Egy cseppnyi Kelet Nyugaton

A távol-keleti filozófia, konyha és dizájn egzotikumát kínálja a legtrendibb környezetben a Buddha Bar étteremlánc, amely az utóbbi időben nyitott a szállodaipar felé, és jövőre a felújított Klotild-palotában a magyar fővárosban is megjelenik. A társaság fejlesztési elnök-helyettese, Franck Fortet mutatta be a cég sokszínű kínálatát munkatársunknak.

Az utca embere számára nem ismeretlen a Buddha-Bar elnevezés, ha nem is a gasztronómia és a szállodaipar világából, hanem a rádióból. Azt már kevesebben tudják, az ambient stílusú zenei válogatássorozat csak követte az étteremlánc sikerét.

De hogy is indult ez a sikertörténet? 14 évvel ezelőtt nyitotta meg az első Barfly bárt Párizsban Raymond Visan román származású üzletember. A szórakozóhely jellegzetessége a távol-keleti hangulat, valamint a lemezlovas, aki a vendégek szórakoztatásáról gondoskodik. Visan később éttermek sorát alapította, ezek többségének jellemzője, hogy Pacific Rim-konyhát visznek, vagyis ázsiai specialitásokat kínálnak amerikai beütéssel. A Buddha-Bar éttermek fúziós konyháiban a szusitól a currys ráklevesig minden megtalálható, a menüből nem hiányozhat sem a híres kobe marhahús, sem az óceáni halfélék választéka. Az éttermekben általában hatalmas Buddhaszobor áll a terem közepén, mégis bensőséges a hangulat. A nirvánát megtaláló keleti bölcs szobra, az egzotikus díszítőelemek bősége, valamint a kiváló hangzással megszólaló, változatos, minőségi zene azóta is jellemzője a Buddha-Bar lánc egységeinek. A zenei kínálat nagyon tág: világzene, klasszikus, ambient követi egymást, meglepő kombinációban.

New York, Kijev, Dzsakarta

Miután az első párizsi bár sikeresnek bizonyult, jöttek sorban a külföldi franchise-ok, az első Bejrútban, utána New York, Dubai, Kairó, Dzsakarta, London és Kijev következett. Később bővült a koncepciók köre is: egyebek mellett megjelent a Barre Latino és a Bound – az első latinos hangulatú bárokat takar, az utóbbi üzletembereknek kínál kényelmes szórakozást luxuskörülmények között. Alapkoncepció, hogy amint belép a vendég, meglepődjön, és rögtön merüljön el a zenében.

A koncepció mindenhol alkalmazkodik a Törzsvendégeik a művészek és a luxus kedvelői, akik elsősorban kényelmesen akarják érezni magukat. A társaság sikert sikerre halmozott a bárok és éttermek világában, gombamód szaporodtak egységei Európától Afrikáig, amikor néhány évvel ezelőtt megkereste őket egy befektetőcsoport, hogy tudnak egy történelmi épületet Prága belvárosában, amely ideális lenne egy Buddha-Bar számára. A beszélgetés során derült ki, hogy a házban szállodát terveztek kialakítani. Felmerült a kérdés: mi lenne, ha első ízben kiterjesztenék a Buddha-Bar-koncepciót egy szállodára is? Az elgondolást tett követte: 2009 januárjában megnyílt a Buddha-Bar Hotel Prague.

Az első hotel Prágában

A szálloda csupán 39 szobás, ötcsillagos butikhotel, igazi különlegesség a benne található háromszintes Siddharta Café, ahol egész nap lehet étkezni. Ez az étterem is különbözik az összes többi Buddha-Bartól: Prágában az Andy Warholt idéző, Pop Art-os „Eatmosphere” dominál modern berendezéssel, színes dekorációval. A rafináltan megvilágított szobrok, a modern, Buddha által inspirált festmények, a kényelmes kanapék, a gazdagon megrakott csillárok és a türkizszínű székek különleges hangulatot teremtenek. A száz férőhelyes étteremben a kortárs nemzetközi konyha fogásait kínálják, miközben a DJ válogatott zenéket tol a lemezjátszón.

A megszépülő Klotild-palota

Prága után Budapesten a Mellow Mood Group üzemeltetésében nyílik meg 2010-ben a második Buddha-Bar Hotel, amelynek az egykori Klotild-palota épülete ad otthont. Épül egy harmadik hotel is Panamavárosban. Közben a szállodai koncepció is fejlődik, újdonságként pihenést és feltöltődést egyszerre kínáló Buddha-Bar resort épül Abu-Dzabiban, illetve Hurghada közelében. Még ennél is különlegesebb helyszín lesz a New Yorkban épülő Buddha-Bar urban resort! A keleti és nyugati fürdőkultúra kombinálását kísérlik meg az ásványvizéről híres Evian Spában, Budapesten és a resortok különleges fürdőiben.

Fortet szerint kiváló helyen fekszik a budapesti hotel. A történelmi épület komoly kihívást is jelent, hiszen a felújítás során figyelni kell a műemlékvédelmi előírásokra. A szigorú keret adja azonban az extra meglepetést. A 102 szobás, köztük 39 luxuslakosztályt is kínáló ötcsillagos budapesti szálloda kortárs, modern ázsiai-koloniális belsőépítészeti megoldásokat vonultat majd fel, Kelet és Nyugat találkozásának lehetünk tanúi. Nem lesz két egyforma szoba: saját tervezésű bútorokkal rendezik be őket, még a kilincsek is rendelésre készülnek. A szobákban luxuskategóriás hifi és LCD televízió kap helyet, minden távirányítással működik majd. Színterápiás jakuzzi, esőztető zuhany, normál méretű hűtőszekrény is lesz némelyik szobához. A szállodában három szekcionálható terem, illetve a –1. szinten többfunkciós különterem szolgálja ki a rendezvényeket, a pihenést a 220 négyzetméteres Buddha-Bar Spa biztosítja. Az átalakítás végén a százéves palota kívülről ugyanúgy fog kinézni, mint építésekor, de belülről teljes lesz a Buddha-Bar-érzés. A hotel éttermében is csücsül majd egy óriási Buddha- szobor, a konyha itt is a Csendes-óceán térségének különlegességeit vonultatja fel, egyedülálló élményt nyújt a Buddha-Bar étterem és lobbibár, a reggelizőként is funkcionáló Siddharta Café, valamint az exkluzív Buddha Club. „Fontosnak tartjuk, hogy a repülőtérről a szállodába tartó vendégünket már a taxiban is Buddha-Bar-zene fogadja. Tökéletesen egységes élményt kínálunk az ügyfeleknek a legjobb szolgáltatásokból” – emelte ki végezetül Franck Fortet.

Tizenegy lemez vájtfülűeknek

A Buddha-Bar zenei válogatássorozat ötlete az étteremnyitás után jött. Felmerült, hogy érdemes lenne kiadni olyan érdekes zenei keverékeket, amilyeneket a Buddha-Barokban hallhatnak a vendégek. Az egyetlen szempont az volt, hogy olyan válogatás legyen, amelytől megborzonganak az emberek, amely megfogja, megmozgatja őket érzelmileg. Egy-egy lemez egyszerre időbeli, térbeli és érzelmi utazás. 10 válogatáslemez jelent meg eddig, plusz az elmúlt tíz év legnagyobb slágereit tartalmazó dupla album, és most jön ki a 11. lemez.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.