz, azonban nem mostanában, hanem jó 2-3 év múlva, ha nem később. 

Született: 1954. 05. 14-én, Budapesten, a Bika és a Ló jegyében. („Igazi markáns Bika vagyok, annak minden pozitív és negatív jellemzőjével együtt.”)

Család: A négytagú családban az édesanya nyugdíjba meneteléig a Magyar Rádió gazdasági vezetőjeként dolgozott, az édesapa a Korányi Kórház gazdasági igazgatója volt, 8 évvel fiatalabb húga háziasszonyként él. Az utazási szakember egy másik utazási szakértővel él együtt már hosszú évek óta. Élettársával, Morvai Ágnessel közösen vezetik az irodát.

Iskolák – munkahelyek: Mivel életelve az, hogy szereti a vizsgadrukkot és a vizsgákra való felkészülést, ezért tetemes mennyiségű iskolába járt. Gyerekkori indíttatása révén a gimnáziumi évek után következett a Nemzeti Színházbeli Stúdió, amelyet elvégzett, majd maradt még egy évig a színházban segédszínészként. Utána képesítés nélküli tanítóként helyezkedett el, közben járt egy évet a Tanítóképző Főiskolára, majd a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán a pszichopedagógia szak következett, miközben nevelőotthonban dolgozott. Ezt követően helyezkedett el az ország egyik legnagyobb építőipari cégénél, a 43. ÁÉV-nál pszichológusként, munkahelyi pszichológia volt a feladatköre, közben az ELTE szociológia tanszékét is elvégezte, és ott doktorált. Majd a Nemzetvédelmi Egyetemre került, ahol egyetemi docensként szociológiát tanított, közben ugyanezt oktatta a Havas-féle budapesti Média Intézetben is. Jelenleg írja a terrorizmus kutatási területéről, hadtudományokból második doktori disszertációját. Mindeközben végig zenélt, Ady-, Villon-, Lorca-, József Attila-verseket zenésített meg és adott elő egyetemi klubokban zenészbarátaival, mellette irodalmi színpadokon játszott, rendezett. 1993-ban kezdték el élettársával az Air Contact irodát, az elején csupán repülőjegy értékesítéssel foglalkoztak, később kiteljesedett a kör: IATA-irodává váltak, ki- és beutaztatás lett a fő profiljuk. Közben felsőfokú idegenforgalmi szakképzettséget is szerzett az exdocens, majd egy jelenleg is működő építési vállalkozásba is belefogott. 20 év egyetemi katedra után ma már főként az utazási iroda vezetésében, irányításában, arculatának további kialakításában vesz részt.

Nyelvtudás: Angol, német, orosz.


Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.
A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival

A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival 

Közölték, hogy népszerű alternatívaként érdemes számításba venni a buszos utaztatást különböző útvonalakon.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.